Pályaválasztás előtt állni egyébként sem könnyű, a rendkívüli állapot és a távoktatás azonban az elmúlt hónapokban még jobban megnehezítette nyolcadikosaink dolgát. Egyrészt sokáig nem tudták, hogy a záróvizsga milyen formában vár majd rájuk, másrészt pedig az ahhoz vezető út is tele van bizonytalansággal.
Ugyan nem tudjuk még, hogy a távoktatás milyen eredménnyel zárul, a jövő fogja csak megmutatni, hogy valóban tudtuk-e hatékony oktatásban részesíteni a tanulókat. Egyelőre csak remélhetjük, hogy az átvett tananyagokról szóló tudásellenőrzések eredményei valódi, mély tudást mutatnak. Vagyis azt sem tudjuk, hogy a záróvizsgára való felkészítés a távoktatás folyamán mennyire volt hatékony.
A nyolcadik utáni középiskola kiválasztása a pályaválasztásnak csupán egy lépcsőfoka. Az egész folyamat kisiskoláskorban kezdődik, amikor az alsós kisdiák megismeri a különféle szakmákat, majd folytatódik a felsőbb osztályokban, ahol a diákok egyre nagyobb önismeretet szereznek a pályaválasztási programokon való részvétel során, és így válnak egyre aktívabbá a saját magukat érintő kérdésekben való felelős döntéshozatalban, mint amilyen a középiskola kiválasztása is. A nyolcadikos fiatalok még igénylik a felnőtt segítségét a döntés meghozatalában, így kézenfekvő, hogy a szüleikkel együttesen jutnak eredményre. Az osztályfőnök vagy szakmunkatárs bevonása azokban az esetekben lehet fontos, amikor a gyerekek és szüleik között nincs egyetértés, vagy amikor családi okok miatt a tanuló nem számíthat a szülei támogatására. Ilyenkor nagyon nagy szerepe lehet egy olyan segítőnek, aki megnyugtatja a nyolcadikos diákot, esetleg eredményes kommunikációt folytat a szülőkkel. Az eredményes kommunikáció nem azt jelenti, hogy meg kell győzni, hanem segíteni a feleket, hogy közelítsék álláspontjaikat, illetve lehetőség szerint érzékenyíteni őket a másik érzelmi állapotának mélyebb átérzésére. A legtöbb konfliktus abból adódik, hogy a szülők nem értik kamaszodó gyerekük megváltozott igényeit, és még a mindig olyan módokon közelítenek hozzá, mint kisebb korában. Ez nyilvánvaló konfliktusokat szül, amelyek könnyen kicsúcsosodhatnak azokban a helyzetekben, amikor nagyobb nyomás alatt vannak a családtagok. A nyolcadik befejezése, a középiskola kiválasztása ilyen, ráadásul idén rá is tesz egy lapáttal a távoktatás és a rendkívüli állapot miatti bizonytalanság.
A gyerekek – hiába vannak állandó internetkapcsolatban a kortársaikkal – magányosak lehetnek, úgy érezhetik, hogy nem részei a közösségnek, amely eddig mögöttük állt. Hiányosak lehetnek az információik, ami még nagyobb bizonytalanságot okoz számukra. Visszatekintve a legtöbben bizonyára szép időszakként fogják megélni az általános iskola utolsó hónapjait, de ameddig benne vannak, lehetnek feszültek, idegesek, szomorúak vagy rémültek. Ha úgy látjuk, hogy a fokozott stressz hatására gyerekünk viselkedése megváltozik, ne hagyjuk szó nélkül, jelezzük az osztályfőnöknek, szükség esetén az iskolai szakmunkatársnak. A legtöbb nehézség, amellyel most a tanulónak meg kell küzdenie, átmeneti, de lehetséges, hogy jól jön számára a segítség.
Akkor se aggodalmaskodjunk, ha végül mégse sikerül mindenki számára megnyugtató döntést hozni. Próbáljuk meg szem előtt tartani, hogy amennyiben kiderül a tévedésünk, lesz lehetősége a gyereknek másik iskolát választani. Ha menet közben úgy érzi, mégsem jól döntött, akkor a legtöbb középiskolába szabad hely esetén könnyedén átiratkozhat az első évben. A mai társadalomban egész életünk folyamán van lehetőségünk pályát változtatni, úgyhogy higgyük el, egyáltalán nem éri veszteség a gyerekünket, ha az először kiválasztott középiskoláról vagy szakirányról kiderül, hogy mégsem ezt akarja.
A gyerekeknek is sokat számít, ha a legközelebbi családtagjaik nem érzik a középiskola-választást hatalmas nyomásnak és életre szóló választásnak. Inspiráljuk a nyolcadikosokat, és támogassuk őket abban, hogy a lehető legtöbbet hozzák ki magukból, de ne legyünk feszültek, és ne szorongjunk feleslegesen. Sok középiskola van, ahol szívesen fogadják majd gyerekünket, ha a vágyottba nem is kerül be.
