2024. március 29., péntek

Karácsony „lenullázta a kormánypártiakat”

Nem épülnek utak ott, ahol nem a baloldal van hatalmon

Karácsony Gergely főpolgármester politikai döntést hozott, amikor lenullázta négy, nem baloldali vezetésű kerület útfelújítási keretét – jelentette ki Borbély Lénárd, Csepel fideszes polgármestere kedden sajtótájékoztatón, Budapesten. Az erről szóló sajtótájékoztatót közösen tartotta a négy érintett önkormányzat vezetője, Borbély Lénárd mellett Kovács Péter, a XVI. kerület, Horváth Tamás, a XVII. kerület kormánypárti polgármestere és Bese Ferenc, a XXIII. kerület független vezetője.
Borbély Lénárd közölte: Karácsony Gergely a járvány miatti kieső bevételekre hivatkozva egyszemélyi döntéssel módosította a főváros 2020 és 2023 közötti útfelújítási programját.
Mindennek nyomán már kivitelezés előtt álló, a szükséges engedélyekkel rendelkező beruházások maradnak el a négy, nem baloldali vezetésű kerületben. Csepelen négy útszakasz felújítása, továbbá egy P+R parkoló és egy három kerületet összekötő kerékpárút kialakítása marad el.
Így nem lehet vezetni a nemzet fővárosát – jelentette ki –, ezért azt kérik Karácsony Gergelytől, hogy egy kerületet se rekesszen ki a fejlesztésekből.
Kovács Péter arról számolt be, hogy a XVI. kerületben két, a szükséges engedélyekkel már rendelkező beruházás marad el. Hangsúlyozta: reméli, hogy a főpolgármester „észhez tér", és visszatér a szakmai alapú munkához. A Fővárosi Közgyűlésben kérni fogja a döntés felülvizsgálatát.
Horváth Tamás arról számolt be, hogy Rákosmentén lámpás csomópontok, valamint a kamionforgalmat a sűrűn lakott területről elterelő összekötőút megvalósítása marad el. A döntés annál inkább fájdalmas, mert az önkormányzat már elköltött 150 millió forintot a beruházás tervezésére.
Bese Ferenc szintén úgy vélekedett, hogy szakmaiatlan döntést hozott a főpolgármester, ami visszaveti Soroksár fejlődését, ezért személyes egyeztetést kezdeményezett Karácsony Gergellyel.
Borbély Lénárd kérdésre válaszolva azt mondta: Tarlós István úgy adta át a fővárost, hogy megvolt a forrás a Lánchíd felújítására; nem érti, hogy hová lett a pénz.