2024. április 19., péntek

A jótékonyság kenyere

Pékséget nyit Szabadkán a helyi Caritas – A vállalkozásnak az egykori Zvezda mozi épülete ad otthont

Szabadkán a helyi Caritas pékséget nyit az egykori Zvezda mozi helyén. A szabadkaiak itt a kenyér mellett édes és sós süteményeket, mára már elfeledett helyi specialitásokat is vásárolhatnak majd. Emellett a pékség egy kávézóval lesz egybekötve. A Caritas legfőbb célja a vállalkozás elindításával, hogy munkahelyet biztosítsanak tizennégy embernek. A projektum, amelynek értéke 186 ezer euró, a felső-ausztriai Caritas segítségével, és az Osztrák Fejlesztési Ügynökség támogatásával valósul meg. A projektum részleteiről Paskó Csaba kelebiai plébános, a Caritas szabadkai elnöke és Ricz Gábor, a szabadkai Caritas igazgatója számolt be lapunk számára.

A szabadkai Caritas testvérszervezetének, a felső-ausztriai Caritas közbenjárásának köszönhetően tud pékséget nyitni Szabadkán. A vállalkozás elindítása egy nagy nemzetközi projektum keretében valósul meg. A projektum részleteit Ricz Gábor ismertette.

– Ausztriában, Linzben található egy Gragger elnevezésű pékség, amelynek a tulajdonosa Helmut Gragger. Ez a pékség évtizedek óta együttműködik a felső-ausztriai Caritassal. Ez egy szociális vállalkozás. Olyan embereket is foglalkoztatnak itt, akik a munkaerőpiacon már nem jutnának álláshoz, tehát vagy sérültek, vagy tartósan munkanélküliek, esetleg már túl idősek, vagy éppen túl fiatalok, akik még nem rendelkeznek munkatapasztalattal, és ezért nem jutnak álláshoz. 2015-ben jártunk mi is Linzben, és láttuk, hogy hogyan működik a pékség. Ekkor az osztrák Caritas munkatársai megkeresték az Osztrák Fejlesztési Ügynökséget (ADA – Austrian Development Agency) annak érdekében, hogy támogatást szerezzenek egy szabadkai pékség megnyitására. Hozzáteszem, hogy a szabadkai Caritasnak korábban volt már két sikeres projektuma az ügynökségnél, csak időközben Szerbia kikerült az ADA fókuszországainak sorából. Így az osztrák Caritas munkatársai azt a választ kapták megkeresésükre, hogy az ügynökség pusztán egy szabadkai pékség megnyitását nem támogathatja, de ha Szerbia mellett kiválasztanak még négy fókuszországot a projektumhoz, akkor már nincs akadálya a támogatásnak. A projektumot megelőzte egy kivitelezési tanulmány, amelyet szintén a felső-ausztriai Caritas munkatársai készítettek el. Ennek keretein belül kiválasztották a négy országot, körbeutazták azokat, és megvizsgálták, hogy milyen feltételek mellett lehet egy nyereséges vállalkozást létrehozni. Szerbia mellett Albánia, Kongó, Szenegál és Uganda került be a projektumba. A kivitelezési tanulmány elkészülte után az osztrák kollégák megírták a projektum pályázatát, amely nyert az ADA-nál. Most tartunk ott, hogy ezt a projektumot meg kell valósítani – ismertette a projektum előzményeit Ricz Gábor.

De milyen is lesz ez az új szabadkai pékség? És miért nyit pékséget az egyház jótékonysági szervezete? Ezekre a kérdésre már Paskó Csaba atya válaszolt.

– A projektum egyik fő gondolata, hogy ne halat adjunk az emberek kezébe, hanem tanítsuk meg őket halászni. Legalább tizennégy embernek szeretnénk munkát biztosítani. Korábban már lebonyolítottunk egy hasonló projektumot. A Majsai úton, a híd lábánál van egy kerékpárszerviz, amelyet az olaszországi Caritas támogatásával nyitottunk meg. Itt is nem segélyt adtunk, hanem egzisztenciát biztosítottunk a rászorulóknak. A szerviz már több éve működik, önfenntartóvá vált, tehát elérte célját. Ami a mostani projektumot illeti, itt egy látványpékségről van szó, amely sok ember igényeit elégítheti ki. Készülnek majd itt kézműves kenyerek, édes és sós péksütemények. Természetesen mi is alkalmazzuk azt a tradicionális, Ausztriában már etalonként alkalmazott, kovászoltkenyér-készítést.

