2024. április 19., péntek

Demonstrációk Nagy-Britanniában

Bristolban ledöntötték egy rabszolgakereskedő szobrát

A koronavírus-járvány miatti hatósági intések ellenére vasárnap is tízezrek vonultak az utcákra a brit nagyvárosokban a rasszizmus és a rendőri brutalitás ellen tiltakozva. A nyugat-angliai Bristolban ledöntötték az egyik leghírhedtebb XVII. századi angol rabszolgakereskedő szobrát, Londonban vasárnap este a tüntetők összecsaptak a rendőrséggel.

Vasárnap demonstrációk voltak Manchesterben, Wolverhamptonban, Nottinghamben, Glasgowban és Edinburghban is.
Londonban több tízezres tömeg vonult a Temze déli oldalán nemrégiben felépült új amerikai nagykövetség elé, ahol David Floyd halála ellen tiltakoztak.
A 46 éves, fekete bőrű Floydot május 25-én Minneapolisban négy rendőr igazoltatás közben a földre teperte és egyikük percekig térdelt a nyakán, annak ellenére, hogy a férfi többször is jelezte, hogy nem kap levegőt.
Floyd a kórházba szállítás után meghalt.
Londonban a tüntetők vasárnap este az amerikai nagykövetségtől a kormányzati negyedbe, a parlament elé és a miniszterelnöki hivatalnak otthont nyújtó Downing Streethez vonultak, itt azonban rendőrsorfal állította meg a menetet.
A tüntetés nagyrészt békés volt, de több csoport fémkorlátokkal, kövekkel kezdte dobálni a rendőröket, akik ezután visszaszorították a parlament közeléből a tömeget.
Cressida Dick, a Scotland Yard - a londoni rendőrség - főparancsnoka vasárnap esti közleményében tudatta, hogy a londoni megmozdulások kezdete óta eddig 27 rendőr sérült meg, közülük 14 a hétvégén.
Különösen heves összecsapások voltak szombat este a Downing Street közvetlen közelében, ahol a tüntetők közül többen tűzijáték-rakétákkal, petárdákkal, kövekkel támadtak a rendőrökre.
Az egyik megbokrosodott rendőrségi ló ledobta lovasát, egy rendőrnőt, akit kórházba kellett szállítani. A ló ezután a tömegbe rohant, ahol szintén többen megsérültek.
A Scotland Yard főparancsnoka közölte, hogy a megmozdulások számos résztvevőjét őrizetbe vették és nekik bíróság előtt kell felelniük a rendőrök elleni erőszakos fellépésért.
A nyugat-angliai Bristolban vasárnap a tüntetők ledöntötték és a kikötőben a vízbe dobták Edward Colston egykori rabszolgakereskedő szobrát.
A Bristolban született Colston 1680-ban a Nyugat-Afrikából az amerikai kontinensre irányuló angol rabszolgakereskedelem monopóliuma, a Royal African Company tagja, 1689-ben alkormányzója lett.
A II. Károly király alapította Royal African Company becslések szerint legalább 85 ezer afrikai rabszolgát - köztük nőket és gyerekeket - szállított Amerikába.
Colston megítélése rendkívül ellentmondásos és vitatott. A rabszolgakereskedelemben játszott szerepe miatt sokan - köztük történészek is - régóta követelték szobrának eltávolítását és személyiségének átértékelését. Miután azonban vagyonának jelentős részét Bristol felvirágoztatására és jótékonysági célokra fordította, a nyugat-angliai nagyvárosban máig számos közintézmény és utca viseli nevét.
Priti Patel brit belügyminiszter vasárnap esti nyilatkozatában "szégyenteljes vandalizmusnak" nevezte a szobor ledöntését.