2024. március 29., péntek

Bácskossuthfalvi megemlékezés

Bácskossuthfalva is megemlékezik a trianoni békediktátum megkötésének 100. évfordulójára a Monográfia Helytörténeti Egyesület és a helyi közösség szervezésében, az Ady Endre Művelődési Központ részvételével.

A megemlékezőket ma délután 16 óra 20 percre várják a Kossuth parkba. A református templom harangzúgását követően Németh Klaudió, a Szegedi Tudományegyetem hallgatója, a Prokon Egyesület elnöke elmondja alkalmi megemlékezését. A Monográfia Helytörténeti Egyesület és a helyi közösség közös koszorúzása után a résztvevők a Prokon Egyesület kezdeményezésére egy-egy gyertya gyújtásával emlékeznek a 100 évvel ezelőtti eseményekre, tisztelegnek a háború áldozatai előtt. A szervezők arra kérik a polgárokat, hogy aki szeretne csatlakozni a megemlékezőkhöz, vigyen magával egy gyertyát. Papp László helytörténészt, a helytörténeti egyesület elnökét arra kértük, hogy mondjon néhány szót arról, hogy a trianoni döntés következményeinek milyen megítélése van a bácskossuthfalviak körében.

– A közösségi portálokat figyelve, illetve a Monográfia Helytörténeti Egyesület 2018-ban megjelent, az I. világháborúhoz köthető kiadványa iránt tapasztalt érdeklődésből azt a következtetést tudom levonni, hogy többeket is foglalkoztat a 100 évvel ezelőtti békediktátum és a hozzá köthető események. Ez teljesen érthető, hiszen nem kis változást hozott a falunk életébe, kibillent egy addig biztosnak vélt pályáról sok minden. Mivel a június 4-ei dátum nem örömünnep, de egy meghatározó momentuma a Kárpát-medencei magyarságnak, ezért az az elképzelésünk, hogy a jövőben hagyományt teremtsünk a falunk közelmúltban felújított, I. világháborús monumentális emlékművének a megkoszorúzásából. Szerencsére Bácskossuthfalván többen is foglalkoznak helytörténeti kutatással, ezért gyakorlatilag az I. világháború falubeli vonatkozásai, az áldozatok száma, neve, az impériumváltások időszaka alaposan kikutatott terület, nyomtatott formában is olvasható – nyilatkozta Papp László.