2024. április 16., kedd

Több mint négy és fél millió a civil szervezeteknek

Községi támogatás a mezőgazdasággal, vadgazdálkodással foglalkozó egyesületeknek

A topolyai községben mezőgazdasággal, vadgazdálkodással foglalkozó civil szervezetek támogatásáról írtak alá pénteken együttműködési szerződést az egyesületek képviselői a községi képviselő-testület üléstermében. Kislinder Gábor községi elnök a jelenlevőket köszöntve elmondta, hogy a költségvetés mezőgazdasági alapjából az idén 4 millió 6 ezer dináros keretből tudják a civil szervezeteket támogatni.

– Ezúttal 29 egyesület pályázott, és valamennyi teljesítette az előirányzott feltételeinket. Ez azt jelenti, hogy ezek a szervezetek tisztességgel, a törvényben előírt módon elszámoltak a múlt évi támogatással kapcsolatban, és a működésük más téren is rendben találtatott. A község civilekre szánt pénzeszközei nem csökkentek, ez azért is van, mert felismertük az egyesületek társadalomra gyakorolt pozitív, közösségszervező hatását. Legközelebb a mezőgazdasági irodák és a működésüket biztosító támogatási szerződések aláírását ejtjük meg. Ezek az irodák segítik egyebek mellett a kis-, és nagytermelők hatékonyságát, megkönnyítik ügyintézéseiket a hivatalokkal – nyilatkozta Kislinder Gábor.

A szerződések egyikét Nemes Norbert, a pacséri Artemis Ebtenyésztők Egyesületének a titkára látta el kézjegyével.

– Mi a községi támogatást az évről évre nagyobb népszerűségnek örvendő C.A.C. Nemzeti Mindenfajtás Kutyakiállításunk szervezésére fordítjuk, illetve a rendezvényen nyereményként, a résztvevő ebek gazdái között szétosztásra kerülő serlegeket vásárolunk belőle. A terveink szerint augusztus végén szerveznénk meg ötödik alkalommal a pacséri gyógyfürdő előtti füves területen, és azt tapasztaljuk, hogy már most nagy az érdeklődés iránta. Sajnos ebben a jelenlegi, a koronavírus okán meghozott intézkedéseket figyelve még nem tudunk semmi konkrétat a rendezvény körülményeivel kapcsolatban, reménykedünk a legjobbakban – mondta Nemes Norbert. Kalapáti Sándor, a Községi Kisállattenyésztők Egyesületének elnöke is a koronavírus miatt meghozott intézkedésektől teszi függővé a  programterveiket. 

– Egyesületünkhöz a közelmúltban három új tag csatlakozott nagy örömünkre, így most 25-en vagyunk. A kiállításunkat hagyományosan december második hétvégéjén szervezzük meg, mivel ekkor van Topolyán vásár is, és összehangoljuk a két rendezvényt. Amennyiben a koronavírus nem szól közbe a terveink kivitelezésébe, a hazai kiállítóink mellett külföldi bírókat, illetve külhoni tenyésztőket is várunk – nyilatkozta a Községi Kisállattenyésztők Egyesületének elnöke a községi támogatásról szóló szerződés aláírása alkalmával.