2024. április 19., péntek
VÁLASZTÁSOK 2020

Másodrangúakból meghatározó tényezők

A magyar politikai erő megőrzésére kérte a vajdasági magyarságot Kövér László

Tegnapi vajdasági körútja során dr. Kövér László, a Magyar Országgyűlés házelnöke Horgoson megtekintette a Kárász-kastélyt, ezt követően Szabadkán részt vett a Vajdasági Magyar Szövetség szervezésében a Közép-európaiságról a XXI. században elnevezésű kerekasztal-beszélgetésen, végül pedig megtisztelte jelenlétével a magyarországi támogatásból felújított nagybecskereki Miasszonyunk Iskolanővérek Kollégiumának az ünnepélyes átadását. Magyarország kormánya az elmúlt néhány évben 1,2 milliárd forinttal támogatta az épület felújítását. Kövér László összetartásra és nemzeti önazonosságának a megőrzésére kérte a vajdasági magyarságot.

A nagybecskereki Miasszonyunk Iskolanővérek Kollégiumának felújított és tegnap átadott épülete a közép-bánáti magyarság közösségi életének a központja lesz (Fotó: Ótos András)

A nagybecskereki Miasszonyunk Iskolanővérek Kollégiumának felújított és tegnap átadott épülete a közép-bánáti magyarság közösségi életének a központja lesz (Fotó: Ótos András)

Horgosról Kövér László Szabadkára utazott és részt vett, valamint felszólalt a vajdasági társadalomtudósok, illetve kutatók közreműködésével megtartott, Közép-európaiságról a XXI. században elnevezésű kerekasztal-beszélgetésen. Mint azt bevezetőjében Kövér László kifejtette, korábban a legtöbben az elmaradottsággal, a másodrangúsággal egyenlítették ki a közép-európai térséget. Magyarország az elmúlt tíz évben hatalmasat fejlődött, mára tiszteletet kiérdemlő tényezővé vált – hangsúlyozta az Országgyűlés házelnöke, mondván, a magyar nemzetpolitika alapelveit, továbbá Magyarország a Trianonnal és a magyar nemzeti önazonosság megőrzésével kapcsolatos álláspontját mostanra a környező országok államvezetései is kezdik meghallgatni.

A szerb államvezetés értette meg elsőként a magyar nemzetpolitika lényegét. Azt is felismerték, hogy ha valakire számíthatnak a térségben és Európában, az Magyarország. Bízom bennem, hogy a szerb politikai elit nem hirtelen fellángolásból, hanem megfontoltan és higgadtan hozta meg vonatkozó döntéseit. Arra kérem a szerbiai államvezetést, hogy próbálja minél gyorsabban bejárni az európai csatlakozás útját. Eljött a közép-európaiság, valamint az EU átgondolásának az ideje – emelte ki felszólalásában Kövér László.

A térség országainak el kell dönteniük, hogy vajon hagyják-e magukat ugyanabba az irányba sodródni, mint Európa és az EU, ezzel haladva a biztos katasztrófa irányába, vagy pedig felemelik a hangjukat, hogy mind többen ismerjék fel, a hajó rossz irányba halad – jegyezte meg Kövér László, mondván: az EU válsága bizonyos szempontból esélyt jelent azoknak az országoknak a számára, amelyek eddig nem hallathatták a hangjukat, hogy ezt megtegyék.

Gergely Árpád felvétele

Gergely Árpád felvétele

Úgy érzem, hogy a nyugati országok gőgje kezd lankadni, azaz a kudarcok sorozata kezdi felvetni a kérdést, hogy vajon valóban a nyugat európai liberálisoknak kell-e meghatározniuk Európa jövőjét. Ahhoz, hogy Közép-Európa ereje kiteljesedhessen, ahhoz a nemzeti öntudat erősödése szükséges. A nemzeti erőknek saját országukban is vissza kell nyerniük a szellemi teret. A vajdasági magyarság jó úton halad, ugyanakkor nem szabad lebecsülnie a közös ellenfelet, azt, amelyik számára egyetlen nemzet identitástudata sem kívánatos – fogalmazott Kövér László, majd köszönetet mondott a vajdasági magyarságnak, amiért Trianont követően folyamatosan őrizte nemzeti identitását, majd reményét fejezte ki, hogy a vajdasági helyi önkormányzatokban a vajdasági magyarságnak sikerül megőriznie politikai többségét.

