2024. április 20., szombat

Topolya a nagy háborúban

Könyvvel tisztelegnek a topolyai utódok az I. világháború résztvevői és áldozatai emléke előtt

A trianoni diktátum 100. évfordulója napján mutatták be a Hősiesség és szolgálat, Topolya a nagy háborúban (1914–1918) című, több szerzős kötetet, ami széles körben foglalja össze az I. világháború helybéliekre gyakorolt társadalmi, gazdasági vonatkozásait, valamint a harcokban részt vett és elesett topolyaiak névsorát, több eddig még nem publikált adattal, képpel. A csaknem 400 oldalas kiadvány a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, illetve elnöke, Gondi Martina gondozásában jelent meg, a recenzense mgr. Pastyik László, a szerkesztője pedig Tomik Nimród, aki a topolyai színházban tartott, a vírushelyzetre való tekintettel korlátozott létszámú, mégis nagy érdeklődéssel kísért, olykor megindító könyvbemutatón köszöntőjében elárulta, hogy az eredeti terve az volt, hogy egyedül birkózik meg a kiadvánnyal. Azonban amikor látta, a témában mekkora adathalmaz áll rendelkezésre, rájött, hogy csak csapatban gondolkodva tud eredményt elérni. A szerzők három évig dolgoztak a VMMI sorozatának újabb kötetén.

Hosszú sorban várták a könyvbemutatón megjelentek, hogy megvehessék, aláírassák a szerzőkkel a kötetet (Fotó: Kazinczy Paszterkó Diana)

Hosszú sorban várták a könyvbemutatón megjelentek, hogy megvehessék, aláírassák a szerzőkkel a kötetet (Fotó: Kazinczy Paszterkó Diana)

- Tiszteletünket fejezzük ki az elődök előtt, és adósságot is törlesztünk ezzel a könyvvel, hiszen ezt az időszakot eddig még nem dolgozták fel Topolya vonatkozásában. Szerencsére tevékenykednek olyan nagyszerű történészek, helytörténészek, akik nem haboztak részt vállalni a téma feldolgozásában – ismertette Tomik, aki elárulta, hogy a kötet szerzői a témát az egyén, a katona, a családapa, vagy a fiú szemszögéből szándékozták megközelíteni, ezért is szerepel a VMMI sorozatának Topolyára vonatkozó címlapján ezúttal egy levelét haza író baka, akinek az arcáról sugárzik a valamennyi katonára jellemző hazavágyódás, a harctér borzalmaitól való menekülés.

- A borítónk címlapján szereplő fiatal katona sorsát ismerjük, ő azon szerencsések közé tartozik, aki hazatért a harctérről a szeretteihez. Ő Kucsera József, akinek az utódai ma is Topolyán élnek, és az egyik szerzőnk, Kocsis Antal dédnagyapja volt. Sajnos azonban több mint 400 olyan egyénről van tudomásunk, akinek nem volt olyan szerencséje, hogy hazatérhetett a szeretteihez, a legnagyobb részük tömegsírokban nyugszik Európa-szerte – mondta el a könyv szerkesztője. Cservenák Pál magára vállalta, hogy monográfiát ír, amely Topolya történelmének az 1850-től 1920-ig terjedő időszakát öleli fel.

Fotó: Kazinczy Paszterkó Diana

Fotó: Kazinczy Paszterkó Diana

- Néhány évvel a nagy háborút megelőző összeírás szerint 12 ezer 271 lakosának 99 százaléka magyarnak vallotta magát – ismertette Cservenák, aki szót ejtett Topolya gazdasági, oktatási körülményeiről is. Kocsis Antal elmondta, hogy a temetőkben megkeresték a ma is fellelhető honvéd síremlékeket, amiknek folyamatban van a megmentése. Kocsis Éva elmesélte, hogy a könyv tartalmának adatait milyen forrásokból gyűjtötték össze a szerzők, és hogy milyen nehézségekkel szembesültek. Molnár Tibor levéltáros, történész felsorolta azokat a helyszíneket, ahol nyugszanak az elesett topolyai katonák.

- Nem véletlenül fekete a sorozat köteteinek a színe, a gyász színe, hiszen a nagy háborúban több mint félmillió magyar katona azt adta a hazájának, ami a legdrágább kincse volt, az életét. A mi vidékünkön 1920 után nem volt lehetőségünk emlékhelyekkel tisztelegni a hősiességük előtt, ezt most ezzel a könyvsorozattal tesszük meg – hangsúlyozta Molnár, aki után Nagy Tibor ismertette a Szabadkai Levéltárban zajlott kutatásának részleteit.

- Körülbelül 200 hatalmas doboznyi feldolgozatlan anyag várja a kutatókat a témával kapcsolatban. Engem elsősorban a mi vidékünket tömörítő 86. császári és királyi gyalogezred, illetve a 6. királyi honvéd gyalogezred adatai foglalkoztattak. Megrendítő volt szembesülni azokkal a részletekkel, hogy az elesetteknek mi mindent találtak a zsebében, de egy személyes hangvételű, rongyosra olvasott hitvesi levél kézbevétele is megérintett – avatta be a közönséget Nagy Tibor.

A könyvbemutató előtt a Himnusz a Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ Cirkalom táncegyüttesének énekes közreműködésével csendült fel, majd a Csörgő citerazenekar hangszeres vezetésével katonanótákat hallhatott a közönség.

A bemutatót megtisztelte jelenlétével dr. Rus Radovan, Magyarország szabadkai konzulátusának konzulja, Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Fremond Árpád, a Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági képviselője, alelnöke és Kislinder Gábor, Topolya község elnöke.

A szerzők a kiadvány eladásából származó bevételt a Dr. Hadzsy János Önkéntes Tűzoltó Egyesületnek ajánlották fel.