2024. március 29., péntek

Huszonöt milliárd határon túli beruházások támogatására

Jövőre is folytatódnak a gazdaságfejlesztési programok

Magyarországi vállalatok számára péntektől újabb pályázati lehetőség indul 25 milliárd forintos keretösszegből határon túli beruházások támogatására – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden az Országgyűlésben.

Szijjártó Péter az Országgyűlésben (Fotó: MTI)

Szijjártó Péter az Országgyűlésben (Fotó: MTI)

A tárcavezető a fideszes Bánki Erik napirend előtti felszólalására reagálva közölte: azok a magyarországi vállalatok, amelyek a határon túli területeken beruházásokat hajtanak végre, összesen, egy összegben 800 ezer eurónyi támogatást kaphatnak, ha ezzel magyarországi és határon túli munkahelyeket védenek meg.

Szijjártó Péter hozzátette: a támogatás a beruházott összeg hatvan százalékát érheti el.

Magyarország esetében az ország és a nemzet határai nem esnek egybe, felelősséggel viseltetünk a határon túl élő magyarokért is, és ezt ki kell fejezni döntésekkel is, nem csak szavakkal – indokolta.

A miniszter a KDNP-s Simicskó István napirend előtti felszólalására reagálva azt is megerősítette: jövőre is folytatódnak a határon túli gazdaságfejlesztési programok, így Vajdaságban, Kárpátalján, Erdélyben és Székelyföldön, Muravidéken és Drávaszögben is számíthatnak a helyi magyar vállalkozások arra, hogy a magyar kormány támogatni és segíteni fogja fejlesztéseiket és beruházásaikat. Jelezte: a szlovák miniszterelnök magyar látogatása során megegyeztek abban, hogy hamarosan papírra vetik a felvidéki gazdaságfejlesztési program folytatásának feltételeit, a jövő csütörtökön pedig Kijevben az ukrán–magyar gazdasági vegyes bizottság ülésén remélhetőleg meg tudnak állapodni a kárpátaljai program folytatásáról is.

Felhívta a figyelmet arra: az elmúlt négy évben több mint 55 ezer határon túli magyar vállalkozást támogattak 129 milliárd forint értékben magyar költségvetési forrásból, s ennek köszönhetően 236 milliárd forintnyi beruházás jött létre.

Ezek a beruházások megerősítik a határon túli magyar közösséget és az adott ország gazdaságát is, ezzel hozzájárulva a kétoldalú kapcsolatok sikeréhez – emelte ki.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: a mindenkori magyar kormányzati politika kiemelt feladata a határon túli magyar közösségek támogatása, s az a cél, hogy a szomszédos országokkal olyan kapcsolatot építsenek, hogy a határon túli magyar közösségek ne konfliktus forrásai legyenek, hanem erőforrássá váljanak. A közös sikertörténetek adhatnak olyan alapot, amellyel az érzékeny kérdéseket is a siker reményével lehet megnyitni és lezárni – tette hozzá.