2024. március 29., péntek

Hátrányos a magyar fuvarozóknak

Deli Andor EP-képviselő tájékoztatója

Az Európai Parlament Közlekedési és Turisztikai Bizottsága (TRAN) újra szavazott a mobilitási csomag néven ismertté vált jogszabályjavaslatokról. Deli Andor fideszes EP-képviselő a szakbizottsági szavazás után kiemelte: – A szavazás eredménye azt mutatja, hogy a mobilitási csomag továbbra is megosztja a képviselőket. A jogszabálycsomag leggyengébb pontja a fuvarozási szektorra vonatkozó kiküldetési szabályok, amelyek több szempontból is ellentétesek az uniós fuvarozók érdekeivel.

– A jogalkotási eljárás a mobilitási csomag kapcsán a végéhez közeledik. A végső, plenáris szavazás előtt még egy próbálkozást tettünk az Európai Parlament Közlekedési és Turisztikai szakbizottságában arra, hogy javítsunk a szövegen, és a nyugat-európai szakszervezetek érdekei mellett a kelet-európai fuvarozóvállalkozások érdekei is képviseltetve legyenek a jogszabályjavaslatokban. Ezért módosító indítványokat nyújtottunk be mindhárom dossziéra, de sajnos az ellentábornak ismét többsége volt a szavazás során – ismertette Deli a szavazás eredményét.

– A jogszabályjavaslatoknak több gyenge pontjuk is van. Magyar fuvarozók szempontjából a legkárosabb a kiküldetési irányelv, amely nem veszi figyelembe a realitásokat, és olyan szabályokat róna a cégekre, amelyek rendkívüli módon megnövelnék a bürokratikus terheket. Másodsorban, a javasolt szabályok nem nyújtanak megfelelő védelmet a harmadik országok fuvarozóival szemben, sőt a nemzetközi szabályok értelmében az uniós fuvarozók versenyhátrányba kerülnek, ami teljesen észszerűtlen. A Covid-19 világjárvány okozta gazdasági károk mellett egy ilyen jogszabály elfogadása veszélyeztetheti a fuvarozóvállalatok megmaradását – mondta az EP-képviselő.

– Természetes, hogy ellenzem a mobilitási csomag ilyen formában való elfogadását. Az is természetes számomra, hogy a júliusi plenáris szavazás során élni fogok a módosítási kezdeményezés lehetőségével annak érdekében, hogy megvédjük a magyar fuvarozók érdekeit – tette hozzá Deli.