2024. április 19., péntek
VÁLASZTÁSOK 2020

Új iskolát avattak fel Dreán

Új iskolaépületet avattak fel tegnap az Óbecse községhez tartozó, mintegy 500 lelket számláló, zömében magyarok lakta Dreán. Az óbecsei Petőfi Sándor Általános Iskola kihelyezett tagozataként működő intézményben szeptemberben 9 alsós kisdiák kezdi meg a tanévet, de az óvodások is ide járnak majd, nekik a Magyar Nemzeti Tanács a magyar kormány Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által 2017-ben indított Kárpát-medencei óvodafejlesztési program által biztosított csaknem kétmillió dinárból többek között egy EU-konform játszóteret és egy magyar jellegű játéksarkot is kialakított. 

Az iskolaavatón Potrebić Tőzsér Gabriella igazgató üdvözölte a vendégeket (Fehér Rózsa felvétele)

Az iskolaavatón Potrebić Tőzsér Gabriella igazgató üdvözölte a vendégeket (Fehér Rózsa felvétele)

Az iskolaépület felújítása 2008-ban kezdődött meg, de végül teljesen újjá kellett építeni. A tartományi kormány erre a célra 26 millió dinárt fordított.
– Egy összefogásnak köszönhetően megkapta a falu azt, amire nagy szüksége volt. Bár már sokan leírták, egy életképes településéről van szó, ahol sok jó gazda él, és a gyereklétszám is növekszik. Amikor átvettem a megbízatásomat, Pásztor István, a VMSZ elnöke annyit kért, hogy minden megkezdett beruházást fejezzünk be. Ez is egy ilyen eredményes beruházás lett – mondta érdeklődésünkre Nyilas Mihály tartományi oktatási titkár.

Az ünnepségen többek között megjelent Vicsek Annamária államtitkár, Jerasz Anikó, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának az elnöke, dr. Molnár Viktor, a Vajdasági Magyar Szövetség községi szervezetének az elnöke, Kiss Igor, a VMSZ óbecsei szervezetének az elnöke, valamint Suzana Đukić, Dragan Tošić polgármester oktatással megbízott segédje is.