Dr. Bányai János egyetemi tanár, iró, kritikus, irodalomtörténész négy éve hunyt el, egy évvel később létrejött a róla elnevezett irodalmi alapítvány, amelynek életében, működésében mérföldkövet jelent, hogy elkészült és átadásra került Bácsfeketehegyen a Bányai-emlékház.
Szűcs Balázs (Fotó: Gergely Árpád)
Hogyan emlékszik dr. Bányai Jánosra a mindennapokból? Milyen volt Bányai János kötődése a bácsfeketehegyi szülői házhoz? Hogyan emlékszik rá, milyen ember volt? – erről kérdeztük Szűcs Balázst, a Dr. Bányai János Irodalmi Alapítvány kuratóriumának elnökét, aki az akadémikus, irodalmár, kritikus, irodalomtörténész unokaöccse volt.
– Egyszerű ember volt, akivel szót lehetett érteni, erről volt ismert. Érthető volt, amit mondott, és ebben nagyon nagy volt. Nem volt bőbeszédű, de mindenről lehetett vele beszélgetni. Nagyon erős volt a kötődése a bácsfeketehegyi szülői házhoz, hetente megfordult itt, egy dolgozószobát is berendezett, tudott is dolgozni. Kapcsolatban volt a helyi emberekkel, a szomszédokkal, mindenkivel nagyon jó viszonyt ápolt. Abban, hogy az emlékház létrejött, nagy szerepe van Lovas Ildikó írónak, akitől az ötlet származik és Hajnal Jenőnek, a Magyar Nemzeti Tanács elnökének. Mi hárman hoztuk létre az alapítványt.
Egy élő közösségé vált mindaz, ami egy múzeumi emlékház esetében merevebb (Fotó: Ótos András)
Hogyan született az alapítvány és a feketicsi emlékház létrehozásának ötlete? – tudakoltuk Lovas Ildikó József Attila-díjas írótól, a Bányai János Irodalmi Alapítvány alapító tagjától.
– Köszönettel tartozunk a családnak, hogy vállalták és támogatták ezt az elképzelést. Az én gondolkodásom középpontjában egy irodalmi-kulturális műhely létrehozása volt, ami szellemiségében kötődik hozzá, amiből pedig az következik, hogy az eredményei a közösség hasznára lesznek. Kivételes elme volt, aki folyamatokban gondolkodott és tisztában volt egy-egy döntés következményével. Éppen ezért mindig hajlandó volt arra, hogy felszínen tartson az irodalomban és a kultúrában fontos, súllyal bíró kérdéseket. És azzal is tisztában volt, hogy a folyamatok, döntések milyen hatással vannak a közéletre. A vele való beszélgetés mindig élmény volt, mert nem választotta szét valamiféle mesterséges mércék alapján a dolgokat, amik egyébként determinálják egymást, hanem tudta, hogy arról kell beszélni, miképpen determinálják egymást és ez milyen hatással van a közösségre.
Amikor megérkeztek a beszkennelt fotók, köztük családi fényképek, az nagyon megviselt, a hiánya lett jelen. Az átadó után viszont a feketicsiek meséltek róla, az édesapjáról, nagyapjáról, emberi dimenziót öltött minden, a megbecsültség hangja töltötte be a feketicsi sarokház tereit. És ez csodálatos volt. Az emlékház szó szerint emlékház lett.
Mi az, ami kiemelkedik dr. Bányai János irodalmi, kritikusi és tanári munkásságából, amely az alapítvány és az emlékház szellemiségét is meghatározza?
