2022. december 9., péntek

Salvini megpróbáltatásai

A koronavírus kiviszi Olaszországot az Európai Unióból. Hol állítás, hol kérdés formájában nem egyszer jelent meg ez a tétel az európai sajtóban. Furcsa lenne, mert Olaszország – mint a járványtól legsúlyosabban érintett európai ország – elsőként kért segélyt az Európai Uniótól. De nem lehet kizárni, hogy a járvány következményeivel kiváltott megpróbáltatások és a belső erőviszonyok alakulása vehet ilyen fordulatot. Már azért is, mert Matteo Salvini, a Liga párt élén még nem adta fel a harcot a hatalom megkaparintásáért. Márpedig az ő fegyvertárának egyik része az ágálás az Európa Unió ellen. Elég volt az európai pofonokból jelszóval. De nézzük, mi a helyzet!

Mint ismeretes, Salvini már néhányszor elszámította magát. Először akkor, amikor azt hitte, kormányválság kirobbantásával és új választások kikényszerítésével megszabadul attól, hogy a koalíció erősebbik tagja, az Öt Csillag Mozgalom és ő kaparintja meg a hatalmat. Lépésének következménye az lett, hogy kibukott a kormányból. Utána hangzatos nyilatkozatokat tett: „Pár hónap múlva ismét hatalmon vagyok.” A pár hónap azonban elmúlt, és bizony ő még mindig messze van a hatalomtól. Ellene pedig bírósági tárgyalások indultak a migránskérdés kezelése miatt.

Utána jött a következő nagyhangú nyilatkozat, amikor az első tartományi választást megnyerte: „Tartományról tartományra szerzem vissza Olaszországot.” Erre a következő tartományi választást elveszítette. Sőt meg kellett élnie, hogy a közvélemény-kutatás szerint támogatottsága csökken. Egy időben ugyanis rohamosan nőtt. A 2014. évi európai parlamenti választásokon még csak a szavazatok 6,2 százalékát kapta. A parlamenti választásokon már 17,4 százalék jutott a pártjának. És a mostani európai parlamenti választáson már 33,8 százalékot kapott. Mostani ellenzéki korszakában ez a támogatottság 26 százalékra mérséklődött.

Ezért jött neki jól a koronavírus. Eddig ugyanis a migránskérdést használta fel népszerűségének növelésére. Hangzatos jelszavakkal: „A bevándorlás nemcsak a kikötők megnyitását jelenti, hanem az olaszok pénztárcájának kifosztását is.” (Közben úgy nyilatkozott: „Szabadon jöhetnek azok a magánzók, akik első osztályra szóló jegyet váltottak a repülőgépen.”) Amikor népszerűségének csökkenését látta, megpróbálta felmelegíteni a cigánykérdést. (Olaszországban mintegy 120 ezer cigány él.)

Most aztán úgy érzi, hogy a járvány új lehetőséget ad neki. Azzal sem törődik, hogy a járvány következményei keserűvé teszik annak életét, aki hatalmon van. Mert ezekbe a következményekbe minden kormány belebukik. Mindegy hogy jobb- vagy baloldal van-e hatalmon, mindegy hogy Európa-barát vagy eurószkeptikus ezekbe a következményekbe – elsősorban a várható gazdasági bajokba – minden kormány épp úgy belerokkan, mint az 2008-ban kitört válságba.

És itt van egy érdekes jelenség. Mindegy, hogy az ellenzék jobb- vagy baloldali-e, mindegy hogy Európa-barát vagy euroszkeptikus egyformán azt hiszi, hogy nyerhet azzal, hogy a járvánnyal kapcsolatban támadja a kormányt. Még azt sem tudja pontosan, mit kellene támadnia.

Csak azt érzi, hogy az emberek mind nehezebben viselik el a járvány miatt bevezetett megszorításokat, és azt hiszi, ezt a hangulatot a kormány ellen fordíthatja. Azzal sem törődik, hogy ezek a megszorítások életet mentenek. (Nálunk a lakosság 92 százaléka támogatta a rendkívüli intézkedéseket, és azok hatása érződik is azon, hogy a 65 éven felüliek megvédésére tett intézkedések más országokhoz viszonyítva csökkentették a halálesetek számát.)

Ez a helyzet aztán rávilágít az európai helyzet bizonyos negatívumaira. Azt még kibírjuk, hogy valami furcsa egymás mellé kerülés miatt a Salvini-ellenes hangulat meg a megszorítások elleni ágálás magyarellenessé teszi a vezető olasz lapokat. (A Magyar Hírlap sajtószemléje szerint ilyen címekkel jelentek meg. Corriere dela Sera: „Orbán karanténba zárta a demokráciát”. Il Sole: „Elkezdődött az Orbán-diktatúra”. La Stampa: „Elkezdődött a szájmaszk nélküli Orbán-diktatúra”.)

Az azonban már elgondolkodtató, hogy teljesen tarthatatlanná vált a kormány és az ellenzék közti viszony Európában. Egyrészt, hol van már az a korszak, amikor tudták, hogy Őfelségének van kormánya és van ellenzéke. Tehát egymás elleni acsarkodásukban csak addig mehetnek, amíg nem sértik Őfelségét. És mivel a pártok gyorsan váltják egymást, a kormányon őrizkedtek mindattól amit visszakaphatnak, amikor a helyzet változik. Ma már az ellenzék sértegetése olyan méretű, hogy már sérti azokat a polgárokat, akik  megválasztották.

Még károsabb hatása van annak a jelenségnek, amelyet legkifejezettebben a magyar ellenzéknél tapasztaltunk. Van ugyanis egy ősi népi szabály. Én megverhetem a fiamat, de kikaparom a szomszéd szemét, ha bántani meri. Ami a mi esetünkre lefordítva úgy hangzik: én bírálhatom a kormányomat, de ha más bántja, az már engemet is sért. Ezzel a szabállyal szemben a magyar ellenzék nemcsak társult az külföldön ismét lábra kapott magyarellenes nyilatkozatokhoz, hanem azoknak gerjesztője.

Így aztán Salvini példája nemcsak a hatalomért vívott harc fonákságait világítja meg, hanem rámutat arra is, hogy valahol lehetetlenné vált a kormányok és az ellenzék viszonya, amit mutat, hogy az európártiak és euroszkeptikusok egyformán járnak el. Pedig ezen változtatni kell, mert a mostan járvány következményei igazán próbára teszik a kormányokat és az ellenzékieket egyaránt.