2024. április 19., péntek
KORONAVÍRUS SZERBIÁBAN

A védőoltásra még várni kell

Branislav Tiodorović szerint 2021 őszén válhat elérhetővé Szerbiában a koronavírus elleni vakcina

Minden járványügyi korlátozó intézkedést hatályon kívül kellene helyezni, értékelte a Kurir belgrádi napilapnak nyilatkozva Branislav Tiodorović epidemiológus, hozzátéve: eljött az ideje annak, hogy a sport- és egyéb rendezvényeket „normális” körülmények között tartsák meg, egyedül a koncertekkel kellene várni június 15-éig. Az embereket hagyni kell élni, nyomatékosította Branislav Tiodorović, majd egyebek mellett azzal érvelt, hogy Vajdaságban, Belgrádban és az ország középső térségében nyugodt a járványügyi helyzet. A belgrádi ideiglenes kórházon kívül az ország összes ilyen jellegű létesítményét felszámolták, tette hozzá Branislav Tiodorović.

MASZK, AHOL SZÜKSÉG VAN RÁ

Ha védőmaszkot és kesztyűt viselünk, ott, ahol erre szükség van, akkor 14 nap múlva nem lesz többé koronavírus. Ezt garantálom. Fontos minél gyakrabban kezet mosni, méghozzá nemcsak a toalett használatát követően, vagy az étkezést megelőzően. A védőkesztyű viselése elsősorban azokban az ágazatokban indokolt, amelyekben az alkalmazottak gyakran hozzáérnek a különböző termékekhez, de a piacokon, önkiszolgálókban is érdemes viselni. Nem indokolt kesztyűviselésre kötelezni a pincéreket, hiszen ha kesztyűs kézzel mindenhez hozzáérnek, a kesztyű csak őket védi a fertőzéstől, a vendégeket nem. Ehelyett a pincéreknek szinte állandóan kezet kellene mosniuk és védőmaszkot viselniük. Szabadban nem szükséges a védőmaszk viselése – taglalta Tiodorović.

SZERBIÁBAN NEM BETEGEDTEK MEG KÉTSZER

A szakértő szavai szerint habár a kínai kutatások értelmében voltak olyan páciensek, akiknek a szervezetében a gyógyulást követően is kimutatták a SARS-CoV-2 vírust, Szerbiában erre nem volt példa. A koronavírus új típusával kapcsolatban éppen az a legnagyobb gond, hogy új típusú vírus, egyelőre keveset tudni róla, emelte ki Tiodorović, aki hiszi, hogy a szerbiai polgárok számára 2021 őszétől válik elérhetővé a védőoltás. Jelenleg 28 gyártó verseng egymással, hogy melyikük készít el előbb hatékony vakcinát, ám ha az el is készül, Szerbiának nem kellene az elsők között rendelnie a védőoltásból, hiszen a szerbiai polgárok nem kísérleti nyulak, jelentette ki Tiodorović, hozzátéve, hogy a vakcina alkalmazása az országban feltehetőleg nem lesz széleskörű, valószínűleg a hatványozottan veszélyeztetett polgárok, mint amilyenek a 65 évnél idősebbek, a krónikus légzőszervrendszeri és a daganatos megbetegedésben szenvedők juthatnak hozzá. Tiodorović mindehhez azt is hozzátette, hogy értékelése szerint ősszel a járványnak nem lesz második hulláma.

HAMAROSAN VÉGET ÉR

Srđa Janković immunológus egyetért azzal kapcsolatban, hogy a járvány a végéhez közeledik, habár egyelőre nem lehet megmondani, hogy pontosan mikor ér véget. A naponta azonosított, újonnan fertőzöttek száma arra enged következtetni, hogy a járvány belátható időn belül véget ér, nyomatékosította Janković a Szerbiai Rádió és Televíziónak nyilatkozva.

Továbbra is korlátozva van a résztvevők száma a tömeges rendezvényeken. A sportrendezvényeken résztvevők száma a stadionok, vagy az egyéb helyszínek területétől függ. Emellett fontos betartani a javasolt óvintézkedéseket, mint amilyen a védőmaszk viselése, vagy a közeli érintkezések kerülése. Az óvintézkedések betartása mellett az érettségi bálok is megszervezhetők, de osztálykirándulásra is utazhatnak a diákok, ezt pedig örvendetesnek tartom, hiszen nem lenne jó, ha a gyerekek bármiről is kénytelenek lennének lemondani – fogalmazott Janković.

MONTENEGRÓBA, DE ELŐBB KARANTÉNBA

A napokban egymást követték az eltérő tartalmú hírek a szerbiai állampolgárok Montenegróba való beutazásának feltételeivel kapcsolatban. A Blic napilap legfrissebb értesülései szerint a szerbiai, valamint a Szerbiából Montenegróba beutazó montenegrói állampolgárok 14 napig vesztegzárban kötelesek maradni. Ez a kötelezettség alól a negatív PCR-teszt sem menti fel az érintetteket, írja a Blic bennfentesekre hivatkozva.

11.454 FERTŐZÖTT – 245 ÁLDOZAT

A mai adatok értelmében az országban az eddigiekben 11. 454 személy fertőződött meg a SARS-CoV-2 vírussal. 24 óra alatt 4372 koronavírus-tesztet végeztek el, ebből 24 eredménye volt pozitív (0,55 százalék). Az országban jelenleg 475 személyt gyógykezelnek kórházban, lélegeztetőgép segítségére 10 személynek van szüksége. Egy nap alatt egy személy hunyt el a betegség szövődményeinek következtében, az elhunytak száma ezzel 245-re növekedett, a halálozási arány 2,13 százalék. Az eddigiekben 252.132 koronavírus-tesztet végeztek el az országban. Gyógyultnak eddig 6766 személyt nyilvánítottak.