2024. március 28., csütörtök
SPORTHÍREK

Bernal nagyra törne

KERÉKPÁROZÁS

Mindhárom Grand Tourt meg szeretné nyerni pályafutása során Egan Bernal, a Tour de France címvédője. A 23 éves kolumbiai az olasz La Stampának adott nyilatkozatában elárulta, idén az októberre halasztott Giro d’Italia lesz versenynaptára középpontjában, és ha összejönne az összetett siker, a következő cél már a spanyol körverseny lenne. „A Giro nagyon közel áll a szívemhez. Ha részt veszek, természetesen a győzelem lesz a célom. Ha ez sikerül, utána ugyanezt szeretném elérni a Vueltán is. Csodálatos érzés lenne megnyerni mind a három háromhetest, és ilyen módon is bekerülni a sportág történelmébe” – fogalmazott a hegyimenő. A Bernal által áhított triplázás eddig hét kerékpárosnak sikerült, az utóbbi évtizedben hárman, Alberto Contador, Vincenzo Nibali és Bernal jelenlegi csapattársa, Chris Froome kerültek be az illusztris névsorba.

NFL

Trump is beszállt

Nem más, mint Donald Trump csatlakozott a teljes tengerentúli profi amerikaifutball-ligát (NFL) felbolygató közvitába, amely az országos tüntetések kapcsán robbant ki. Az Egyesült Államok elnöke Twitter-üzenetében elítélte Roger Goodell ligavezér minapi, békéltető szándékú nyilatkozatát, mondván, ha az NFL vezetősége szerint a játékosok kifejezhetik tiltakozásukat, ez azt is jelentheti, hogy például térdelhetnek a mérkőzések előtt, amikor a himnuszt játsszák. „Roger Goodell meglehetősen izgalmas nyilatkozatában burkoltan arra utal, hogy a játékosok ülhetnek vagy térdelhetnek a himnusz alatt, ezzel megbecsteleníthetik az országunkat és zászlónkat?” – tette fel a kérdést az elnök.

SÚLYEMELÉS

Oroszok doppingoltak

Három orosz súlyemelő, köztük a már visszavonult, háromszoros világbajnok Nagyezsda Jevsztyuhina doppingmintájának ismételt vizsgálata pozitív eredményt hozott – közölte a nemzetközi sportági szövetség (IWF). A 75 kilóban versenyző, 32 éves, kétszeres Európa-bajnok, valamint a 69 kilogrammosok között háromszoros vb-ezüstérmes Oleg Csen és a 105 kg-ban kétszeres vb-ezüstérmes David Bedzsanjan 2015-ös mintájában ugyanazt az anabolikus szteroidot mutatták ki.

Jevsztyuhinát 2016-ban a NOB megfosztotta a 2008-as pekingi olimpián nyert bronzérmétől, mert a kínai játékokon adott A és B mintájának elemzése is pozitív eredménnyel zárult, abban kimutatható volt a turinabol, valamint az eritropoetin (EPO). Jevsztyuhina, Csen és Bedzsanjan versenyzési jogát tavaly augusztusban felfüggesztette az IWF a doppingtilalmi szabályok megsértése miatt. Az Orosz Súlyemelő-szövetség elnöke, Makszim Agapitov az ITAR-TASZSZ nemzeti hírügynökségnek megerősítette, hogy a mostani pozitív eredményeket mindhárom sportoló esetében 2015-ös minták ismételt vizsgálata során kapták a szakemberek.

TORNA

Elhunyt a háromszoros világbajnok

Hatvannégy éves korában elhunyt az amerikaiak háromszoros világbajnoka, Kurt Thomas. Családjának tájékoztatása szerint a sportemberrel stroke végzett. Thomas volt az Egyesült Államok első olyan tornásza, aki talajgyakorlatával érdemelt ki vb-aranyat. A hetvenes évek kiválósága három ezüstöt és egy bronzot is nyert világbajnokságokon, 2003-ban pedig beválasztották a sportági Hírességek Csarnokába.