2024. március 29., péntek

Beszélgessünk Trianonról!

Dr. Mészáros Zoltán előadása a Vasutas településen

Kedden 18 órai kezdettel a Vasutas település helyi közösség épületében a Vajdasági Magyar Szövetség helyi szervezetének szervezésében Beszélgessünk Trianonról címmel tartanak előadást a békediktátum századik évfordulója alkalmából. Boros Elvira, a VMSZ helyi szervezetének elnöke lapunknak elmondta, hogy a keddi előadást dr. Mészáros Zoltán történész, a Szabadkai Történelmi Levéltár főlevéltárosa tartja, aki a trianoni békediktátum eseményeit mutatja be az érdeklődőknek. Az előadás közben vetítésre is sor kerül. Boros Elvira hozzátette, hogy a történelmi előadás után az előttünk álló választásokról Horvát Tímea, Szabadka alpolgármestere, a VMSZ szabadkai városi szervezetének elnöke és Dobó István, a VMSZ elnökségének és az Intéző Bizottságának tagja ad tájékoztatást az egybegyűlteknek.