– Bányai János a tanárom volt, meghatározza a gondolkodásom a mai napig. Abban is, amiben nem értettünk egyet. Mert a maga csendes, halk módján, miközben megfogalmazta a kételyeit vagy fenntartásait, új lehetőségeket tárt fel. És ez nem teszi könnyűvé a dolgokat, ellenkezőleg. Ugyanakkor volt benne bátorság és határozottság, amit ugyanolyan egyszerű módon kezelt. Róla gondolkodva magától értetődő, hogy az embernek van jelleme. De Bányai János számára az is magától értetődő volt, hogy a másik embernek is van. Ez például szintén kivételessé teszi őt. Kevesen vannak, akik megbecsülik a másik embert és még kevesebben, akik nem árulják el – az irodalmi és kulturális életben a mainstreammel való szembefordulásért ignorálás, kiretusálás jár. De nem Bányai Jánosnál. Nagyon kevesen érnek fel a tudomány, az egyetemi oktatás, az intézményvezetés és a kultúraátadás területén arra a szakmai és emberi szintre, amit ő jelölt ki a teljesítményével és emberi magatartásával. Abban bízom, hogy ez a törekvés mindenképpen jelen lesz az alapítvány szellemiségében, ugyanakkor lesz akkora szellemi felhajtó ereje a műhelynek, hogy ne lehessen se elhallgatni, se ignorálni. A témák körüli lökdösődést természetesnek tartom, a világot ma meghatározza, hogy vannak, akik úgy gondolják, bizonyos dolgokról csak ők vagy az általuk kijelöltek beszélhetnek. Ez nem kedvez sem a párbeszédnek, sem a polémiának és a legkevésbé sem inspiráló. A nyitottság, amiről Bányai János beszélt, amire tanított, amikor gondolkodni tanított, nem cserélhető fel a kizárólagossággal. Távozásával ez az egyszerűnek tűnő, de rendkívül bonyolult folyamatkezelési törekvés meggyengült. Természetes dolog, hogy ezen változtatni kell, hiszen a kulturális- és irodalmi életet a másik iránti kíváncsiság viszi előre és nem a kizárólagosság.
Bányai János erősen kötődött a bácsfeketehegyi szülői házhoz (Fotó: Ótos András)
Hogyan lehet egy vajdasági magyar irodalomtudós életművét úgy ápolni, hogy az nemcsak a vajdasági, hanem az egyetemes magyar irodalmi életben és a nemzetközi kulturális életben is kijelöli/meghatározza, biztosítja a helyét?
– Nem vállalkoznék arra, hogy egy ilyen bonyolult kérdésre válaszoljak. De megközelíteni megpróbálom. Egyrészt azt gondolom, hogy nem az életmű ápolása által, hanem a szellemiség továbbvitelével lehet megőrizni. Másrészt amikor elméletek mentén alakítják az irodalmat, ott komoly hibákat vétenek. Ezt el kell kerülni, tehát ilyen szempontból fel kell dolgozni az életművét, ez már önmagában sokat fog jelenteni – a nézőpontok másmilyenek. Ehhez hozzátartozik még, hogy a közelítések, esztétikai megfontolások különbözősége kiindulópont és nem kizáró ok, mert a magyar irodalom és a vajdasági magyar irodalom is összeadódás és nem kivonás – egyetlen szempontot fontos szem előtt tartani, az pedig a minőség. Ettől viszont nem félek, gyakran van alkalmam a legfiatalabb nemzedék képviselőivel szót váltani arról, miképpen látják kortársaik teljesítményét és elért eredményeit. Okosak, pontosak. Ha meg akarunk felelni Bányai János elvárásainak, ha van bennünk erre szándék, akkor lesz bennünk bátorság, hogy azt tegyük, amit ő javasolt nekünk: gondoljuk végig és kíséreljük meg irodalmunk történetét újraértelmezni, látni a törésvonalakat, amik, és most őt idézem: ,,nem a határok mentén, hanem nemzedékek, affinitások, esztétikai, de akár politikai affinitások, választások, stílusirányok, egyáltalán az irodalmi folyamatok mentén alakulnak ki.” Bízom abban, hogy a Bányai János nevét viselő irodalmi alapítvány és ez a kutatóhely erre a munkára fog lehetőséget teremteni.
