Fontos telefonszámok Vajdaságban

Vajdasági Közegészségügyi Intézet 021/4897-800, 064/8028-894 és 064/8028-895 Zombori Közegészségügyi Intézet 025/412-888 és 062/1956-866 Pancsovai Közegészségügyi Intézet 013/322-965 és 062/886-9721 Mitrovicai Közegészségügyi Intézet 022/610-511, 064/8092-911 és 064/8092-938 Szabadkai Közegészségügyi Intézet 024/571-333 és 064/1009-276 Nagykikindai Közegészségügyi Intézet 0230/421-102, 062/8833-841 és 062/8833-877 Nagybecskereki Közegészségügyi Intézet 023/566-345 és 069/210-1102

Bővebb információkért kattintson ide

GYŰRŐDÉSEK

Három magyar háború Boszniáért

Mák Ferenc

2020. június 16., 21:40

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

Lakatos Sándor felettébb tanulságos IV. Károly és a délszlávok című, 1920-ban megjelent kötetében az első világháború végén a Monarchia, Magyarország és a délszláv államok között az évtizedek során területi követeléssé mélyült politikai-közjogi viták megoldási lehetőségeit vette számba, kimondatlanul is a magyarság rettenetes vereségét vizionálva. Munkájában meghatározó helyet foglalt el a nagy-horvát vagy nagy-szerb királyság kereteiben megvalósuló délszláv egyesülés kérdésének mérlegelése, ami meggyőződése szerint bárhogyan, bármilyen formában valósuljon is meg, beláthatatlan időre újabb békétlenséget hoz a közép-európai térségbe. A horvát és szerb nemzet- és országépítési terveken belül döntő szerepet játszott Bosznia-Hercegovina birtoklásának a kérdése, ami nem hagyta közömbösen a magyar politikai törekvéseket sem. Bosznia az Árpád-házi és Anjou királyok országgyarapító politikája nyomán és a Hunyadiaknak a török ellen vezetett hadjáratait követően valójában a XIX. század második felében, éppen a délszláv népek országalapító háborúi során, Európa újrarendezésének idején, a Balkán-probléma részeként lépett be a magyar történelembe. Az 1878. évi berlini döntés szerint okkupált tartományként Magyarországhoz tartozott, s ezt az 1908. évi annexió megerősítette. Lakatos Sándor könyvéből kitűnik, egy 1918 tavaszán készült memorandum 1. pontja szerint: Bosznia-Hercegovinát külön államrész gyanánt a magyar Szent Korona területéhez kapcsolják, de ezen belül a tartomány teljes autonómiát kap. A 3. pontja szerint: „A bosnyák–magyar területi folytonosság megteremtése végett Magyarország megegyezik Horvát-Szlavónországgal Dalmáciának és a dalmát szigeteknek Horvátországba való bekebelezése mellett, a Horvátországhoz véglegesen csak az 1868. XXX. t. cikkel csatolt, azelőtt az anyaországhoz tartozott szlavón megyék közül Szerém vármegyének a visszaadása iránt.” Ez a memorandum nyilvánvalóan sértette az össz-szláv érdekeket, Szerbia már akkor bejelentette a Bánát és a Bácska mellett Horvátországra és Boszniára vonatkozó igényét is.
Tisza István 1918. szeptemberi boszniai tárgyalásain már fölmerült Horvátországnak és a horvát tartományoknak – Dalmátország, Isztria és Bosznia-Hercegovina –, a Habsburg Birodalom keretében történő egyesítése révén, trialisztikus államformában történő Nagy-Horvátország megalakításának a terve.

Bosznia, 1878., Szarajevó elfoglalása (Vasárnapi Újság)

Bosznia, 1878., Szarajevó elfoglalása (Vasárnapi Újság)

Tisza azt felelte, „ez a dualizmus keretében is megtörténhet, Bosznia-Hercegovinát pedig éppúgy csatolhatják Szent István koronájához Horvátország, mint Magyarország révén”. Hamarosan kiderült, Bosznia közvetlenül Magyarországhoz való csatolásának tervét Bécsben már elvetették, annak ellenére, hogy az 1878. évi okkupáció, az 1908. évi annexió és az 1914-ben kezdődött Nagy Háború során rengeteg magyar baka esett el a bosnyákok földjén. Mindhárom háborúnak gazdag magyar irodalma van, íróink is számot adtak a történtekről.

