2024. március 29., péntek

A Rőzsehordó lánytól az Ülő bohócig

Marton Ildikó művészettörténész: Ez egy nagyon játékos műfaj, amelynek segítségével bárki közel tud kerülni a művészethez
Marton Ildikó játékos jellem, jó humorérzékkel van megáldva. Április eleje óta közösségi oldalán naponta rajta felejtettük a szemünket parafrázisain, azokon a fotókon, amelyeken legendás festményeket alkotott újra, otthoni körülmények között. A néprajzos művészettörténész a budapesti Szépművészeti Múzeum: Legyél te is műalkotás című pályázata miatt kezdett bele ebbe a testhez álló kreatív játékba. Magyarországról január közepén költözött Spanyolországba. Kifutott az időből, hogy elkezdje ottani, valódi életét. Megragadt a karanténban. Ez a légüres tér viszont kedvező volt ahhoz, hogy híres festmények parafrázisaival rukkoljon elő. Kiderült, szenzibilitása áttört a rutinnak a kérgén, az itt-létben megsejtette a más-létet, a mindennapiban felfedezte a különöset, s a homályba burkolt disszonanciában kimutatta az összefüggések finom rendszerét. Bámulatos az azonosulási és átalakulási képessége, Szent Rókusból Rőzsehordó néne, vagy éppen Ülő bohóccá alakult. Gondolatban kiszabadult a lakásból. Lerombolta a falakat. Gondolatban múzeumokba, országokba utazott, festőknek adott találkát, aztán önálló életet lehelt a tárgyakba. Beöltözött, sminkelt, korhű frizurát csinált, kontyokat, meg mindenféle fonatokat. Mindig érdekelte az átalakulás. Egyetemi évei alatt egyik hétvégén azt a feladatot kapta, hogy az eperfesztiválra vegyen fel egy jelmezt. Kapott rajta. Jó érzés volt valaki/valami másnak lenni. Epernek lenni egész nap. Azóta rájött, néha nem is árt bele bújni valakinek a ruhájába, bőrébe, azonosulni a szereppel. Hiszen a jelmezes szokások karneválok idején arra az egy napra egy picit megváltozik a világ rendje, az emberi bohóságok népszerű fejedelmének behízelgő vonásain évszázadok múltán sem fog az idő rozsdája. Ha gyöngyöt fűzhetne ezekből az élőképekből, akkor az egy lakócsai, cakkos lánchoz hasonlítana. Akár a csiszolt gyöngysor, ő is a változatosságra törekszik, mind korszakban, mind stílusban egyaránt. Hinni sem akart a szemének, amikor egyszerre reflektorfénybe került a világhálón. Milyennek találta a múzeumi ötletet, kérdeztem rá Ildikóra, aki kifogyhatatlan az ötletekből, feneketlen zsákjából újabbnál-újabb kellékeket varázsol elő. – Egyszerű, de nagyszerű. Tipikusan olyan ötlet, amire rácsodálkozol, miért nem találták ki ezt már sokkal hamarabb vagy miért nem lett évekkel ezelőtt népszerű. Mikor érezted azt, hogy„ társalognak” veled a festmények? – Az első kép elkészítése spontán ötlet volt, aztán gyorsan beszippantott az alkotás élménye. Számomra ez egyfajta kikapcsolódás, ahol kibontakoztathatom a kreativitásomat, de valamilyen formában mégis a szakmámat művelhetem, hiszen így a művészettörténettel, muzeológiával ápolok kapcsolatot. Mindig más fog meg. Van, hogy egy részlet és van, hogy egy téma. Az élőképek elkészítésének alapja az elmélyült megfigyelés. A részletek megismerése nélkül nem lehet sem másolni, sem újragondolni. Az ezt következő lépcsőfok a megvalósítás, amikor előtérbe kerül a játékosság, a kreativitás, leleményesség, a humor. Általában női figurákat választok. Annyi lehetőség van, amit ki lehet használni: kamaszlány, öregasszony, parasztlány vagy éppen nemes hölgy. A művészet-történésznő kommentárja: Mert Henri de Toulouse-Lautrec a litográfia nagymestere volt. Mert senki sem ábrázolta még úgy a lányokat, mint ő. Már elmehetek sétálni, de a kabarék és a cirkuszok zárva vannak. Ezért én itthon maradok, és Ülő bohóc, Mademoiselle Cha-U-Kao leszek