Nagyon fontos, hogy nagyjainknak méltó emléket állítsunk, megőrizzük, továbbvigyük szellemi örökségüket. Ön tanítványa volt Bányai Jánosnak, és később is munkájából kifolyólag sokszor találkozott vele. Hogyan emlékezik vissza a tanárra, tudósra? –tettük fel a kérdést Hajnal Jenőnek, a Magyar Nemzeti Tanács elnökének, a Bányai János Irodalmi Alapítvány alapító tagjának.
– Bányai János tanár úr az a pedagógus volt, aki mindig úgy tudott a fiatalokkal, a tanítványaival beszélgetni, úgy tudott nekik feladatot adni, úgy tudott irodalmi életet szervezni, hogy ebből műhelymunka alakult ki, bontakozott ki. Nekem tanárom volt, és 1976-ban, amikor átvette a Híd folyóirat főszerkesztői tisztségét, hallotta, hogy egy filmről beszélgetünk az évfolyamtársaimmal, odajött hozzám, és azt mondta: „erről a filmről írjon egy kritikát”. Így kezdtem el a Hídba filmkritikákat írni. Ez a példa is jól szemlélteti, mit jelentett az, amit a tanár úr örökségként ránk hagyott. Egyrészt a tudósi munkában, másrészt abban a gyakorlatban, amelyet ő meghonosított a Magyar Tanszéken, és amelyet úgy gondolom, most a szülői ház felújításakor – legalábbis az MNT ilyen szempontból közelítette meg ezt a munkát – ezt hogyan lehetne ötvözni. Egy nagynevű, nagyhírű akadémikusunk tudományos munkásságát, hagyatékát, örökségét hogyan tudjuk megőrizni, azt tovább kutatni. Másrészről pedig hogyan tudjuk ezt a műhelymunkát megőrizni, hogyan tudunk ebből a műhelymunkából olyan kisugárzó erőt nyerni, amely a fiatalokat idevonzza, az irodalom, a művészetek, a kultúra, az élet minden területének azokat a mozzanatait, amelyek a tanár úrhoz közel álltak. Hiszen nemcsak tudós volt, hanem a közéletnek is meghatározó, fontos személyisége, és valahol ennek a most átadott emlékháznak ezt kellene tükröznie. Azt a jó megoldást találtuk, hogy a kutatás, az alkalmankénti találkozások, rendezvények, díjátadók és számos más alkalom, amely a Bányai János Irodalmi Alapítvány munkájához kapcsolódik majd, amelynek a tulajdonában van az emlékház is, jól kiegészülhet, ha a helyiek is sajátjuknak éreznék mindezt. Azáltal, hogy a könyvtár beköltözött, belakja ezt az épületet, így együtt egyszer csak egy közösségi térré, házzá is alakult, könyvtárrá és információs központtá is, egy állandó jelenlétet tud biztosítani. E döntés szerencsés voltát megerősíti, hogy a csütörtöki átadó ünnepség előtt is folyamatosan jöttek a könyvtárba az olvasók, a diákok. Egy élő közösségé vált mindaz, ami egy múzeumi emlékház esetében merevebb, azt jelenti, egy látogató érkezésekor ki kell nyitni azt az épületet, ez a ház pedig ott sugárzik a maga szépségével, ragyogásával és azzal a szellemi örökséggel, amely Bányai János tanár úrhoz kötődik és kapcsolódik.
Igazi oázis az udvar (Fotó: Ótos András)
Mi mindent foglaltak magukba a munkálatok? – kérdeztük Szűcs Balázstól.
– Magyarország Kormányának jelentős anyagi támogatása nélkül nem valósult volna ez a terv meg. A kivitelezés három éve kezdődött, a Yumol cég volt a kivitelező, köszönet Nagy István tulajdonosnak, igazgatónak, Vatai István mérnöknek. Az alapítványban én a családot képviselem, és nagyon fontos, hogy a családtagok tudtak minden lépésről, támogattak bennünket ebben a munkában.
