2024. március 28., csütörtök
VÁLASZTÁSOK 2020

Egy irányban – egy listára

Bánáti kampánykörúton a Vajdasági Magyar Szövetség

Pásztor István pártelnök vezetésével tegnap bánáti szórványtelepülésekre látogatott a Vajdasági Magyar Szövetség küldöttsége. A helybéliek beszámoltak a koronavírus-járvány okozta gondokról, a küldöttség tagjai pedig ellátogattak több olyan családhoz, amelyek sikeresen pályáztak a Prosperitati Alapítványnál.

A tordai Detki Szilveszter gazdaságában (Ótos András felvétele)

A tordai Detki Szilveszter gazdaságában (Ótos András felvétele)

A Közép-Bánátban élő magyarok többsége mezőgazdaságból él, ezért a Prosperitati pályázatai nagy segítséget jelentenek a gazdaságoknak.
– Legfőképpen kukoricát, napraforgót és kalászosokat, abból is búzát, és valamennyivel kevesebb árpát termelünk. Nagyon sokat segített a gazdaságunknak az, hogy a Prosperitati Alapítványon keresztül fel tudtuk újítani a gépparkunkat, mert már nagyon elöregedett volt. Kb. 40 év körüli traktorokkal dolgoztunk – mondta a tóbai Aranyos Edvin, aki szüleivel együtt ötven hektárnyi földön gazdálkodik.

A Prosperitati Alapítvány támogatásának köszönhetően a magyarcsernyei Szilágyi László feleségével és hároméves kislányukkal pedig új házba költözhetett.
– A házvásárlás valójában egy véletlen történet lett. Jó időben úgy szokták mondani, hogy ha az ember vásárolni akar, és van rá lehetőség, az ilyen pályázati lehetőséget mindenféleképp ki kell használni, mi véletlenül jutottunk a pályázathoz, az interneten keresztül. Régi vágyunk, hogy házat vásároljunk, ahol a család közösen tud élni, és saját fészkünket meg tudjuk alapítani. A Prosperitati pályázata nélkül nem tudtuk volna ezt a házat megvásárolni és berendezni, felújítására már nem maradt volna – mesélte Szilágyi László.

Szentmihályon a Lackó családhoz látogattak el (Ótos András felvétele)

Szentmihályon a Lackó családhoz látogattak el (Ótos András felvétele)

A tóbaiak és a magyarcsernyeiek kiemelten jól szerepelnek a Prosperitati pályázatain.
– Összességében mintegy 220 pályázónk van Magyarcsernye községből, valamivel több mint 160 Magyarcsernyéről és 52 innen, Tóbáról. Ez csaknem 200 millió dinárnyi támogatást jelent, ami majdnem 2 millió eurónak felel meg, ez is hasonló arányban oszlik meg, mintegy 160 pár millió dinár Magyarcsernye és Tóba 40 pár millió dinárnyi támogatást hívott le, azt gondolom, hogy ez megsüvegelendő. Ugyanakkor kijelenthetjük azt is, hogy az alapítvány pályázatain a szórványközösségek megemeléséhez, előnybe részesítéséhez alkalmazott többlet pont, amit az innen pályázó, illetve az itt megvalósuló projektekre plusz pontként megkapnak a pályázóink, serkenti a pályázói kedvet és javítja a sikerességet. Tóbán konkrétan 54 pályázatból 52 nyert, és 170 valamennyiből 160 valamennyi magyar Csernyén. Ez kimagaslóan jó eredmény, úgyhogy a helyi közösség aktivitása, a termelők, elsősorban termelők aktivitása, de ugyanakkor az alapítvány pozitív hozzáállása is hozzájárult ahhoz, hogy sikeresek legyenek. Ma termelőket láthatunk, kisebbeket, nagyobbakat az itteni viszonyokhoz mérten, de fészket rakó családdal is találkozhatunk. Ebből is látszik, hogy minden pályázatunkkal igyekeznek élni és élnek is a helyiek – mondja Juhász Bálint, a Prosperitati Alapítvány ügyvezetője.

A VMSZ képviselői Magyarcsernyére is ellátogattak (Ótos András felvétele)

Magyarcsernye központjában Pásztor István elnököt és a VMSZ képviselőit a helybéliek fogadták. A pártelnök nyilatkozatában arra biztatott mindenkit, hogy június 21-én járuljon az urnák elé, és szavazzon a választásokon induló egyetlen magyar párt jelöltjeire.
– A június 21-ei választás, mint minden választás, a kisebbségben lévő magyar közösségnek egy életbevágóan fontos pillanat. Ugyanis azon a napon dől el, hogy az azt követő négy évben önkormányzati szinten itt Csernyén, tartományi szinten Újvidéken, országos szinten Belgrádban, de szélesebb kontextusban is, milyen lesz a tekintélyünk, milyen lesz az érdekérvényesítő erőnk. És ez annak a függvénye, hogy hányan fognak odaállni a Vajdasági Magyar Szövetség mellé és mögé. Minél többen állnak oda, annál erősebbek leszünk, mi mindannyian. Ez a tét. Ezért arra szeretnék ezúton is mindenkit kérni, hogy 21-én éljen a szavazás jogával. Egyszerű az eljárás ugyanis a Vajdasági Magyar Szövetség az egyetlen lista, egyetlen magyar lista országos, tartományi és önkormányzati szinten. Nem kell magyar és magyar között a szavazópolgárnak választania. Erre a listára kell hogy leadja szavazatát. Akinek fontos a magyarok boldogulása Csernyén, Vajdaságban, Szerbiában, és elmegy szavazni, az mind a három listán a Vajdasági Magyar Szövetségre szavaz. Nem hálából, nemcsak az elmúlt négy év teljesítménye miatt, hanem azért, hogy azt, amit az elmúlt négy évben itt Csernyén is és mindenhol máshol elkezdtünk gazdaságélénkítésben, oktatásban, művelődési élet fellendítésében, infrastruktúra fejlesztésben és minden egyéb másban, folytatni tudjuk. Többek között ez a tét, és azt látom, hogy az emberek értik és akarják – mondta Pásztor István.

A VMSZ bánáti kampánykörútja során Magyarittabén ünnepélyesen átadták rendeltetésének a felújított Művelődési Házat, amelyen jelen volt Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke is. A délutáni órákban ellátogattak, Tordára, Szentmihályra és Muzslyára is.