2024. április 18., csütörtök

Köszönet az önkénteseknek

Állófogadás a segítőkész bácskossuthfalviak részére

A bácskossuthfalvi helyi közösség a Rekreációs Központ terasza alatt megrendezett állófogadással, apró figyelmességgel köszönte meg annak a 148 egyénnek a humánus hozzáállását, aki a koronavírus miatt kihirdetett rendkívüli helyzet idején önkéntesként segítette a falu idős, rászoruló polgárait. Seffer Attila tanácselnök üdvözlőbeszédében reményét fejezte ki, hogy a vírus elleni harcot magunk mögött hagyhatjuk, és röviden összegezte azt néhány hetet, amikor a település lakossága ismét megmutatta, hogy a szükségben egységesen fel tud lépni, közösségben gondolkodni.

– A járvány idején legalább 320 méternyi textilanyagot vásárolt a helyi közösség, hogy abból 4100 darab maszk készüljön. Ehhez több kilométernyi cérnát használtak fel az önkéntesként tevékenykedő 29 varrónő, majd az elkészült védőfelszerelés 37 közreműködő segítségével jutott el az otthonokba. A topolyai önkormányzat közreműködésével több ezer liternyi fertőtlenítő folyadékot készítettek a Standard Közvállalat munkatársai, amit 1960 háztartásba juttattunk el. A falunkban a tartományi kormányrendelet nyomán, községi támogatással 903 kisnyugdíjas részesült egyszeri gyorssegélyben. A közterületeink fertőtlenítésében 25 önkéntes tűzoltónk vett részt, 110 munkaórával, 98 liternyi üzemanyag felhasználásával. A munkálatok során négy C típusú tömlő amortizálódott, ezeket a költségeket a helyi közösség megtéríti – mondta el a falu tanácselnöke, aki azt is hozzátette, hogy ugyan a helyi közösségnek 148 önkéntes segítőről van kimutatása, de ez a szám feltehetően jelentősen nagyobb, hiszen nem mindenki kérte felvételét a hivatalos nyilvántartásba. Fazekas Róbert tanácselnök-helyettes mielőtt munkatársaival átnyújtotta volna az apró figyelmességet, emlékeztette a jelenlevőket, hogy Bácskossuthfalva amikor a helyzet úgy hozza, mindig példát mutatott, és erre a helyieknek büszkének kell lenniük.

– Mindenképpen szerettük volna, ha a rendkívüli helyzetben történt helytállás hosszú távon is megmaradna a lakosság emlékezetében, akkor is, amikor már ezt az időszakot szinte elfeledjük. Ezért a személyes kézfogás mellett egy Köszönőlevél és két személyre szóló fürdőbelépőjegy átnyújtásával igyekszünk meghálálni az önkénteseknek, hogy ismét büszkék lehettünk falunkra – fogalmazott Fazekas Róbert.