Mi az, amivel bővült ez az a szülői ház, milyen tartalmakkal gazdagodott?
– A feketicsi szülőház eleve nagy épület volt. A ház melletti lebontott fészer helyére épült a könyvtárrész, ide költözött a helyi Kozma Lajos Könyvtár. A nyáron, amikor Bányai János fiai hazalátogatnak, akkor fogjuk berendezni a házban a dolgozószobát. Pontosabban: itt alakítjuk ki az újvidéki dolgozószobájának mását, ide költöztetjük át a könyveit. Ez emlékszoba és kutatóhely lesz. Itt kutathatnak mindazok, akiket Bányai János munkássága, művei érdekelnek. Tehát irodalmi tudományos műhelyként és emlékszobaként funkcionál majd. Emellett egy tágas, L alakú közösségi tér is lesz, amely 100 személy befogadására alkalmas, itt különböző rendezvényeket, például komolyzenei koncerteket is lehet majd tartani. A gyerekek számára egy nagyon színes otthonos helyiséget alakítottunk ki, tele gyermekkönyvekkel. A könyvtárrészben a rengeteg könyv mellett korszerű vetítővászon, okostábla is van. A tartalom egyelőre még nyitott, kár lenne nem kihasználni ezt az épületet könyvbemutatókra, író-olvasó találkozókra és mindarra, ami beleillik a Bányai János-emlékházba. A fókusz a gyerekeken, a fiatalokon lesz, hiszen az ő olvasóvá nevelésükre ez egy tökéletes közeg. Ha sikerül a könyvet, az irodalmat megszerettetni velük, ez akkor egy nyert ügy – mondta Szűcs Balázs, akitől azt is megtudtuk, az emlékház gondozója a helyi könyvtár lesz, az alapítvány elnöke pedig a bácsfeketehegyi Sárközi István.
Hajnal Jenő
A bácsfeketehegyiek mindennapjainak a részévé válik ez az emlékház. Fontos az, hogy jelet hagyjunk tudósaink, irodalmáraink, művészeink emlékének ápolása révén is az egyes vajdasági településeken? – tettük fel a kérdést a Magyar Nemzeti Tanács elnökének.
– Nagyon bízom abban, hogy ez, a családdal való együttműködés példaként fog szolgálni, és már egy hasonló kezdeményezés megszületett Fehér Ferenc doroszlói háza esetében, ahol a család ugyanúgy érdekelt, hogy egy hasonló alkotóház, műhely alakuljon, amely lehetőséget nyújt, hogy Nyugat-Bácskában is a vers- és irodalomkedvelők számára Fehér Ferenc költői ópuszának méltó közösségi teret teremtsünk és alakítsunk ki. Bízom benne, hogy az is hamarosan kézzelfogható valósággá tud válni, és azt hiszem, hogy a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ pedig szerteágazó, koordináló szerepet vállalt az utóbbi években – nem véletlenül kapta a rangos Vajdasági Magyar Művészeti Díjat –, és valahol ezeket kellene egybefognia. A Magyar Nemzeti Tanácsnak az az alapvető feladata, hogy ezt segítse, támogassa. Minden közösségnek megvan a maga helyi fontos személyisége, emléktábla, szobor állításban, avatásban mindig közreműködő partnerek vagyunk. Épp most van folyamatban Kiss Lajosnak egy méltó emléktábla állítása Zomborban, a Kiss Lajos Néprajzi Társaság kezdeményezésére. Sziveri János emlékére Muzslyán kerül sor egy szobor felállítására. Számos alkalom, lehetőség van egy adott helyhez kötődő szellemiség őrzésére, és ezek a nagy horderejű, kisugárzó műhelyek pedig úgy kell hogy kibontakozzanak, hogy egy ernyőszervezet alatt méltó emléket hagyjanak és élhető jövőt mutassanak, irodalmi, művészeti életet generáló, fiatalokat bevonó helyeket alkossanak a jövőben – emelte ki Hajnal Jenő.
