2024. április 16., kedd

Péterrévére került a Magvető főnyereménye

A Magyar Szó gálaestjén átadták rendeltetésének a kúlai Népkör felújított helyiségeit is

A napilapunk által szervezett élőújság keretében pénteken este Kúlán felavatták a Népkör Magyar Művelődési Központ felújított helyiségeit. Az emeleten levő tárgyalótermet, irodákat és szálláshelyeket Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és Valka Károly alpolgármester adták át rendeltetésének. Az ezt követő ünnepi műsor keretében kisorsolták a mezőgazdasági mellékletünk nyereményeit is.

A kúlaiak ezúttal is megtöltötték a magyar művelődési központ dísztermét: az élőújság közönségét Máriás Endre szerkesztő köszöntötte, majd Ökrész Rozália igazgató beszélt a 76. évét taposó napilapunk jelentőségéről. Az olvasókkal való találkozások fontosságát Varjú Márta főszerkesztő emelte ki, a Magyar Szó gondozásában megjelent köteteket pedig Kabók Erika főszerkesztő-helyettes mutatta be a közönségnek. A tizennégy éve töretlen sikernek örvendő Magvető mellékletünk útjáról és sikeréről Varga Attila szerkesztő beszélt. A hangulatot a helyi táncosok és énekesek fellépése tette ünnepélyessé, az est fénypontja pedig a MagyarZó Pistikét megtestesítő Molnár Zoltán színművész fellépése volt. Pásztor István, a VMSZ elnöke a Magyar Szó kitartásáról és értékes munkájáról, közösségépítő szerepéről beszélt az egybegyűlteknek.

A várakozás pillanatai: pár perc múlva kiderült, hogy péterrévei a szerencsés nyertes (Ótos Anrás felvétele)

A gálaest végén a helyi gyerekek kisorsolták a mezőgazdasági mellékletünk nyereményjátékának nyerteseit is. A zentai Romel cég által felajánlott fűnyíró Magyarkanizsára került, a Kórház utcában lakó Sarnyai Etelka nyerte meg. A Bioalternativa cég öt ajándékcsomagot biztosított, amelyek közül három Zentára került: Kovács János (Dr. Beer Imre utca), Bagi Vince (Tornyosi út) és Varga Imre (Stevan Knićanin utca) mellett egy-egy csomagot kapott a topolyai Hajtman Sándor (Partizán utca), valamint a szenttamási Juhász Ibolya (Dózsa György utca) is. A királyhalmi ZZ Prima egy talicskával és Villager akkumulátortöltővel kedveskedett az olvasóknak: az első Bácsfeketehegyre került Bordás Attilához (Lenin utca), míg a második nyeremény tulajdonosa az óbecsei Varga Ferenc lett (Hové Frigyes utca). A szabadkai Intercom öt mezőgazdasági eszközt ajánlott fel a nyereményjátékra: a permetezőt a tornyosi Nagy Mélykúti Vince (Adahatár) viheti haza, a motoros kasza az adai Komlós Szabolcshoz került (Svetozar Miletić utca), a fűnyírót a nagybecskereki Csonka János (Radoje Domanović utca) nyerte el, az akkumulátoros sövényvágó a kishegyesi Karna Istvánhoz érkezik a 3. számú szállásra, az elektromos fűrészt pedig a kúlaiak nagy örömére a helyi Csanádi Erzsike nyerte (Jakov Ignjatović utca).

Az adai Agromerkur által felajánlott főnyereményt Pásztor István húzta ki a méretes levélkupacból: a függesztett rövid tárcsa Péterrévére került. A büszke tulajdonosa pedig a T. I. Česljar utcában lakó Csányi Ilona lett.

Varjú Márta, a Magyar Szó főszerkesztője (Ótos Anrás felvétele)

Varjú Márta, a Magyar Szó főszerkesztője (Ótos Anrás felvétele)

Napilapunk csapata szinte minden évben ellátogat a kúlaiakhoz, akik szívesen jönnek el az élőújságokra, de a mai napig rendszeresen olvassák is a vajdaságiak egyetlen magyar napilapját.

A Fenyvesi család a Magyar Szó hétvégi számát böngészi a legszívesebben. A családfő részletesen átolvassa a napilapot, a család többi tagja viszont az érdeklődési körének megfelelően válogat a tartalomból – mesélte Petronella, aki a legjobban a Tarka Világ mellékletet szereti. Jagoga György is legszívesebben vasárnap lapozgatja a napilapot, ilyenkor ugyanis az aktualitások mellett a többi témában is el tud merülni.

Kocsis István a csütörtöki és a vasárnapi szám minden betűjét elolvassa. Pista bácsi elmesélte, hogy számára a vasárnap délután elképzelhetetlen a Magyar Szó nélkül. A tájékozódást követően szívesen olvasgatja a lapban megjelenő kis novellákat és a Kilátót is. Legtöbbször ilyenkor böngészi át a mellékleteket is: a Tarka Világ mellett a Magvetőt is kedveli, a keresztrejtvényeket pedig külön örömmel töltögeti.