a Szépművészeti Múzeum-ból. Henri de Toulouse-Lautrec: Ülő bohóc, Mademoiselle Cha-U-Kao, 1896, Szépművészeti Múzeum, Budapest.Milyen szempontok alapján választod ki a festményeket? – A képek kiválasztásának sorrendjében és azok narratívájában a változatosságra törekszem. Próbálom a történeteket a laikus ember szemével megközelíteni. Igyekszem a mához közelíteni, a ma emberéhez kapcsolni, közelebb hozni a képet, mindegy, hogy milyen távol készült térben vagy időben. A témában mindig keresem az aktualitást is. Az ötlet megvalósulásig mi minden fordul meg a fejedben? – Általában nagyon hamar meglátom a képekben a parafrázis lehetőségét (ha van), de mindig hagyom érlelődni pár napot, míg minden részlet helyre kerül a fejemben. Ezzel annak is elejét veszem, hogy a sokszor kényelmetlen fotózás túl hosszú időt emésszen fel. A lakásod ilyenkor extradimenzionális tárolóvá változik át? – Igen, a kellékeket az itthon megtalálható tárgyakból állítom össze. Elég jól fejben tartom, hogy mi hol van, ez a munkám során is hasznos tulajdonság. Ráadásul néhány hónapja költözködtünk, pakolás közben minden egyes holmi a kezembe került, Így még jobban rögzült bennem, hogy mi is van itthon. Sajnos a költözködés során sok mindentől megváltam, amit most kellékként hasznosíthatnék. A férjem a fotósom, aki néha felfalja a kellékeket. Melyek voltak a legeredetibb megoldások? Fussuk végig a képeket, mi mindent hasznosítottál újra? – 1. Francisco de Goya: A korsós lány. Itt szinte minden kellék az, aminek látszik, de azért vannak kivételek: a lány harisnyája a férjem futballzoknija és nem volt sárga övem, úgyhogy azt, egy gyógyfürdős törölköző helyettesíti. 2. Munkácsy Mihály: Rőzsehordó nő. Ebben az esetben spekulálni kellett, hiszen a jelenet eredetileg egy erdőben játszódik. Nekem ehhez csak egy virágos-leveles kendőm volt. A rőzsék helyett görbe botokat, felmosó- és partvis nyelet, porszívócsőt kötöttem kévébe. 3. Dürer: Mezei nyúl: A macskámban már jóval hamarabb láttam ezt a képet, hiszen két elég hasonló állatról van szó. 4. Magyarországi festő: Szent Rókus. Egy komplett zarándok ruhát kellett lemásolni. Rókus attribútumát, a kobakot különböző brossokkal helyettesítettem, a kalapja egy farsangi torero kalap. Előkerült a felmosónyél, ezúttal, mint zarándokbot, és a férjem futballzoknija és bakancsa. Találtam egy kutya alakú párnát, színben harmonizált a kompozícióval. 5. Henri Matisse: Madamme Matisse portréja. A képen a színek finom variációi kulminálnak. Erősen kellett magam kisminkelni zöld festékkel, illetve a fél arcomat rózsaszínnel. A pulóveremre pedig felvarrtam egy csipkedarabot, amely az esküvői dekorációnkból maradt meg. 6. Flamand festő: Szent Jeromos a cellájában. Ezen a festményen a piros szín kap nagyon nagy hangsúlyt, ezért elsősorban erre kellett összpontosítanom. Előkerült a piros blézerem, a néhai menyecskeruhámból és egy macskajátékból pedig megpróbáltam a kalapot imitálni. A koponya helyett sajttartót, az oroszlán helyett macskaszobrot használtam. A feszületet egy szelfibotra akasztottam. A csíptetős szemüveget napszemüvegre cseréltem. 7. Joachim Beuckelaer: Piaci jelenet. A zöldséges stand felépítése elég nehéz volt, a megfelelő magasság eléréséhez nagyon sok könyvvel kellett megemelnem a fellépőt, amire utána feltettem a kosarat és a korsót. A háttérben lévő lepényekhez hasonló formát kartonból vágtam ki. 8. Francisco de Zurbarán: Szent Ágota. A ruha felső részén kívül semmi sem igazi viselet, az ujjakat párnahuzatból és törölközőből tűzte rám a férjem, a szoknya egy pléd, a palást pedig gumis lepedő. Sokan kérdezték, hogy miből vannak a levágott mellek, süteménynek gondolták. Valójában egy, Spanyolországban eléggé ismert sajt. 9. Henri de Toulouse-Lautrec: Ülő bohóc. Mademoiselle Cha-U-Kao: Egy háromszereplős jelenetet kellett megoldanom egyedül, ezért a szobabiciklire akasztottam egy báli ruhát és egy zakót. A bohócnőnek fehér haja van, ezt törölközőből és vattából állítottam össze, a sárga tütü felsőt pedig szemeteszacskókból. 