2024. április 16., kedd
VÁLASZTÁSOK 2020

Kerékpárút, vasút, Y-elágazás

Utcafórum és családlátogatás Kelebián

A Vajdasági Magyar Szövetség pénteken Kelebián utcafórumot tartott, amelynek keretében dr. Pásztor Bálint, a párt polgármesterjelöltje megtekintette az Opti-Bike IPA-Interreg Magyarország–Szerbia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében a településen épült kerékpárutat. Az eseményen jelen volt többek között Kern Imre, az építési, közlekedési és infrastrukturális minisztérium államtitkára, Nyilas Mihály, a tartományi kormány alelnöke, Horvát Tímea, Szabadka alpolgármestere, Juhász Bálint, a Prosperitati Alapítvány ügyvezetője és Véh László, Tompa város polgármestere.

Újhelyi Ákos az Opti-Bike projektumot ismertette (Fotó: Gergely Árpád)

Újhelyi Ákos az Opti-Bike projektumot ismertette (Fotó: Gergely Árpád)

Az utcafórumon Újhelyi Ákos, a szabadkai városi tanács gazdasági ügyekkel megbízott tagja, az Opti-Bike projektmenedzsere röviden ismertette a projektumot, amely Szabadka, Tompa és Ásotthalom együttműködésének az eredménye. Elmondta, hogy a projektum Horvát Tímea közbenjárása és a VMSZ tartományi jelenléte nélkül nem valósulhatott volna meg. Hozzátette, hogy az Opti-Bike keretében további kerékpárutak épülnek.

– Szeretnénk folytatni az együttműködést Tompa városával. Ezért tavaly közösen egy újabb szakasz kiépítésének pályázatát adtuk át, amelynek tervdokumentációját az Opti-Bike keretein belül dolgoztuk ki. Ez egy másfél kilométernyi szakasz, amelyet a hajdújárási Rádió 90-től a Buki hídig építünk meg. A Kern Imrétől kapott értesüléseink szerint ez a projektum befutó helyen fog szerepelni – mondta Újhelyi Ákos.

Dr. Pásztor Bálint a sajtónak nyilatkozva a kerékpár mellett egy másik fontos közlekedési eszközre hívta fel a figyelmet.

Dr. Pásztor Bálint az Y-elágazás jelentőségét hangsúlyozta (Fotó: Gergely Árpád)

Dr. Pásztor Bálint az Y-elágazás jelentőségét hangsúlyozta (Fotó: Gergely Árpád)

– Az Európai Unióban jelenleg két népszerű közlekedési eszköz van: a kerékpár és a vasút. Szabadkán az egyik részen kerékpárutak épülnek, a másik részen pedig hamarosan elkezd épülni a vasút. A vasútfejlesztés szempontjából főleg a város északi részei érintettek. Palics, Ludas, Hajdújárás, Királyhalom fel fog virágozni azt követően, hogy a Baja–Szabadka–Szeged vasútvonal száz év után újból használatba kerül. Ez azt fogja eredményezni, hogy a gazdasági kapcsolatok, az életminőség, az idegenforgalom fejlődésnek indul – nyilatkozta Pásztor Bálint.

A polgármesterjelölt a vasút mellett az Y-elágazásról is szót ejtett, és kiemelte, hogy a projektumnak köszönhetően Kelebia központjában sokkal kevesebb az áthaladó teherautó és a nyerges vontató. Ez pedig a település lakóinak életminősége és biztonsága miatt fontos.

– Örülök annak, hogy a VMSZ-nek, az államtitkári jelenlétnek és annak köszönhetően, hogy országos témává tettük az Y-elágazás ügyét, ez a projektum harminc év után megvalósult. Az Y-elágazással kapcsolatban van még egy tartozásunk, ez a felüljárók kiépítése. Az idei évi köztársasági költségvetésben biztosítva van erre a pénz, és az év végéig elkészülnek a felüljárók. Most még sokan azt mondják, hogy hátrányt jelent számukra az elágazás. Tény, hogy most nagy kerülővel tudják csak elérni földjeiket, de azt követően, hogy megépül a felüljáró, mindenkinek pozitív történetté válik a projektum. A koronavírus-járvány következtében bizonyos projektumok támogatását a költségvetésben csökkenteni kellett, az Y-elágazáshoz tartozó felüljárók kérdése azonban sértetlen maradt, így tartani tudjuk a beígért ütemtervet – mondta a sajtó képviselőinek Pásztor Bálint.

Véh László, Tompa város polgármestere nyilatkozatában elmondta, hogy az Opti-Bike keretében 3,2 kilométer kerékpárút épült meg, a város déli bejárójától a határátkelőhelyig. Emellett további 4,9 kilométernyi kerékpárút tervdokumentációja készült el.

– Bár Tompa határtérségi kisváros, ez az első olyan nemzetközi IPA-projektum, amelyben partnerként vesz részt. Számunkra ennek a történetnek van egy szakmai hozománya is: tapasztalatot szereztünk – emelte ki a polgármester.

A VMSZ önkormányzati képviselőjelöltjei családlátogatáson vettek részt (Fotó: Gergely Árpád)

A VMSZ önkormányzati képviselőjelöltjei családlátogatáson vettek részt (Fotó: Gergely Árpád)

Az utcafórum után Pásztor Bálint, Horvát Tímea és Sövény Rudolf önkormányzati képviselőjelölt látogatást tettek a kelebiai Huber családnál. A vendégek és a házigazdák beszélgetése során számos témát érintettek a felek. Többek között szóba kerültek a Kelebián épült kerékpárutak és az Y-elágazás. A Huber család tagjai elmondták, hogy az általuk naponta használt Y-elágazásnak köszönhetően a településen sokkal könnyebb a közlekedés. Pásztor Bálint arra kérte a család tagjait, mondják el ismerőseiknek, hogy az elágazás nem készült volna el a VMSZ közbenjárása nélkül.