2024. március 29., péntek
VÁLASZTÁSOK 2020

Fiatalos lendülettel húzni a szekeret

Korponai Lívia szerint csak úgy működik jól a gépezet, ha a szakembereink kulcsfontosságú helyeken tudnak lenni

Korponai Lívia csaknem öt éve aktívan vesz részt a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság pénzügyi munkájában. A segédtitkár szerint minden sikeres projekt alapja a jó együttműködés, hiszen „a szekér is csak akkor halad előre, amikor egy irányba húzzák”. A Vajdasági Magyar Szövetség képviselői az elmúlt időszakban arra törekedtek, hogy a köztársasági szervekkel és az önkormányzatokkal együtt valósítsák meg a közösségünk szempontjából kiemelten fontos ügyeket – mondta a VMSZ tartományi képviselőjelöltje.

– Amit a civil szervezetek, a magyarok lakta városok, községek és falvak támogatására és fejlesztésére, egyszóval a magyar lakosság érdekében ki lehetett eszközölni, azt a tartományi tisztségeken lévő, sorainkból kikerülő megbízottak teljes mértékben elvégezték az elmúlt időszakban. A munkakörömből kifolyólag rálátásom van az egész tartomány költségvetésére, amelyből jelentős magyar érdekeltségű befektetések valósultak meg mind a mezőgazdaságban, mind a vállalkozásfejlesztésben, de számottevő eredmények születtek az oktatás és a kisebbségi jogok megvalósításának területén is. Úgy tekintünk minden ügyre, mint feladatra, melynek megoldása hivatásunk és kötelességünk. Természetesen ezalatt nem kizárólag a pénzügyi vetületű dolgokról beszélek, hanem a hatékony ügyintézésről, a megfelelő időben és a megfelelő helyen meglépett jogi, tanácsadási és összekötői lépésekről is.

Melyek azok a megvalósult fejlesztések és döntések, amelyeket kiemelten fontosnak tart a vajdasági magyarság szempontjából?

– Ha csak a nagyobb projektumokról beszélünk, első helyre mindenképp a magyar nyelven oktató iskolák és diákkollégiumok épületeinek felújítására átutalt 415 millió dinárt tenném, de emellett 13 millió dinár értékben kaptak felszerelést is a különböző oktatási intézményeink. A középiskolások utaztatási költségeinek megtérítésére kiírt pályázataink is nagy tételt tesznek ki, csaknem 187 millió dinárt, amely a magyar diákok és azok szüleinek pénztárcáját tehermentesítik. Elmondhatom továbbá, hogy 19,2 millió dinárral szolgáltunk hátszélként a diákok számára megszervezett hasznos időtöltés, tanulás, barátkozások és versenyek megvalósítására. A nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsai számára átutalt 180 millió dinárból a Magyar Nemzeti Tanács igen jelentős, 74 millió dinárt tudott közösségünk művelődési programjaira, valamint oktatási és kisebbségi jogainak előremozdítására fordítani. A nemzeti öntudatunkat, összetartozásunkat hivatott erősíteni az a csaknem 70 millió dináros támogatás is, amelyet különféle rendezvények, összejövetelek és fesztiválok megvalósítására utalt át a titkárság. További 18 millió dinár jutott a nyelvhasználati jogok érvényesítésére, amelyek célja, hogy községeinkben, oktatási intézményeinkben, egészségházainkban és a közterületeinken elhelyezett táblákon, valamint egyéb űrlapokon, formanyomtatványokon a magyar nyelvű tartalom is fel legyen tüntetve.

Hogyan folytatná Ön a munkáját tartományi képviselőként, ha a választópolgárok újra bizalmat szavaznak a VMSZ listájának?

– Továbbra is támogatnék minden olyan ügyet, amely fontos közösségünk számára. Az eddigi tapasztalataim alapján és a rendszer működését ismerve fontosnak tartom, hogy a VMSZ mindhárom szinten, minél több ágazatban és területen képviselje a magyar lakosságot. Véleményem szerint ott kell lenni a kulcsfontosságú helyeken, a lehető legtöbb szakemberrel, mert csak így működik jól a gépezet.

Melyek azok a fejlesztések, amelyek megvalósítását feltétlenül szükségesnek tartja?

– Az eddig elért eredmények szinten tartása mellett fontosnak tartom a felnövő nemzedék színvonalas tanulási lehetőségeinek bővítését, az anyanyelvünkön történő tanulás fejlesztését, illetve az oktatás és a nevelés korszerűsítését. A szabadkai székhelyű iskolaigazgatóság megalapítása is a jövő feladatai közé tartozik. Emellett síkra szállnék a nemzeti kisebbségek jogait szabályozó törvények betartásáért a közoktatásban, de a Nyelvhasználati törvény következetes alkalmazását és a nemzeti kisebbségek megfelelő részarányának elérését is szorgalmaznám.

Fiatalként hogyan képzeli el a vajdasági magyarság érdekképviseletét a jövőben?

– Véleményem szerint egy közösség csak akkor teljes, és abban az esetben tud előrehaladni, ha a fiatalok lendülete kiegyensúlyozottan ötvöződik az idősebbek tapasztalatával. Egy csapat csak így tud jól működni, legyen szó hosszú- vagy rövidtávú, kisebb horderejű vagy akár nagy tétet jelentő ügyről.