10. Diego Velázquez: Idős nő tojást főz (szabad fordítás)  A kellékek egyben fogyó eszközök, élelmiszerek voltak. Megesett, hogy megettük a tojást, mielőtt megcsináltuk volna a fotózást, és a lila hagymára is ráéheztünk, ezért hiányzik belőle egy darab a parafrázison. Mivel itt a tojások héja egészen sötét, órákig áztattam a tojást ételecetben, hogy kifehérítsem a megfelelő árnyalatra. 11, Flamand festő: Női képmás. A szereplő egy nagyon bonyolult szabású barokk ruhát visel, hatalmas fodros gallérral. Egyértelmű volt számomra, hogy a gallérhoz egy repülős nyakpárnát fogok használni. Ki kellett tömnöm, ami miatt nagyon nehéz lett és meleg. Kézelőnek tortapapírt használtam, a székre pedig színes gombokat és egy karácsonyfadíszt ragasztottam, hogy hasonlítson az eredetihez. A bross elkészítése felért egy kis virágkötő szakkörrel. Került bele babérlevél, szaténzsákocska, esküvői hajdísz. 12. Soraya Abdel Rassoul: Két núbiai nő. A kép címéből kiderül, hogy szükségem volt egy másik szereplőre. Az egyik figura alakja és némileg a ruhájának mintája is hasonlít a vasalódeszkánkra, így azt öltöztettem fel. Rajzoltam arcot is, megfelelően vonalazva, amelyet a deszkára ragasztottam, majd egy kendővel beburkoltam. A másik figura virágkoszorúja ránézésre pattogatott kukoricának hat, ezért én is abból készítettem. A sminkelés is vicces tud lenni? – A sminkelés időigényes, hiszen a a festménynek a tükörképét kell magamra varázsolni, de az eredmény élőben mindig nagyon vicces. Amikor kilépek a fürdőszobából egy sűrű szakállal vagy egy vastag zöld csíkkal és különféle,látszólag odavetett foltokkal az arcomon, az elég meghökkentő látvány. Legutóbb erős, arabos sminket kellett készítenem, és hogy az akvatinta technika sajátosságát imitáljam, rézsútosan végigvonalaztam az arcomat. Nincs annál jobb érzés, ha egy parafrázis vizuális képe összhangban van a festménnyel. – Számomra az élőképek egyfajta helyzetgyakorlatok, segítenek belehelyezni magam egy-egy kor miliőjébe. A fény-árnyék hatások, a hideg és meleg színek hozzák létre a miliőt, amely utána jó esetben hasonlít az eredeti képéhez. A múlt ismerete kapaszkodó, bázis, amiből építkezni lehet. Valamennyi kép találkozik a jelennel. Milyen érzés a különböző korok, mesterek művein látható alakok bőrébe bújni? – A szereplők nagy részét eddig a mindennapi életből válogattam, akikkel könnyű azonosulni. Mindenki sütött már tojást életében vagy álldogált egy stand mellett. Természetesen azért jól jön egy kis beleérző képesség is. Hogyan történik a fotózás? – A fotózáshoz mindent igyekszek előkészíteni, hogy a férjemnek már csak akkor kelljen bekapcsolódnia, amikor kattintani kel. Persze sokszor a segítségére szorulok, valamit fel kell rám tűzni, meg kell rajtam valamit igazítani. Amikor elkészülnek az első képek, közösen megnézzük, hogy mi az ami jó, mi az, amin változtatni kell. Így haladunk, amíg el nem érjük a megfelelő eredményt. Általában 10-15 fotó is készül, de előfordult, hogy egy képet pár nappal később újrafotóztattam, mert nem tetszett az első sorozat. A legutóbbi, núbiai nőket ábrázoló pedig a másik véglet, ott a harmadik képnél megálltunk. Művészettörténészként mit jelent neked ez a feladat? – Ez egy folyamatos tanulással járó