A padéi születésű Kenedi Géza a torontáli 6. gyalogezred katonájaként 1878. július 29-én lépte át a Száva vonalát, s az eseményekről Lőporfüst – Az 1878-ik évi bosnyák háborúból (1904) címmel írta meg háborús emlékeit. „Jobbra-balra kidőlt lovak és marhák, felfordult kocsik. Szakramentirozó tisztek és zokogó parasztkocsisok. […] Ostornyéllel félig agyonvert lovak. Égbekiáltó istenkáromlás: magyarul, szerbül, tótul, németül, csehül, lengyelül, oláhul, ruténül, olaszul. És a mellett meg-megújuló eső. Olykor a kocsikat 10–20 katona tolta ki a kátyúból; sáros volt valamennyi nyakig. De hát előre, előre, előre, mivel már Dobojon túl ma hangos lövöldözés volt.” Az okkupációs hadjárat 1878. október 20-án hivatalosan is befejeződött. Az 1878. december 31-én összesített jelentés szerint a háború során 5198 katona esett el, tűnt el vagy sebesült meg. „Mindent összevéve nem lehet azt mondani, hogy a hadjárat nagyon véres volt. Rendes háborúban egy nagyobb csata háromszor-négyszer annyi áldozatot visz el, mint az egész bosnyák hadjárat” – foglalta össze élményeit Kenedi Géza.

Az 1908. évi, kevésbé véres katonai beavatkozásról Boros Imre az eszéki Szlavóniai Magyar Újság munkatársaként Boszniai levelek és karcolatok (1910) címmel írt beszámolót. Magyar bakaként neki már volt viszonyítási alapja. „Különös világ ez itt a kristályvizű Narenta partján – írta kellő lelkesedéssel a besorozott tartalékos. – A festői fekvésű várost méltóságteljesen veszi körül tizennégy erőd. A Humról, mely az egész várost uralja, jelzik naponkint a déli tizenkét órát egy ágyúlövéssel. Az elmúlt harminc esztendő munkássága tagadhatatlan nyomokat hagyott az ország kultúráján, feltűnően üt el minden azóta létesített a régitől.” Ezzel szemben nem volt jó véleménye a „törökről”; nincs határozott meggyőződése, nézetét minden lelkiismeret-furdalás nélkül képes váltogatni, attól függően, hogy az érdekei hogyan kívánják.

Hild László Julián-tanító, a szlatinai (szalatnoki) Julián-iskola igazgatója önkéntes népfölkelőként csapatával 1917. szeptember 1-jén Szlavonbródnál lépett bosnyák földre, a Napló-jegyzetek a világháborúról című befejezetlen följegyzéseiben számolt be a vele történtekről. Néhány nap alatt eljutottak a Drinához, ahol a szerbek sortüze fogadta őket. A menekülő lakosoktól megtudták, a szerbek áttörtek a Drinán, menet közben fölégetik az útjukba kerülő falvakat. Elöl jönnek a komitácsik, kik a török falukat rohanják meg, rabolnak, égetnek, gyilkolnak. Félelem töltötte el a magyar bakák szívét, s a Julián-tanító tolla nyomán csodálatosan szép sorok kerültek a füzetébe: „Sűrű köd ereszkedik alá a hegyekre. A leáldozó nap utolsó sugarai, mielőtt eltűnnének a nagy mindenségben, visszatekintenek még egyszer a már ködfátyollal bevont zord tájra, mintha kíváncsiskodnának, mintha kárörömmel néznék az alant küzdő emberiség véres harcát, hogy miként szövődnek a történelem szálai, miként születik meg az elhullott vércseppek nyomán a legújabb kor történelme, azé a történelemé, mely évszázadok óta játszódik le a vén Európa szemei előtt.” És amely azóta sem fejeződött be – fűzné hozzá a kései olvasó, emlékezve a sok évtizeddel később megismétlődő boszniai tragédiára (is).


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége