2024. március 28., csütörtök

Segítség a felsőoktási intézményeknek

A tartományi kormány támogatja az egyetemi karok és szakfőiskolák felújítását és fejlesztését

Dr. Zoran Milošević tartományi felsőoktatási és tudományügyi titkár hétfőn átadta a szerződéseket a sikeresen pályázott vajdasági felsőoktatási intézmények képviselőinek. Idén két pályázatot írtak ki: egyik az épületek felújítási és karbantartási munkálatainak támogatására, a másik pedig az oktatás fejlesztését szolgáló eszközbeszerzésre, a kapacitások bővítésére, műszaki fejlesztésre irányuló projektekre vonatkozott. A tartományi kormány a titkárságán keresztül 26 millió dinárt különített el e célra.

A sikerrel pályázó intézmények képviselői (Fotó: Ótos András)

A sikerrel pályázó intézmények képviselői (Fotó: Ótos András)

Zoran Milošević elmondta: a gépek és berendezések vásárlását lehetővé tevő pénzeszközök egyenlően oszlanak meg a karok és a főiskolák között. A támogatásnak köszönhetően befejeződött öt felsőoktatási intézmény hallgatói szolgáltatásainak digitalizálása. Arról is szólt, hogy a tervek szerint szerdán a tartományi kormány ülésén további négy millió dinárt hagynak jóvá a Sremska Mitrovica-i, verseci és szabadkai felsőoktatási intézmények szolgáltatásaihoz szükséges szoftverek beszerzésére.

Az épületek javítására – tetőcserére, ablakok cseréjére, illetve szigetelésre – 11 millió dinárt ítéltek oda. Az Újvidéki Egyetem karai kilencmillió dinárt kaptak a létesítmények energiahatékonyságának javítására.

Námesztovszki Zsolt (Fotó: Ótos András)

Námesztovszki Zsolt (Fotó: Ótos András)

A szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar is sikeresen pályázott.

– Intézményünk laptopokra és szoftverfejlesztésre kapott támogatást a tartományi titkárságtól. Ezt két célra is fel tudjuk használni, egyrészt pótoljuk az oktatásban azokat az eszközöket, amik hiányoznak, illetve az adminisztráció részére biztosítunk számítógépeket. A szoftvert az egyik katedra igénye alapján szerezzük be, és ezt tudományos kutatásokra fogják használni – mondta dr. Námesztovszki Zsolta szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar dékánhelyettese. Hozzátette, az elmúlt években folyamatosan pályáznak a titkárság támogatásairaZoran Milošević elmondta: a gépek és berendezések vásárlását lehetővé tevő pénzeszközök egyenlően oszlanak meg a karok és a főiskolák között. A támogatásnak köszönhetően befejeződött öt felsőoktatási intézmény hallgatói szolgáltatásainak digitalizálása. Arról is szólt, a tervek szerint szerdán a tartományi kormány ülésén további négy millió dinárt hagynak jóvá a Sremska Mitrovica-i, verseci és szabadkai felsőoktatási intézmények szolgáltatásaihoz szükséges szoftverek beszerzésére.

Az épületek javítására – tetőcserére, ablakok cseréjére, illetve szigetelésre – 11 millió dinárt itéltek oda. Az Újvidéki Egyetem karai kilenc millió dinárt kaptak a létesítmények energiahatékonyságának javítására.

A szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar is sikeresen pályázott.

– Intézményünk laptopok és szoftverfejlesztésre kapott támogatást a tartományi titkárságtól. Ezt két célra is fel tudjuk használni, egyrészt pótoljuk az okatásban azokat az eszközöket, amik hiányoznak, illetve az adminisztráció részére biztosítunk számítógépeket. A szoftvert az egyik katedra igénye alapján szerezzük be, és ezt tudományos kutatásokra fogják használni – mondta dr. Námesztovszki Zsolta szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar dékánhelyettese. Hozzátette, az elmúlt években folyamatosan pályáztak a titkárság támogatásaira.