szakma, hiszen a művészet univerzuma hatalmas és végtelen. Ráadásul a muzeológus a munkája során egy adott gyűjteményre vagy gyűjteményekre koncentrál, arra specializálódik. Így egy idő után bizonyos korszakok vagy témák a háttérbe szorulnak. Azzal, hogy az életképek témájának kiválasztása során a változatosságra törekszem, a régebben megszerzett, átfogó ismereteimet porolom le, gazdagítom. Nem minden képet keresek direktben, van a fejemben egy saját képtár. Másrészt tudom, hová nyúljak, hogy információkat szerezzek egy-egy képről. Sok új adatbázist is megismerek. Mivel sokat foglalkoztat a múzeumi digitalizálás kérdése, ezért ezt a részét nagyon szeretem. Mi a célod azzal, hogy a képeket újraalkotod saját elgondolásod szerint? – Ez egy nagyon játékos műfaj, amelynek segítségével bárki közel tud kerülni a művészethez. A legtöbb képben találok valamit, amitől létrejöhet a személyes kapcsolódás. Ezeket a pontokat keresem meg, és mutatok rá a posztok alatti rövid kis szövegemben. Elmondom, hogy szerintem miért érdekes az a kép. Persze, valakinek lehet, hogy egészen más miatt az, ugyanúgy, mint egy dalnál vagy egy futballcsapatnál. Mindenkinek más a kedvence. Az egyezés az, hogy mélyebben megismerjük a képeket. A tojásfőző asszony Velázquez számára valószínűleg csak egy lefestendő figura volt, de Lautrec bohócának sajátos helyzete nagyobb átélést követelt. Akkoriban például a bohócokat nem játszhatták el nők. Egyébként is Toulouse-Lautrec magányos ember volt, vágyott rá, hogy szeressék, a testi hibája miatt nem találta meg a boldogságot. Alkotásaiból is a magány árad. A művész egyáltalán szenvedés nélkül lehetett volna-e valaki? Mennyi készült el és melyik a legkedvesebb? – Eddig 12 kép készült el, most tervezem a 13.-at. Az első, a korsós lány a kedvencem, de lassan holtversenybe kerül Toulouse Latrec Ülő bohócával. Gyűjteményed az értékelő rokonszenv középpontjába került. – Igen. Ha nem kaptam volna pozitív visszajelzéseket az elején, akkor az első kép után, amivel nagyon elégedett voltam, nem törekedtem volna újabbak meghódítására, megvalósítására. Eredetileg nem terveztem többet. Viszont annyi konstruktív visszajelzést kaptam! Sokan szeretik a képeket, türelmetlenül várják az újakat. Örülök, ha csak egy rövid időre is örömöt okozok az embereknek, főleg, hogy meg vagyok róla győződve, értelmes dologgal töltötték azt a néhány percet. Nekem pedig segít kapcsolatot tartani az ismerősökkel, sokszor olyanok is reagálnak egy-egy képre, akikkel már nagyon rég nem beszéltem. Van, hogy teljesen ismeretlen emberek jeleznek vissza. Valahol népszerűsítése ez a művészetnek? – Az internet segítségével házhoz jön a művészet. Szerintem sokan úgy fogják fel, mint egy „összehasonlítós” játékot, ahol meg kell találni a 7 hibát. Csak ebben az esetben műalkotásokat figyelnek meg. Azok az emberek, akik alaposan megnézik ezeket a montázsokat, a sokszorosát töltik el a képek megfigyelésével, mint egy múzeumban. Arról már nem is beszélve, hogy az internet által olyanokhoz is eljutnak a festmények, akik egyébként nem járnak múzeumba. Mindegyikhez szellemes infómorzsákat hintesz el, miért? – Nekem ez így működik, így lesz hiteles. Meglátásom szerint a történetek kormányoznak bennünket, a művészetekben is. Minden festménynek, minden tárgynak van egy története, csak nem mindenki tudja megszólaltatni. A muzeológus feladata, hogy ezt megtegye. Ezúttal egy nagyon könnyed, közvetlen stílusban tudom megtenni. Milyen új kihívások várnak még rád a nyáron? – Ez attól függ, mikor és hogyan ér véget a kijárási tilalom. Nem szoktam túlságosan előre tervezni, felesleges, az élet úgyis felülírja.