Kenyeret mindennap mindenki vásárol, még az imánkban is szerepel, hogy mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, így már az alapötlet is sikerrel kecsegtet. Magát az épületet az állam 2015-ben adta vissza az egyház számára. Ez az épület a II. világháború előtt a katolikus egyház tulajdonát képezte. Tudjuk azt, hogy az épületek vagyon-visszaszármaztatása nagyon nehezen halad. Isten kegyelmét is látom ebben a történetben, amikor azt látom, hogy az állam pont akkor származtatja vissza ezt az épületet, amikor ez a projektum is kezdetét veszi. Teszem hozzá, hogy az épület igen jó helyszínen helyezkedik el, hiszen alig 200 méterre van a Városházától, a közelében ott a Tokió lakótelep, a környéken pedig számos oktatási intézmény található. Így minden feltétel adott a sikerhez. Emellett a pékséghez hozzá fog tartozni egy kávézó cukrászdával együtt, ahol házi süteményeket, édességeket lehet majd kapni. Szeretnénk Blaha Lujza-tortával is szolgálni. Mint tudjuk, Blaha Lujza pályáját Szabadkán kezdte el. A tortát Blaha Lujza esküvőjére egy itteni cukrász készítette el. Magyarországon ez az édesség már nagyon sok cukrászdában megtalálható, csak éppen Szabadkán nem. Szeretnénk, ha ez a kávézó igazi családi összejövetelek helyszíne lenne. Lenne itt egy játéksarok a gyermekek részére. Egyelőre ezek azonban még csak tervek – nyilatkozta Paskó Csaba.

A jelenlegi járványhelyzet és a két hónapos rendkívüli állapot hátráltatja a projekt megvalósulását, de Paskó Csaba szerint a pékség még idén megnyithatja kapuit a szabadkaiak előtt.

– Januárban már voltunk a pékség leendő épületében, és elkészítettük a munkálatok ütemtervét. Sajnos azonban a koronavírus-járvány és az ennek következtében bevezetett mozgáskorlátozások nekünk sem jöttek jól. A legnagyobb nehézséget azonban az jelenti számunkra, hogy a fatüzeléses kemence Csehországból érkezik, a felszereléseket pedig Olaszországból és Ausztriából kapjuk. Nehéz is addig bármiről beszélnünk, amíg a határok zárva vannak, de örömmel hallom, hogy Magyarországon enyhítenek az intézkedéseken, Ausztria és Horvátország a turizmus miatt pedig lassan és óvatosan megnyitja határait. A munkálatok azonban jelenleg is folynak a Zvezda moziban. Most éppen a kőművesmunkák zajlanak. Falakat bontanak, egybe nyitják a kávézó és a pékség helyiségeit. A finom gipszmunkák, a festés, a dizájn kialakítása pedig csak ez után következhet. Remélem, a nyár elején már áttérhetünk ezekre a finom munkákra. A megnyitást eredetileg szeptember első heteiben terveztük, de biztos, hogy csúszunk vele, talán októberig, esetleg novemberig. Legkésőbb adventre azonban szeretnénk megnyitni. Azt hiszem, ez egy nagyon szép karácsonyi ajándék lenne nemcsak nekünk, a Caritas és a pékség munkatársainak, hanem magának a városnak is – mondta Paskó Csaba.

A pékség bevételét az első hónapokban visszaforgatnánk a pékségbe. Elsősorban a tizennégy foglalkoztatott bérét szeretnék vele fedezni, méltó fizetést biztosítani számukra. A Caritas a helyi munkavállalók jelentkezését várja, valamint csökkentett munkaképességű embereket is szeretnének foglalkoztatni. Az álláslehetőséggel kapcsolatban érdeklődni és jelentkezni a 024/7559-139-es telefonszámon, valamint a caritas@tippnet.rs e-mail-címen lehet.