A kúlaiak elmondták, hogy szerintük sokszínű és tartalmilag gazdag a lap, és remélik, hogy a jövőben is ilyen marad. A napilap nélkül ugyanis éppoly elképzelhetetlen az életük, mint a Népkörben zajló élet nélkül...

Pásztor István és Valka Károly hivatalosan is átadták rendeltetésének a kúlai Népkör felújított épületszárnyát (Ótos Anrás felvétele)

Pásztor István és Valka Károly hivatalosan is átadták rendeltetésének a kúlai Népkör felújított épületszárnyát (Ótos Anrás felvétele)

Magyarországi, tartományi és önkormányzati forrásokból 10 millió dinárt fordítottak az utóbbi négy évben a kúlai Népkör felújítására. Néhány évvel ezelőtt a konyhát és az alsó szinten levő termeket rekonstruálták, majd idén az emeleti szinten levő helyiségek is új kinézetet kaptak. A napokban befejezik az udvarban levő épületegyüttes rekonstrukcióját is – mondta Valka Károly alpolgármester.
– A kúlaiak a Népkörre mindig is sajátjukként tekintettek, bármilyen külső megpróbáltatások is érték őket. A helyiek összetartása akkor is példaértékű volt, amikor az épület kisajátításáról volt szó, és ez a mai napig így maradt. A kitartás a felújítások folyamán is jellemezte a helyieket, akiknek az épületben zajló élet az identitásuk megőrzését jelenti. Folyamatosan csalogatjuk be a gyerekeket az egyesületbe: akik itt elkezdenek táncolni és játszani, azok mind magyar osztályokba iratkoznak, a későbbiek folyamán pedig a felnőtt korig elkíséri őket az az élmény, amelyben itt részesülnek.

A kúlai magyar közösség Pásztor István pártelnök szerint is törekvő és ambiciózus emberekből áll.
– Annak lehet segíteni, azt lehet támogatni, akiben bátorság van, akinek szellemi frissessége van, aki nemcsak önmagáról gondoskodik, hanem az utána jövőkről is. Aki azt szeretné, hogyha nemcsak neki, hanem a gyerekeinek is, unokáinak is jó lenne. A kúlai Népkört ilyen emberek vezetik már régóta. Ismerve a helyieket, biztos vagyok benne, hogy a munka nem fejeződött be. Nekünk viszont a továbbiakban is az a dolgunk, hogy megpróbáljuk az ötletek megvalósítását biztosítani a politika eszközeivel, amelyek az érdekérvényesítés és az érdekképviselet. Ezekhez pedig az erőt a legitimitás adja.

Az új helyiségeket Juhász György kúlai esperes-plébános szentelte fel. A felavatáson tiszteletüket tették a Vajdasági Magyar Szövetség képviselői is, többek között Nyilas Mihály, a tartományi kormány alelnöke és Juhász Bálint, a Prosperitati Alapítvány ügyvezetője is.

„Azoknak szól, akikről szól”

A napilapunk által szervezett élőújságok jelentőségét és a Magyar Szó munkásságát Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke is méltatta ünnepi beszédében.
– Az a szellemi érték és a hagyomány, amelyeket az élőújságok képviselnek fontos a Magyar Szó számára is, de azok a közösségek számára is, amelyekbe a szerkesztőség ellátogat. Egy térbe hozza az újságírót és az olvasót: az olvasó megismeri az újságírót, aki viszont meghallgatja azokat, akikről és akiknek ír. Az utóbbi években egy folyamatos fejlődést látok, ellentétben egy nem olyan nagyon régi idővel, amikor tüzetesen átolvasva is legfeljebb fél óráig tartott a lap böngészése. Mára a hétköznapi számok is, a hétvégi szám pedig különösen olyan olvasmányossá vált, hogy órákat lehet eltölteni a napilap mellett, informálódva, tanulva, szórakozva. Ami számomra a legszebb az egészben, hogy folyamatosan, napról napra tájékoztat a kisközösségi eseményekről. Nem egyszerű ez, szerkesztésileg sem, de emberszám és szervezés szempontjából sem. Anyagilag sem olcsó, de csak így van értelme létrehozni azt a tudósítói hálózatot, amelyet tudomásom szerint jelenleg több mint száz külső munkatárs alkot, kiegészítve az állandó státuszban levőkkel. Az ő munkájuknak köszönve minden szinten aktuális napilapja lehet a vajdasági magyarságnak. Mára már az általános tájékoztatáson, a művelődésen és a képzésen túlmenően a Magyar Szó az olvasóé: azoknak szól, akikről szól.

A cikkünkhöz képgaléria is tartozik, amelyet ITT tekinthetnek meg.