Az olimpiákon a kezdetektől fogva magyar sikersportnak számító úszás egyik legjelesebbje a kétszeres bajnok Halmay Zoltán volt, aki – beszámítva az 1906-os nem hivatalos olimpiát is – kilenc érmet, három aranyat, öt ezüstöt és egy bronzot nyert.
Dr. Bárány István A magyar úszósport útja című könyvében így írt róla: „189 cm magas, pompás felépítésű testalkata a magyar úszóstílus legeredményesebb versenyzőjévé tette. Teljesen vízszintesen feküdt, törzse úszás közben alig mozdult. Laza vállának és hatalmas erejű karjának átölelő mozgásával vitte magát előre a vízen. Lábai mozdulatlanul siklottak utána a vízen. Lélegzetet ritkán vett, néha 60 métert is úszott a táv elején lélegzetvétel nélkül.”
Halmay Zoltán 1881. június 18-án született a Pozsony megyei Magasfalu melletti Dubrava tanyán, mert édesapja a Károlyi-birtokon volt jószágigazgató. Apja magyar, anyja német volt, s mivel Magasfalu ma Szlovákia területén van, azok 2003-ban maguknak követelték Halmay olimpiai érmeit. A NOB e kérdésben Magyarország javára döntött.
A család 1891-ben költözött Budapestre, és Zoltán az Erzsébet híd pesti hídfőjénél kialakított uszodában tanult meg úszni. 1896-tól a MÚE versenyzője volt, a következő évben 1 mérföldön lett magyar bajnok. Több sport iránt is érdeklődött, futballozott, vízilabdázott, atletizált és evezett, gyorskorcsolyázásban 5000 méteren magyar bajnokságot nyert, nemzetközi értékű eredményeket pedig kizárólag úszásban ért el. Ott lehetett az 1900-as párizsi olimpián, ahol 200 és 4000 m gyorson második, 1000 m gyorson pedig harmadik lett. Továbbfejlesztette a Grafl Ödöntől eredő váltott karú, lábmunka nélküli technikát, amelyet 1904-ben, a St. Louis-i olimpián alkalmazott.
St. Louisban, ahova az út több mint két hétig tartott, szeptember 5-én 100 yardon az elődöntőben 1:06,2 percet, a döntőben pedig 1:02,8 percet jegyzett, és az amerikai Charles Danielset utasította maga mögé. Egy nappal később a kis mesterséges tavon az 50 yard volt műsoron. Abban is amerikai, Scott Leary volt a fő rivális. Mindkettőjüknek 28,2 másodpercet mértek, a versenybírók nem tudtak megegyezni, hogy melyikük nyert, és igazukat bizonygatva még össze is verekedtek. A döntés a vezetőbíróra maradt, aki a két úszó között új futamot rendelt el. A helyi lapok tudósítása szerint ideges hangulatban versenyeztek. Előbb Halmay, azután Leary ugrott ki, végül a harmadik rajt sikerült, és az akkor már az amerikaiak által Magyar Cápának becézett Halmay fölényesen, 6 tizeddel győzött.
Halmay ott volt az 1908-as olimpián, ahol egyben versenyző és edző is volt, erejéből pedig csak két ezüstre futotta. 1910-ben felhagyott a versenyzéssel, majd 1928-ig a magyar válogatott szövetségi kapitánya volt. A magyar úszás első hivatalos világcsúcstartójának számít, hisz 1905-ben Bécsben, 33 méteres medencében, 1:05,8 percet ért el 100 méteren.
A versenyzésen kívül előbb újságírással foglalkozott, azután a Dohányjövedéki Központ tisztviselője, majd igazgatója lett, 1937-től pedig a Gumitextilgyár igazgatója. Utolsó éveiben Parkinson-kórban szenvedett, és Budapesten, 1956. május 20-án, fél évvel Hajós Alfréd után hunyt el.
