2024. március 29., péntek

Még tart a kényszerszünet a Fiatban

A kragujevaci Fiat foglalkoztatottjainak június 12-éig tart a fizetett szabadság. Egyelőre nem ismeretes, felvehetik-e újra a munkát, munkájuk az autókereslettől függ, ami a járvány idején igen visszaesett. 

Mint azt a Politika napilap megtudta, a Fiat Chrysler jelenleg a koronavírus-járvány miatt szükségessé vált védelmi intézkedések előkészítésén fáradozik , a termelés fokozatos beindításán dolgoznak, de nem tudni, mikor kap Kragujevac zöld fényt az újraindulásra.

Ana Brnabić szerb kormányfő a hétvégén Kragujevacon rámutatott, hogy az autóipar a leginkább érintett a vendéglátóipar után, és hogy a kormány állandó kapcsolatban áll a Fiat vezetőségével.

– Remélem, hogy az olaszok mielőbb beindítják a termelést, és ezt majd Kragujevacon is megérzik – mondta.

Egyébként a COVID-19-es vírus okozta járvány miatt a kragujevaci Fiat dolgozói március derekától vannak fizetett szabadságon. Már kihasználták azt a törvényadta jogukat, hogy egy kalendáriumi évben 45 munkaszüneti napot töltsenek el 65 százalékos fizetéssel. A gyár vezetősége azonban a szerb kormánytól engedélyt kapott arra, hogy további 80 napig, tehát szeptemberi élhessenek ezzel a lehetőséggel. A jövő titka, hogy hány napot dolgozhatnak majd  a nyáron a kragujevaci gyárban, de tény, hogy a múlt hónapban drasztikus mértékben, 84 százalékkal csökkent a termelés. Hozzá kell tenni, hogy az autóiparban hasonló visszaeséseket jegyeztek világszerte.

Dragovan Milićević közgazdász szerint az állam támagatása nélkül a Fiat kragujevaci részlegének kevés esélye van a munkahelyek megőrzésére.