2024. március 29., péntek

Matematikaoktatás online

Évösszegző beszélgetés

Az idei tanév rendhagyó volt, a tantermek kiürültek és az oktatás a virtuális térbe költözött. Ehhez a változáshoz pedig minden pedagógusnak és diáknak alkalmazkodnia kellett. A matematika oktatása is online platformok segítségével valósult meg. A második félév kezdetén még senki sem sejtette, hogy az oktatás egészen a tanév befejeztéig távmunka formájában valósul meg. Gyorgyevics Elvirát, a zentai Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola matematika szakos tanárnőjét arról kérdeztük, hogyan zajlott a matematika oktatása az elmúlt félévben.

Hogyan sikerült kivitelezned a matematika online oktatását? Milyen módszereket alkalmaztál?

– Az óráim többségében előre elkészítettem a gyerekek számára a tananyagot videó formájában. Ezeket itthon vettem fel. A videókon az látható, ahogyan megoldok egy-egy feladatot, miközben lépésről lépésre magyarázom a tananyagot. Igazából úgy kell ezt elképzelni, mintha a táblánál állva magyaráznám a feladatot. Csak annyiban különbözött, hogy az iskolában bizonyos lépéseknél megállítanak a diákok, ha valami nem egyértelmű számukra, és akkor azonnal orvosoljuk a problémát. Ez természetesen a videóban nem volt meg. Elmagyaráztam úgy, ahogy én megfelelőnek ítéltem, és a videót feltöltöttem az internetre. Amikor új anyagot vettünk, a diákok megkapták a feladatlapokat és mellette azt a linket, ahol megnézhették, hogyan kell levezetni azokat. Gyakorlóórák esetében is előfordult, hogy feltöltöttem olyan videókat, amiken látható a feladatok levezetése, vagy papíron kidolgozott feladatokat küldtem fényképes formában, ami alapján leellenőrizhették, hogy helyes-e a feladat levezetése. Bár ez nagyban függött a tananyagtól is. Könnyebb tananyag esetén utólag töltöttem fel a kidolgozásokat. Dolgozatra konferenciahívás keretein belül készültünk fel. Megosztott képernyőn dolgoztam, tehát a diákok látták, hogyan vezetem le a feladatot a számítógépen.

Milyen tapasztalataid vannak az online oktatással kapcsolatban? Milyen visszajelzéseket kaptál a diákoktól?

– Nekem nagyon hiányoznak a gyerekek. Biztosan van olyan diák, akinek az oktatás ezen formája jobban megfelel, de úgy gondolom, hogy a gyermekek zömének szintén hiányzik az, hogy ott legyenek az órán, hogy azonnal kérdezhessenek, ha valami nem világos a számára. Szerintem nagy szükség van arra, hogy a felmerülő problémát mindjárt kijavítsák, ne húzódjon el az idő amiatt, hogy a diák írt nekem, akkor azt miután észreveszem, válaszolok, hanem helyben meg tudjuk oldani és beszélni. Ez az, ami nekem hiányzott ebben a félévben. Egy tanteremben egyértelműen látszik, hogy túl gyors tempóban haladok-e, vagy milyen nehézségű feladat az, amivel meg tudnak birkózni, a távoktatásban, ezt már nehezebb felmérni. Készítettem egy kérdőívet a diákok számára, hogy mennyire felelnek meg számukra az általam használt módszerek, és elég pozitív visszajelzéseket kaptam.

Mennyivel több vagy épp kevesebb idő- és energiabefektetést igényelt részedről egy-egy órára felkészülni? Hogyan zajlott egy „tanítási napod”?

– Úgy tapasztaltam, hogy több időt vesz igénybe az online órára való felkészülés. A délelőtt megtartott óráim után, egy ebédszünetet beiktatva, folytattam a munkát, készítettem a feladatlapokat másnapra, felvettem a videókat. Ez elsőre úgy tűnhet, hogy egy egyszerű módja a távoktatásnak, de sok időt és energiát igényel. Amíg az iskolában a táblán elírok valamit, azt egy mozdulattal letörlöm és folytatom az órát, de papíron más a helyzet. Ott az egyértelműség kedvéért jobb elölről kezdeni. A különböző háttérzajok is megnehezítik a dolgokat. Előfordult, hogy csak többszöri próbálkozás után sikerült úgy felvennem az anyagok kidolgozását, hogy az megosztható legyen a diákokkal. Emellett a feladatok kiválasztása sem annyira egyszerű. Fel kell mérni az osztály átlagképességét, és ahhoz kell igazítani a feladatok nehézségét. Ez a hagyományos oktatás esetében is így van, annyi különbséggel, hogy most teljesen ki kell őket dolgozni videó formájában. Azt először a videomegosztó portálra töltöttem, onnan pedig a virtuális tanterembe a többi anyaggal együtt.

Az előző félévhez mérten javult vagy romlott általánosságban a diákok teljesítménye? Mennyire voltak aktívak a félévben?

– A jegyek nem sokban különböznek az előző félévhez viszonyítva. Nem gyengültek az osztályzatok. Úgy gondolom, hogy aki komolyan veszi a tanulást, akkor az így is foglalkozott vele és haladt a tananyaggal, minden adott volt, hogy elsajátítsák a tananyagot, de természetesen mindig vannak kivételek. Az iskolapadban ülve is van olyan diák, akit nem aggaszt különösebben az évvégi átlagosztályzata. Ha kérdése volt valakinek, hozzám szinte bármikor fordulhatott. Nem volt időkeret, ha valakinek reggel tíz órakor volt kérdése vagy épp este kilenckor, bármikor írhatott, amint tudtam, megválaszoltam őket, tehát itt tényleg csak azon múlt, hogy ki mennyire élt ezzel a lehetőséggel. Voltak diákok, akik megkerestek a kérdéseikkel, de voltak, akik egyáltalán nem. Összességében úgy látom, hogy amelyik diák szeretett volna tanulni, meg is tette, és ez az eredményeiken is meglátszik. Így a tanév végéhez közeledve, elmondhatom, hogy már nagyon várom, hogy visszatérjünk a hagyományos tantermi oktatáshoz, ahol valódi közösségben, közösségként dolgozhatunk együtt a diákokkal.