KOMOLY CÉLOK

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a kerekasztal-beszélgetés szervezőjeként köszönetet mondott vendégének mindazért, amit a térség felemelkedéséért tett. A vajdasági magyar közösség választásra készül, és nem óhajtja titkolni, hogy azért hívta meg a Magyar Országgyűlés elnökét, hogy segítségére legyen a közösségnek, illetve beszámolhassanak neki a közösség jövőképéről, majd meghallgassák ehhez kapcsolódó véleményét – emelte ki Pásztor István.

A Vajdasági Magyar Szövetség, partnereivel együtt, egyedüli nemzeti listaként méretteti meg magát a választásokon. A VMSZ eleget tett a közösség azon kérésének, hogy a vajdasági politikai tényezők egyesítsék erőiket. A szavazópolgárok egyszerű helyzetben lesznek: akinek fontos a magyar közösség boldogulása, továbbá tagjainak előrehaladása, az tudja, hogy mit kell bekarikáznia a szavazólapokon. Mi arról szeretnénk meggyőzni az embereket, hogy éljenek szavazati jogukkal és az egyetlen magyar opciót támogassák. Nemcsak köztársasági és tartományi, hanem helyi önkormányzati szinteken is komolyak a célkitűzéseink. Ezzel kapcsolatos ambícióink sokakat megleptek, sőt, felháborítottak. Mi úgy gondoljuk, hogy azok a városok, ahol listát állítunk – egyebek mellett Szabadka – ugyanannyira a magyaroké, mint másoké – fogalmazott Pásztor István.

Utalva a kerekasztal-beszélgetés témájára, a VMSZ elnöke kifejtette, hogy a közép-európaiság elválaszthatatlan a magyarságtudattól. Magyarnak lenni és nemzetileg elkötelezettnek lenni egyben közép-európaiságot jelent – nyomatékosította.

SORSDÖNTŐ VÁLASZTÁSOK

A rendezvényt követően Kövér László és Pásztor István, valamint kíséretük egyebek mellett a szabadkai Népszínház felújítási munkálatait tekintették meg, majd sajtótájékoztatót tartottak. A Magyar Országgyűlés elnöke örömének adott hangot, hogy részt vehet a VMSZ kampányában. Ez a kampány, illetve a következő választások ugyanannyira sorsdöntőek a délvidéki magyarság számára, mint eddig bármelyik – húzta alá Kövér László.

Szeretném kihasználni a lehetőséget, hogy arról biztosítsam a délvidéki magyarságot: miként az elmúlt tíz évben, úgy a következő időszakban is számíthat az anyaország támogatására, legyen szó iskolák felújításáról, politikai-diplomáciai támogatásról, vagy azokról a gazdasági programokról, amelyek a szülőföldön való megmaradását hivatottak segíteni. Az önazonosság megőrzéséért folytatott százéves küzdelem és a magyarok önszerveződése nem valaki ellen, hanem közös érdekeink jegyében történik. Azt a sorközösséget szeretnénk XXI. századi tartalommal megtölteni, amelyben több volt a pozitív, mint a konfliktusos elem. A XXI. század legyen az építkezés korszaka, erre törekszünk. Legyen akármennyire is kritikus a véleményünk az EU intézményrendszerének a működéséről, mégis ez biztosítja számunkra a legkedvezőbb teret nemzeti érdekeink érvényesítéséhez. Ahhoz, hogy a közép-európai térség hangosabban hallathassa a hangját és sikeres legyen országai között az együttműködés, külön-külön kell erősödnünk, elvégezve a felmerülő feladatokat. Ezen feladatok sorában most éppen egy választás áll a délvidéki magyarok előtt, ezt a feladatot kell elvégezni, ennek pedig egyszerű a módja: a választások napján minél több délvidéki magyar menjen el szavazni és támogassa a Vajdasági Magyar Szövetség jelöltjeit – fejtette ki Kövér László.

A Magyar Országgyűlés elnökét egyebek mellett Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, valamint Pirityiné Szabó Judit, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának kapcsolattartási főosztályvezetője, dr. Pintér Attila, Magyarország belgrádi nagykövete és Csallóközi Eszter szabadkai főkonzul kísérte vajdasági körútja során.