2024. március 28., csütörtök

Bezárják a Fekete Házat?

Veszélybe került a fiatalok körében közkedvelt CK13 Ifjúsági Központ megmaradása

A nyugtalanító hírek az összművészeti ágazatoknak helyet adó klubban már a múlt hét során szárnyra keltek, szerdán délután két hivatalos közlemény is érkezett az illetékesektől.

Az első felhívást a CK13 Ifjúsági Központ vezetői írták a nyilvánossághoz, a szerdán este megtartott, zárt körű gyűlés eredményeként. A közlemény szerint a kuda.org nonprofit szervezet és a CK 13 egyesület között korábban megkötött használati szerződés a Fekete Ház (Crna kuća) épületének használatáról június 25-én lejár. A ház további használatához az új szerződésben a kuda.org olyan feltételeket szabott meg, amelyeket a CK13 Ifjúsági Egyesület tagjai etikátlannak és ezzel együtt elfogadhatatlannak tartanak. A jelenleg bejelentett eseményeket június 25-éig megtartják, a többi, részben már leszervezett események megvalósításán jelenleg is tanakodnak a szervezők. Egy esetleges olyan új helyszínen is gondolkodnak, amely otthont adhat az eddigi munka folytatásához.

Az Újvidék belvárosában elhelyezkedő, feketére festett házat a németországi Schüler Helfen Leben Alapítvány segítségével vásárolta meg a kuda.org, ez az egyesület alapította meg a CK13 Ifjúsági Központot 2011-ben. A két szervezet egymástól függetlenül végezte tevékenységét, azonos helyszínen, az SHL Alapítványtól elvárt európai, demokratikus szellemiséget hirdetve. Az elmúlt évek során a klub az egyenlőség és emberi szabadságjogok zászlaja alatt teret biztosított koncertek, filmvetítések, irodalmi estek, műhelymunkák számára, de mindezek mellett számtalan tevékenységet folytatott, melyeknek célja a fiatalok ösztönzése a modern, európai polgári gondolkodásra, valamint a társadalmi aktivizmus gyakorlatának megismertetése.

A közlemény szerint az idén májusban a kuda.org szervezet Újvidék város önkormányzatának közreműködésével egy új helyiséget ajánlott fel a CK13 egyesület számára, a Gál László utcában. Ezt a javaslatot a CK13 egyesület tagjai arra hivatkozva utasították el, hogy az ajánlat elfogadásával elveszítenék a függetlenségüket és kiszolgáltatott helyzetbe kerülnének. Ezek az események vezettek a szervezetek közötti szakadáshoz, és ellehetetlenítették az épület közös használatát és a további közös munkát.

Pár órával a CK13 Ifjúsági Központ felhívása után már a másik fél véleményét is elolvashattuk. A kuda.org a közleményében hangsúlyozza tulajdonjogi viszonyát az épület felett, felhívja mindenki figyelmét a további együttműködés lehetőségére.

– A Fekete Ház válságos időszakon megy keresztül ezekben a hetekben. Az eddigi munkát továbbra is folytatjuk, ehhez szükség van az erőforrások megújítására – áll a közleményben, amellyel bizonyos szervezeteknek a figyelmét szeretnék felhívni a további közös munkára.

Az épület tehát egyelőre marad a helyén, a szervezetek is megmaradnak, csak éppen azt nem tudja megmondani senki sem az ifjúsági központ felelősei közül és a zavaros közleménycsatából sem derül ki, hogy mire is lehet számítani a jövőben.

A nem hivatalos értesülések szerint ideológiai belviszály alakult ki a szervezetek között, amihez jelentősen hozzájárult a járványhelyzet miatt bekövetkezett pénzcsapok elzárása a civil szektor részéről. A klub holdudvarába tartozó művészek, aktivisták, befogadók mind aggódva fogadták a híreket és közösségi portálokon adtak hangot aggodalmuknak. A szervezetek közötti viszálynak több száz fős közösség láthatja kárát az újvidéki európai szellemiséget képviselő fiatalok között.