2024. március 28., csütörtök

Tőkés László: lehetséges a megbékélés, ha Románia szakít a magyarellenességgel

Tőkés László szerint Trianon centenáriumának mementója utat nyithat a magyar-román megbékélés előtt, ha az erdélyi magyarok teljes jogú polgárai lesznek Romániának, és Bukarest szakít az állampolitikai szintű magyarellenességgel.

Tőkés László koszorút helyez el a magyar hősök emléktáblájánál (Fotó: MTI)

Tőkés László koszorút helyez el a magyar hősök emléktáblájánál (Fotó: MTI)

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke erről Bukarestben beszélt az MTI-nek, ahol csütörtökön halasztással kezdődött annak a pernek a fellebbviteli tárgyalása, amelyet a Románia Csillaga érdemrendtől történt megfosztása miatt indított Klaus Iohannis államfő ellen.

Tőkés László rámutatott: úgy kellene Romániában is a megbékélés útjára lépni, ahogyan Igor Matovic szlovák kormányfő tette, amikor közös trianoni megemlékezésre hívta, és Szlovákia teljes jogú polgárainak nyilvánította a felvidéki magyarokat.

"A határokat átrajzolhatták, de a szülőföldünktől senki nem foszthat meg. Legyünk mi is teljes értékű polgárai a jelenlegi Romániának" - szorgalmazta az EMNT elnöke.
Úgy vélekedett: tudatos időzítés történt a román igazságszolgáltatás részéről, amikor erre a jelképes dátumra tűzte ki a tárgyalást, hiszen egy meghamisított, de Trianonnal egyébként közvetett kapcsolatban álló állításáért fosztották meg román állami kitüntetésétől.
Felidézte: 2013-ban Tusnádfürdőn azt kérte Orbán Viktor magyar miniszterelnöktől, hogy gyakoroljon védhatalmi státuszt az erdélyi magyarok felett, miképpen ezt teszi Ausztria az olaszországi, dél-tiroli német közösség esetében, kijelentése azonban a román fordításban már a gyarmati függésre utaló "protektorátussá" torzult.

Tőkés László úgy értékelte: Klaus Iohannis román államfő magyarellenes megnyilatkozásai közé tartozik az érdemrend visszavonása, és ezzel a rendelettel nemcsak személyét fosztotta meg a román állami kitüntetéstől, hanem azt a magyar közösséget is, amely 1989-ben Temesváron szembeszállt a Ceausescu-diktatúrával.
"Temesvár azt üzeni: van lehetőség a megbékélésre, de ennek céljából szakítania kell Klaus Iohannisnak és a bukaresti kormánynak a szekuritátés (kommunista titkosszolgálati), iliescui magyarellenes hagyományokkal" - jelentette ki Tőkés László.
Kincses Előd, az EMNT elnökének ügyvédje az MTI-nek elmondta: egy eljárási hiányosság miatt halasztották az ügy érdemi tárgyalását július 16-ára, a fellebbezést tárgyaló legfelsőbb bíróság ugyanis nem küldött idézést Románia jelenlegi miniszterelnökének, Ludovic Orbannak, csak Dacian Ciolos volt kormányfőt idézték be, aki a kitüntetés visszavonásáról szóló elnöki rendeletet ellenjegyezte.
Felidézte: a Románia Csillaga érdemrend "becsületbírósága" (etikai testülete) a védelemhez való jogát megtagadva minősítette Tőkés Lászlót méltatlannak a kitüntetésre, a testület tagjaként pedig két olyan szociáldemokrata politikus is ítélkezett felette, aki egyben feljelentő volt az ügyben.
Tőkés Lászlótól az érdemrend becsületbíróságának javaslatára Klaus Iohannis román államfő 2016-ban vonta vissza a Románia Csillaga lovagi fokozatát, amelyet az 1989-es temesvári forradalom kirobbantásában szerzett történelmi érdemeiért kapott meg a 20. évfordulón. A bukaresti táblabíróság alapfokon elutasította Tőkés László keresetét, amelyben az EP-képviselő a román állami kitüntetését visszavonó elnöki rendelet megsemmisítését kérte.
Az EMNT elnöke a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából a bukaresti Calvineum református templom udvarán csütörtökön megkoszorúzta a magyar hősök emléktábláját.