2024. április 19., péntek

A játék nem játék

A világjárvány szülte kényszerleállás idején sok sportszervezet azzal próbálja kitölteni az időt és szórakoztatni a nézőket, hogy saját videójáték-platformján méretteti meg világsztár sportolóit. Így láthattunk már online tenisztornát és futballbajnokságot is, a legjobban azonban a technikai sportágak képesek kihasználni az ebben rejlő lehetőségeket, hiszen az autóversenyzős otthoni szimulátorok igencsak fejlett berendezések, több versenyző már eddig is rendszeresen gyakorolt ilyenen, a mostani szünet idején pedig szinte mindenki beszerzett magának egy panoráma-képernyővel, üléssel, kormánnyal, pedálokkal rendelkező szerkezetet, hogy a nappalijából csapjon össze valódi pilótatársaival a virtuális versenypályákon.

Ezeket a futamokat a versenyzők, a bajnokságok hivatalos csatornái, olykor pedig még tévétársaságok is közvetítik, így nyújtva valami tartalmat az elvonási tünetektől szenvedő nézőknek, főként az erre különösen fogékony fiatalabb generáció tagjainak.

Bár a Formula–1, a Formula–E és a többi sorozat igyekszik komoly hírverést csinálni az online futamai számára, azért ez mégiscsak szórakozás, bármiféle tét nélkül. Az esetek zömében semmiféle pont vagy díj nem jár az itt elért eredményekért, így a versenyzőket sem terheli teljesítési kényszer, és sokan nem is veszik igazán komolyan. Elvégre csak egy játék az egész – gondolhatta mindenki, egészen addig, amíg az elmúlt hetekben nem történt több olyan eset is, amikor egy-egy versenyző virtuális térben elkövetett vétségének a való életben lettek súlyos következményei. Legutóbb az kavart óriási port az autóversenyzés világában, amikor a Formula–E-ben versenyző Daniel Abtnak valós szerződését bontotta fel csapata, az Audi, amiért csalt egy szimulátorversenyen…

Pedig Amerikából már áprilisban érkeztek intő jelek arra, hogy előfordulhat ilyen, de talán Európában akkor még mindenki azt gondolta, hogy ilyen szürreális túlkapások csak a túlszabályozott USA-ban fordulhatnak elő. A NASCAR versenyzői lettek az első elszenvedői ennek: amikor Bubba Wallace-szal szakított egy szponzora, amiért dühében verseny közben kilépett a játékból, azon még inkább csak mosolygott a világ, ám amikor a sorozat egy ismertebb, többszörös futamgyőztes pilótája elképesztő meghurcoltatáson ment keresztül, amiért a saját versenyzésének közvetítése során egy barátjával viccelődve kimondta a „nigger” szót, az már komoly felhördülést váltott ki a szakmán belül. A rasszizmus legapróbb nyomaira is rendkívül érzékeny amerikai közvélemény ezt az ártatlan elszólást sem tolerálta: Kyle Larson mögül azonnal kihátráltak támogatói, a következő napon pedig már csapata is felbontotta a szerződését, ugyanis vállalhatatlannak tartott vele további bárminemű együttműködést. A történteken felbolydult a fél amerikai sportélet, egy baseballjátékos konkrétan bejelentkezett arra, hogy megveri a versenyzőt a felelőtlenül megválasztott szóért…

Más vezetett helyette

Hasonló sebességgel eszkalálódott az előző hétvégét követően a Formula–E virtuális versenyén Daniel Abt ügye, noha a német egészen más tettel hívta ki maga ellen a sorsot. Az elektromos sorozatban annak 2014-es indulása óta az Audi Sport Abt csapatnál versenyző német nem igazán lelte örömét a kötelezővé tett online versenyzésben, ezért egy csínyt eszelt ki: a berlini futamon egy profi szimulátorversenyzőt, a 18 éves Lorenz Hörzinget kérte fel, hogy helyette jelentkezzen be a játékba, és vezesse az autóját. Néhány riválisnak már a futam alatt gyanús volt, hogy Abt autója, amely korábban mindig a vert mezőnyben haladt, hirtelen a győzelemért csatázik, és szóvá is tették a közvetítésben, hogy szerintük nem a német pilóta vezet. A sorozat is kutakodni kezdett az ügyben, és hamar fény derült rá, hogy valóban már IP-címről kezelik Abt autóját. A maguk részéről letudták a büntetést azzal, hogy Abtot 10 ezer euró jótékony célú adományozására szólították fel, az Audi azonban nem volt ilyen kegyes, másnap kirúgta gyári szerződéssel rendelkező versenyzőjét, aki az FE eddigi összes futamán képviselte a márkát, két győzelmet is szerezve.

A 27 éves versenyző egy videóüzenetben reagált a történtekre, könnyeivel küszködve magyarázta, hogy tettében semmi rossz szándék nem volt: nem akarta eltitkolni a dublőr bevetését, és más eredményéért learatni a babérokat, hanem tervei szerint jó vicc lett volna, amikor a futam után felfedi, hogy ki is vezetett valójában. Elvégre tét nélkül zajlott az egész, nem volt mit nyerni vagy veszíteni. Viszont már a futam közben világossá vált számára, hogy kicsúszott a kezéből az irányítás, és ebből poén helyett óriási balhé lesz…

Az Audi álláspontja szerint azért megbocsáthatatlan a tett, mert valós futamok híján a pilóták most az online térben képviselik a márkát és a szponzorokat, egy ilyen „csalással” pedig őket tüntette fel rossz fényben. Egyelőre nem közölték, kivel pótolják majd Abtot Lucas di Grassi csapattársaként, amikor végre folytatódhat a Formula–E szezonja, viszont furcsa lesz látni és elmagyarázni, hogy egy, a virtuális világban elkövetett vétség miatt veszítette el valós állását a mezőny korábbi oszlopos tagja…

Az autóversenyzők és csapataik között köttetett milliódolláros szerződések nemcsak a versenypályán, hanem azon kívül is szabályozzák a pilóták viselkedését, akik világmárkák nagyköveteként persze nem tehetnek meg bármit. Ezeket a számítógépes játékokból kirobbant balhékat látva azonban óhatatlanul is az az ember érzése, hogy az autósport kissé túl komolyan kezdte venni az időkitöltésre, kényszerből kitalált szimulátorversenyeket.

A helyzet abszurditását talán az IndyCarban versenyző Conor Daly fogalmazta meg a legjobban: „Elképzelem, hogyan fogunk mesélni a jelenlegi időszakról 10-20 év múlva: otthon kellett maradnunk, maszkot viseltünk, és vigyáztunk, el ne kapjuk a koronavírust. Ja, és videójátékozni is csak szabályosan lehetett, különben kirúgtak minket az állásunkból.”