2024. március 29., péntek

Sikeresen vizsgázott a gazdaság

Az Eurostat megerősítette: 5 százalékos volt Szerbia gazdasági bővülése

Az Európai Unió statisztikai szolgálatának legfrissebb adatai szerint 2020 első negyedében Szerbia 38 európai ország között az első helyet foglalta el a bruttó hazai termék évközi növekedésének tekintetében. Az Eurostat megerősítette: 5 százalékos volt Szerbia gazdasági bővülése.

Siniša Mali pénzügyminiszter értékelése szerint a kiváló eredmény a közpénzügyek reformjának és a gazdaságfejlesztésnek köszönhető.

– Ez a legjobb válasz mindazoknak, akik kételkedtek bennünk. Az is gyakran megtörténik, hogy nem bízunk eléggé saját magunkban, de lám, az eredmény szerint a talán legfontosabb gazdasági mutatót, a GDP-növekedést illetően az első helyre kerültünk – állapította meg a miniszter. A válsághelyzetre visszapillantva leszögezte, hogy a rendkívüli állapot idején a lakosság semmiben sem szenvedett hiányt.

– Bebizonyosodott, mennyire szívós Szerbia gazdasága, időben megkezdődött a szájmaszkok, a lélegeztetőgépek, a klorokin és az élesztő gyártása is. A szerbiainál sokkal erősebb gazdaságok, jóval sikeresebb országok is megbuktak ezen a vizsgán, nekünk sikerült – összegezett Mali. Szerinte a továbbiakat illetően is megalapozott az optimizmus. – Most nem szabad lazítanunk, néhány nagyon fontos hónap következik a számunkra: új gyárak, új munkahelyek megnyitása, a nagy közműprojektumok folytatása. Ha okosak és tevékenyek leszünk, az év végén is az első helyen lehetünk. Ha visszagondolunk az utóbbi 30 év eseményeire, és tekintetbe vesszük a járvány miatt kialakult helyzetet is – ez történelmi siker lenne Szerbia számára.

Mali emlékeztetett a tavalyi, szintén kiemelkedő eredményre, amikor 6,2 százalékos növekedést jegyzett az ország, valamint a Nemzetközi Valutaalap kedvező előrejelzésére. Mint mondta, a 7,5 százalékos prognózis valóra váltása visszavezeti a gazdaságot a válság előtti biztonságos növekedési ütemhez. „Rajtunk áll, hogy folytatni tudjuk-e a növekedési ütemet a következő években is, ezért fontos tartani magunkat a Szerbia 2025 program célkitűzéseihez. A következő 5 évben az ország 14 milliárd eurót fordít az infrastruktúra-fejlesztési tervek végrehajtására, tehát utakat, vasutakat, vízvezeték- és csatornahálózatot, a fiataloknak pedig lakásokat épít, de folytatja az egészségügybe és az oktatási rendszerbe való beruházásokat is” – sorolta a pénzügyminiszter a szaktárca közleménye szerint.

Nyitókép: szerbia a járvány idején is jól teljesített, de a pénzügyminiszter szerint a sikereken nem szabad felbuzdulni (Ótos András illusztrációja)