„Jézus meglátta a tömeget, és megesett rajta szíve, mert olyan kimerültek és levertek voltak, mint a juhok, amelyeknek nincsen pásztoruk. Így szólt tanítványaihoz: Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába. Majd odahívta magához tizenkét tanítványát, és megadta nekik a hatalmat, hogy kiűzzék a tisztátalan szellemeket, és meggyógyítsanak minden bajt és minden betegséget. A tizenkét apostol neve a következő: Az első Simon, más néven Péter, azután a testvére, András, Zebedeus fia Jakab és testvére, János; továbbá Fülöp és Bertalan, Tamás és Máté, a vámos; Alfeus fia Jakab, Tádé, a kánaáni Simon, és végül karióti Júdás, aki később elárulta őt. Ezt a tizenkettőt küldte Jézus. És megparancsolta nekik: Ne lépjetek a pogányokhoz vezető útra, s a szamaritánusok városába ne térjetek. Menjetek inkább Izrael házának elveszett juhaihoz. Menjetek és hirdessétek, hogy elközeledett a mennyek országa. Gyógyítsátok a betegeket, támasszatok fel a halottakat, tisztítsátok meg a leprásokat, űzzétek ki a gonosz szellemeket. Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok!” (Mt 9, 36–10, 8)
Krisztusban Kedves Testvéreim!
A mai evangéliumban Jézus az Isten Országának szolgálatára hívta meg a tanítványait. Egyszóval munkát ad az apostoloknak. Nem olyan egyszerű ez a feladat, amit kaptak, hiszen, ha jól belegondolunk, akkor mi magunk erejéből nem tudunk betegeket meggyógyítani, halottakat feltámasztani, leprásokat megtisztítani és ördögöket kiűzni. Ezért ad Jézus hatalmat a tanítványoknak, hogy a szolgálatot az Ő erejével, az Ő nevében tudják csak véghez vinni. A mi szolgálatunk is az egyházban Jézus erejével kell, hogy történjen. Tehát ha Isten szőlőskertjében munkálkodunk, akkor megkapjuk hozzá a kegyelmet, a fentről jövő erőt, hogy el tudjuk látni a feladatunkat. „Akár mondtok, akár tesztek valamit, tegyetek mindent Urunk Jézus nevében.” – mondja Pál apostol a Kolosszeiekhez írt levelében (Kol 3, 17). A keresztény ember szolgálata Jézus nevében kell, hogy történjen. Ha mindig Urunkban tevékenykedünk, akkor nem maradnak el életünknek gyümölcsei, áldásai. De feltehető a kérdés, hogy milyen a munkához való hozzáállásunk? Hogyan állunk hozzá ahhoz a szolgálathoz, amire meghívott bennünket az Úr? Megjegyezhető, hogy a feladathoz való hozzáállásunk tükrözi az istennel való kapcsolatunkat. Amilyen az istenkapcsolatunk, az imádságunk, az Isten felé való elköteleződésünk, olyan lesz a szolgálatunk is. És itt jön egy nagyon lényeges dolog, hogy mi az, ami motivál bennünket Isten Országának építésében, mert ugyanis Jézus azt mondja, hogy „Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok!” Maga az Isten és az emberek szeretete, ami motivál bennünket a szolgálatban, vagy valami fizetséget várunk? Tudjuk, hogy a jutalmunk az örök élet, de ha csak ez motivál, ha csak ezért tesszük jót, hogy megnyerjük vele a mennyországot, akkor ugyan sohase lesz az a miénk, sőt inkább az istentelenek közt a helyünk, mert akkor ravasz számítással Isten legmagasztosabb, lelki dolgaiban is saját önző érdekünket keressük. Emlékezzünk vissza az apostolok cselekedetéből Simon varázsló történetére, aki pénzért akarta megvásárolni a Szentlélek csodatévő hatalmát az apostoloktól. Biztosan pénzért is adta volna tovább, és pénzért valamint saját dicsőségéért szolgálta volna az embereket. Itt megemlíthető az, hogy ha a Szentlélek adományait nem Isten akarata szerint használjuk, nem a megfelelő módon bánunk vele – lehet bármilyen nagy csodatévő, gyógyító hatalom is az –, akkor Isten visszaveszi azt tőlünk. Isten hívő gyermekei jóakaratból és szíves örömest teszik a jót, nem bérért, hanem Isten akaratából és dicsőségére, teljes készséggel, Isten iránti szeretettel és az emberek szolgálatára, és ezt megtennék akkor is, ha se mennyország, se pokol nem volna. Erre nézve elég Krisztus következő igéjére hivatkozni: „Jertek, Atyámnak áldottai, örököljétek az országot, amely számotokra készíttetett a világ megalapítása óta.” Nem tudjuk saját cselekedeteinkkel kiérdemelni azt az országot, ami már akkor készen volt számunkra, amikor még a világon sem voltunk. Mert Isten országa nem kész lesz, hanem már készen van, jelen való dinamikus valóság, de még nincs beteljesedve. Majd csak Jézus második eljövetelekor történik ez meg. Addig is szolgálnunk kell benne már itt a földön. Meghívni a többieket is ebbe az országba. Jézus parancsa szerint hirdetni az örömhírt, nem várva semmilyen fizetséget. Ha fizetséget várunk, akkor olyanok vagyunk, mint a béres, aki csak a pénzért dolgozik, ha nincs, pénz nem dolgozok. Csak egy emberért kell, hogy fáradozzak az Isten Országában? Nem éri meg. Ez a fajta hozzáállás a keresztény szolgálatunkhoz megsemmisíti a belső motivációnkat, lerombolja az istenkapcsolatunkat és egyre jobban önzőbbé válunk, valamint Istenben sem tudunk gazdagodni. Nincstelenekké válunk, mint a koldusok, és azoktól is szegényebbekké. De hát ingyen szolgálni hogyan lehet? Ha körbenézünk a világban mindenki pénzért dolgozik. És ez jó, mert az elvégzendő becsületes munkáért rendes fizetés jár, rendes fizetés járna. Csak sok helyen a társadalmi igazságtalanság ezt felülírja, és nem mindenki kapja meg a maga bérét. Egyházi viszonylatban pedig felmerül az a kérdés, hogyha ingyen kaptuk, akkor miért kér az egyház bizonyos szolgáltatásokért pénzt? Miért van a papnak fizetése? Miért kell például a temetésért, az esküvőért, a miseszándékért fizetni? A válasz egyszerű, mert az egyházunk, már régóta intézménnyé vált. És ez az intézmény az adományokból áll fenn, hogy tudjon szolgálni. Jézus és tanítványai is az őket követő tehetősebb személyek adományaiból éltek, valamint azokból az adományokból, amelyeket az evangelizációjuk során kaptak. Az, hogy „Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok!” azt is jelenti, hogy a tanítványoknak nem szabad az anyagiakkal törődniük, mert akikhez eljutnak, azok majd gondoskodni fognak róluk. Ráadásul Jézus azt mondja, hogy a munkás méltó a maga bérére. A jézusi küldetésünk, és az egyházban való szolgálatunk nem azt jelenti, hogy nekünk a levegőből kellene élnünk, – főleg azoknak, akik főállásban az egyházban vannak – hanem azt jelenti, hogy ebben a szolgálatban ne az anyagiakat helyezzük előtérbe, hanem Isten Országát és az Ő akaratát keressük, és ezáltal amire szükségünk van, a többi megadatik.
Ámen
(A szerző a szabadkai Székesegyház káplánja.)
