2024. március 29., péntek

Észak-Macedónia megnyitotta határait

Görögországba egyelőre továbbra is csak Bulgárián keresztül lehet eljutni

Habár Észak-Macedónia már napokkal korábban megnyitotta a határt Szerbia felé, igaz akkor még csak a legnagyobb határátkelőjét, mától viszont minden határátkelőhely nyitva áll a szerbiai polgárok számára, ha fel tudnak mutatni egy 72 óránál nem régebbi negatív PCR-koronavírustesztet.

A macedón rendőrség bejelentése szerint az Észak-Macedóniába utazók tegnaptól igénybe vehetik az összes határátkelőt, ám a korábban támasztott feltételeken nem váltóztattak. Csak azoknak nem kell negatív koronavírustesztet felmutatniuk, akik átutaznak Észak-Macedónián, azzal hogy az átutazás nem tarthat 5 óránál tovább, illetve nem térhetnek le az autópályáról.

Azok a macedón állampolgárok, akiknek állandó lakhelyük van, de külföldről utaznak Észak-Macedóniába, és azok a külföldi állampolgárok, akik az ország területén kívánnak huzamosabb időt eltölteni, 72 óránál nem régebbi negatív PCR-tesztet kell felmutatniuk. Teszt hiányában a külföldieket két hetes hatósági karanténba teszik.

A macedón hatóságok figyelmeztetnek ugyanakkor, hogy bár az ország Szerbia felé megnyitotta határait, Görögország még nem nyitott Észak-Macedónia felé. Vagyis Görögországba továbbra is csak Bulgárián keresztül, kizárólag a Promahonas határátkelőhelyen lehet eljutni, azzal hogy ebben az esetben is szúrópróba tesztelést végeznek. Görögország Harizs Teoharisz, a görög idegenforgalmi miniszter korábbi bejelentése szerint két fázisban nyit a turisták felé. Első fázisban megnyitotta a határokat Bulgária felé, július 1-jén pedig ugyanez várható Albánia és Észak-Macedónia felé.

Dušan Spasojević, Szerbia athéni nagykövete az N1 Televíziónak elmondta, már dolgoznak azon, hogy a szerb állampolgárok Észak-Macedónián a Bogorodica-Evzonoin határon is eljuthassanak Görögországba, illetve direkt repülőgépjárattal Belgrádból Tesszalonikibe vagy Athénba.