2024. március 28., csütörtök

Világszerte tömegek tiltakoztak

A faji megkülönböztetés és a rendőri túlkapások ellen tüntettek több nagyvárosban is

Ausztráliától Európáig tízezrek vonultak az utcákra a faji megkülönböztetés és George Floyd május végi meggyilkolása elleni tiltakozásul a hétvégén. Londonban az esős idő ellenére ezrek vonultak a parlament melletti térre szombaton, a koronavírus-járvány miatt többnyire maszkban, és azt skandálták, hogy igazság nélkül nem lesz béke, és legyen vége a rendőri rasszizmusnak. Mindezt annak ellenére, hogy Priti Patel belügyminiszter a járvány miatt mindenkit arra kért, hogy ne vonuljon az utcára. Miután a nap nagyjából békésen telt, tiltakozók egy kisebb csoportja a brit kormányfő közeli rezidenciájához vonult, ahol megdobálták a rendőröket, és a lovas rendőrök rohammal távolították el őket. Nagyjából ezren pedig a Temze déli partján fekvő amerikai nagykövetségnél bénították meg a forgalmat.

Berlinben a hatóságok szerint szombaton délután 15 ezren, főleg fiatalok demonstráltak a faji megkülönböztetés és a rendőri erőszak ellen. A szervezők által 1500 főre bejelentett tüntetésen olyan sokan jelentek meg, hogy a helyszínt – az egykori Kelet-Berlin főterét – le kellett zárni. A demonstrálók nagy része ugyan viselt szájat és orrot takaró maszkot, de a fertőzésveszély miatt tüntetéseken is kötelező legalább másfél méteres távolságot nem lehetett betartani. A csendes demonstráció békésen ért véget. Utána viszont a közelben egy több száz emberből álló csoport körbevett rendőröket, akik éppen őrizetbe vettek egy férfit egy rendőrautó megrongálása miatt. A tömegből kövekkel, palackokkal dobálták meg a rendőröket és a járókelőket, többen megsebesültek, köztük egy fotóriporter. A környéken más rendbontások is történtek, például többen bemásztak építkezésekre. Összesen 93 embert vettek őrizetbe, a többi között garázdaság, birtokháborítás vagy rendőri intézkedéssel szembeszegülés miatt. Az összetűzésekben 28 rendőr megsebesült, valamennyien könnyebben.

Hamburgban is voltak nagyszabású megmozdulások a rasszizmus és a rendőri erőszak elleni amerikai tiltakozáshullámmal kapcsolatban szombaton. Ezeken ugyancsak főleg fiatalok jelentek meg, a vártnál jóval nagyobb számban, nagyjából 14 ezren. A fertőzéshigiéniai óvintézkedéseket szintén nem lehetett maradéktalanul betartani. A tüntetések békések voltak, de utánuk a belvárosban több helyszínen rendőrökre támadtak fekete ruhát és maszkot viselő szélsőségesek, és a rendőröket gyalázó transzparenseket feszítettek ki. Az összetűzésekben 24 rendőr megsebesült, 36 embert őrizetbe vettek. A rendőrség vízágyút és paprikaspray-t is bevetett.
Párizsban a hatóságok nem engedélyezték az amerikai nagykövetség elé és az Eiffel-torony közelébe tervezett tiltakozást. Ennek dacára több száz ember gyűlt össze Black lives matter (A fekete életek is számítanak) feliratú táblákkal a képviselethez és a francia elnöki palotához is közel fekvő Concorde téren, ahol a rendőrség kordont állított fel, hogy távol tartsa a tiltakozókat a nagykövetségtől.
Nápolyban az amerikai főkonzulátusnál gyűltek össze tiltakozók, akik angolul és olaszul kiabálták, hogy „Ha nincs igazság, nincs béke! Fenébe a rendőrséggel!”.
Az ausztráliai Brisbane-ben a hatóságok szerint mintegy 30 ezer ember tiltakozott békésen a rendőri fajgyűlölet ellen, és nemcsak a feketék, hanem az ausztrál őslakos lakossággal szembeni rendőri rasszizmust is elítélték. Ausztrália népességének 2 százaléka tartozik az őslakos közösséghez, de a börtönben lévő emberek 27 százaléka közülük kerül ki. Sydneyben is ezrek tiltakoztak, a hatóságok pedig maszkokat osztottak, és kézfertőtlenítővel is segítették a tiltakozókat.
Japánban egy kurd férfi ellen elkövetett rendőri túlkapás miatt vonultak sokan az utcára, és ugyanúgy elítélték a feketék elleni rendőri erőszakot is. Szöulban ott élő külföldiek és helyiek is tiltakoztak. Fekete maszkjaikra koreai nyelven írták fel, hogy „nem kapok levegőt”.

Mint ismeretes, George Floyd május 25-én halt meg, mert egy fehér rendőr csaknem 9 percig térdelt a nyakán, miután a férfi egy hamis 20 dollárossal próbált fizetni. A gyilkosságba torkolló intézkedésnél négy rendőr volt jelen, másnap mindannyiukat elbocsátották, és később vádat is emeltek ellenük. A Floyd nyakán térdelő rendőrről videofelvétel is készült, amelyen többször hallható, hogy a fekete férfi azt nyögi, hogy nem kap levegőt. Mint kiderült, az utolsó három percben Floyd már nem mozdult, és pulzusa sem volt. A gyilkosság miatt helyenként zavargásokba és fosztogatásba torkolló tiltakozások kezdődtek az Egyesült Államok több városában, amelyek során szintén számos bírálat érte a rendőrség fellépését a békés tiltakozókkal és újságírókkal szemben is.

Mindeközben a buffalói rendőrség különleges egységének minden munkatársa lemondott, hogy kifejezze szolidaritását és támogatását két, felfüggesztett rendőrkollégája mellett, akik a George Floyd halála nyomán kialakult tüntetésekben földre löktek egy idős férfit. Pénteken került napvilágra az a mobiltelefonnal készített videofelvétel, amelyen az látszik, hogy a New York délnyugati részén fekvő Buffalóban két rendőr a földre lök egy idős tüntetőt. A 75 éves férfi elvesztette az eszméletét, kórházba kellett szállítani. A két rendőrt pénteken azonnali hatállyal felfüggesztették, vizsgálatot indítottak ellenük.
A rendőrséget azonban nemcsak Buffalóban, hanem más amerikai városokban is erőteljes bírálatok érik a tömeges tüntetéseken tanúsított fellépésük miatt. A Black Lives Matter (a fekete életek számítanak) nevű, több elemző által radikálisnak minősített mozgalom aktivistái egymás után szólítják fel a kormányzókat és polgármestereket, hogy csökkentsék, vagy egyenesen teljesen vonják meg a rendőrség költségvetését.
Eric Garcetti, Los Angeles polgármestere még csütörtökön bejelentette, hogy 250 millió dollárral csökkenti a rendőrség finanszírozást, és az összeget más célokra, elsősorban a helyi feketéket támogató programokra fogja fordítani. Minneapolisban az önkormányzat végül nem szavazta meg annak a rendőrőrsnek a teljes feloszlatását, ahol a George Floyd halálában bűnös rendőrök teljesítettek szolgálatot, de új szabályzatot hozott, amely megtiltja a fojtófogás alkalmazását az igazoltatásoknál. Ezt tervezik egyébként New Yorkban is.