2023. február 4., szombat

Medencekomplexum épül Futakon

Miloš Vučević polgármester meglátogatta a Futakon épülő medencekomplexum munkálatait, majd megtekintette az ottani Zmaj utca aszfaltozását és a Salad house vállalat feldolgozóüzemét.

– Futakon új beruházások történtek a polgárok és a helyi közösség kérelmére. Az első nagy befektetés egy medencekomplexum lesz, és ennek közvetlen közelében épül egy étterem is. Ezenkívül sportpályákat és játszótereket is kialakítanak. A tervek szerint a projekttervezetre kb. 2,5 millió dinárra lesz szükség, és ha minden igaz, még ebben az évben megvalósíthatjuk a programot. A területrendezési tervet már módosítottuk a munkálatok megkezdéséhez, a jogviszonyi kérdéseket tisztáztuk, minden feltétel adott a projekt megvalósítására. Ha minden a tervek szerint alakul, akkor 2023-ra vagy 2024-re minden felépülhet. Újvidéknek szüksége van az újabb medencékre, nagyon sokan tartanak igényt a vizes sportokra és a rekreációra – mondta Újvidék polgármestere. Hozzátette: Futakon nem aszfaltozták az utcákat az elmúlt 40 évben.

– Számunkra fontosak a peremvárosi települések is, most látogattunk meg egy jól működő üzemet, ahol évente 2000 tonna savanyúságot készítenek, a dolgozók elégedettek a munkafeltételekkel, és kiváló minőségű termékeket gyártanak. Remélem, hogy beválnak terveik, és még több terméket gyártanak a jövőben, mindezt az állami támogatásoknak köszönhetően – hangsúlyozta Vučević. Elmondta még, hogy az újvidéki önkormányzat az elmúlt 8 évben 1,6 milliárd dinárt irányozott elő a Futaki beruházásokra.