2024. április 18., csütörtök
PIROS CERUZA

Tanulságul

Gyakran akad gondunk a hasonló alakú szavak használatával. Vagy amiatt, mert esetleg nem is tudunk a két alak létezéséről, ezért csak egyiket használjuk két fogalom kifejezésére; vagy azért, mert nem ismerjük a jelentésüket. Gondoljunk csak a fáradság és a fáradtság főnevekre, amelyek közül az előbbi fáradozást jelent, az utóbbi pedig elfáradást. Ezért nem szoktuk például megdicsérni valakinek a fáradtságát, hanem a fáradságát.

Szubjektív megítélés is lehet, hogy mostanában – főként az elektronikus médiumok interjúiban – megszaporodott a tanúság és a tanulság szavak használata, de ha pontosak akarunk lenni, azt kell mondanunk, hogy igazán a tanúság vált uralkodóvá, vagyis ez „váltotta föl” a másik főnevet is. Pedig a kettő tartalmában jelentősen eltér egymástól. A szövegkörnyezetből pedig könnyen kideríthető, hogy a beszélő nem a helyes kifejezést használta. Persze a beszélt nyelv „lezserebb”, mint az írott szöveg, talán ezzel is magyarázható – szintén saját megítélésem szerint –, hogy írásban sokkal ritkább az ilyen hiba. (Meglehet, hogy ebben a lektoroknak is van szerepük.)

A szótár szerint a tanulság példából, eseményből, tapasztalatból levont természetesen következő, önként adódó ismeret, okulás. Tehát a tanulságot le lehet szűrni vagy vonni, illetve valami tanulságul szolgálhat. Hozzátehetjük, hogy a tanul igéből képezzük.

A tanúság főnév a tanú szóból született, jelentése pedig bizonyság, bizonyíték. Vallási műsorokban gyakran előfordul szóösszetételben: tanúságtétel.

A definíciókból következik, hogy az alábbi, csupán néhány nap alatt összegyűjtött példák mindegyike hibás. „Szerintem tanúságos volt a beszélgetés.” „Bízom abban, hogy az ellenzék is levonja a tanúságokat.” „Ez is egy nagy tanúság, hogy nem kell mindig mindenütt együtt lenni.” „Fontos tanúságokat gyűjtöttünk össze a járvány során.” „Várjuk a tanúságos történeteket!”

Egyértelműnek tűnik, hogy a tanúság igyekszik eluralkodni a tanulság fölött, legalábbis a beszélt nyelvben. Mi pedig igyekszünk tanúságot tenni a helyes nyelvhasználat mellett; remélhetőleg ez a tanulság vonható le a fentebb leírtakból is.