2024. április 19., péntek
TRIANON 100 ÉVE – ZÚGNAK A HARANGOK (12.)

Megfeszíttetve, de meg nem törve (2.)

A délvidéki magyarokat tömörítő vallási felekezetek helyzete Trianon után

Az egyház jelenlegi társadalmi beágyazottsága alapján a mai végletesen szekularizálódott világban el sem tudjuk képzelni azt a felbecsülhetetlen jelentőségű művelődési munkát, amelyet a keresztény egyházak missziós lelkületüktől indíttatva és az akkori hatalmas szellemi és anyagi tőkéjükre hagyatkozva a XIX. század végétől kezdve egészen a második világháborúig elvégeztek ebben a térségben. A katolikus egyházban különösen fontos két pápának, XIII. Leónak és XI. Piusznak arra vonatkozó missziós buzdítása, hogy az egyház a keresztény lelkülettel ismét hassa át a vallásellenes eszmék hatására tőle mindinkább eltávolodó „népet”, legyen annak a felkarolója és megvilágítója. XIII. Leó, ráeszmélve a marxi tanok terjedésében rejlő veszélyre, apostoli buzdításában a keresztény szociális mozgalmakat indította útjára, XI Piusz pedig a II. vatikáni zsinatig munkálkodó Actio Catholica nevű mozgalmat, amely a laikus apostolkodás legfőbb mozgatórugójává vált, célja az volt, hogy a világi híveket bevonják az egyház életébe a hierarchia vezetése alatt. A trianoni Magyarországon az Actio Catholica nagy sikerű fáklyavivője a KALOT (Katolikus Agrárifjúsági Legényegyletek Országos Testülete) és a KALÁSZ (Katolikus Leánykörök Szövetsége) voltak, melyeknek hatása a határon túlra is kiterjedt. A magyarok szervezkedését minden eszközzel megnehezítő jugoszláv hatalom miatt a Délvidéken nem alakulhattak szervezeteik a két világháború között, Bácska Magyarországhoz való visszacsatolása után azonban a KALOT rögtön megtelepült Palicson. Amint írja az Óbecse a polgárosodás útján című tanulmánykötetben, ekkor a Tisza-parti városban is alakult szervezetük, amely 120 tagot számlált.

A protestánsok legfontosabb szervezete ebben az időben a KIE (Keresztyén Ifjúsági Egyesület). Ennek a nemzetközi szervezetnek a munkájába – amint Ágoston Sándor püspök beszámol róla A visszatért Délvidék-ben – 1929-ben a délvidéki reformátusok is bekapcsolódhattak a KIE belgrádi nemzeti szövetségén keresztül.

Gombamódra szaporodnak az XIX–XX. század fordulóján – a falvakban is – a keresztény szervezetek, a katolikus legényegyletek és leányegyletek, a katolikus és református olvasókörök, (az uzsorakamat elkerülésének lehetőségére megalakult) keresztény hitelszövetkezetek, a katolikus körök, a keresztes egyletek. Ezeket a köröket, egyesületeket sok esetben szövetségekbe tömörülő, azaz hálózatot alkotó civil szervezetekként kell elképzelni, melyek keresztény szellemben, az egyház jóváhagyásával működtek. Egyeseket a szerb hatalom betilt, de újak alakulnak a helyükbe. A népművelés egész spektrumában működnek, a gazdálkodási vagy a háztartási ismeretek közvetítése is éppúgy feladatuk lehet, mint a kultúraátadás. A legnépszerűbb foglalatosságaik egyike a műkedvelő színháztársulatok felkarolása volt, amelyek a falvak és a városok magyarságának az életét színesebbé tették, ugyanakkor határozott nemzetmegtartó küldetéssel bírtak. E társulatok repertoárján a szórakoztató hangvételű színielőadástól, a zenés-táncos népszínművön át az operettig bármi szerepelhetett.

KERESZTÉNY EGYESÜLETEK

Minden nagyobb településen működtek ilyen keresztény egyesületek, körök ismertetésük nem lehet e rövid összefoglalás tárgya, alapos helytörténeti kutatásoknak kell megelőzniük történetük feldolgozását. A visszatért Délvidék című kötetben a városok (Szabadka, Újvidék, Zombor, Zenta Magyarkanizsa, Óbecse) két világháború közötti történetéről is összefoglalókat közöl, és mindegyikből kiderül, hogy e települések életében milyen fontos szerepet játszottak ezek az olvasókörök, katolikus körök, legényegyletek, keresztes egyletek. A falvakéban ugyanígy. Garay Béla tollából is ez világlik ki, aki a Délvidék két világháború közötti színjátszásáról írt ugyanitt.

Csuka János A visszatért a Délvidék-ben megjegyzi, hogy Szabadka volt az első város, ahol Trianon után lelkes műkedvelők előadásokat kezdenek el rendezni: a Műkedvelők Körében, majd a Katolikus Legényegyletben. A Pécsről ekkoriban hazatért Garay Béla színész – aki a meghatározó fontosságú intézmény, a szabadkai Népkör egyik vezetője, rendezője lett – arról is beszámol ugyanitt, hogy – a még az I. világháború előtt alapított Katolikus Legényegylet – 1920-ban kezdte meg ismét a működését a városban, és már ebben az évben előadják Csepreghy Ferenc népszerű népszínművét, a Sárga csikót. A Magyar Színházművészeti Lexikon szerint 1925-ben, amikor színháztermet kapott a Népkör, a Katolikus Legényegylet színészgárdája beolvadt a Népkör társulatába. Ez összefüggésben lehetett a katolikus legényegylet betiltásával is, amely arra hivatkozva történt meg, hogy magyar előadásokat tartottak, pedig Szabadkán szláv (horvát) katolikusok is élnek. (Ezt Garay Béla említette meg egy mondat erejéig A visszatért Délvidék-ben.)

Egy-egy ilyen egyesület, társulat aktivitása – ahogy ma is civil szervezeteké – nagymértékben függött attól, hogy a tagok, az egyéb kötelezettségeik elvégzésétől elrabolva az időt, mennyi munkát voltak hajlandók a működésébe belefektetni. E tekintetben kulcsfontosságú, hogy akad-e a megalapított szervezetnek legalább egy, szerencsésebb esetben több olyan jó szervezőkészséggel rendelkező, népszerű vezéregyénisége, aki mozgósítani képes a passzívabb tagokat. Jó példa erre a kishegyesi Keresztes Egylet története, amelyet Kelemen János elevenít fel sokat idézett könyvünkben. Szabadkán még 1930-ban megalakult a Keresztes Ifjak szervezete, de az egyház állítása szerint nem jó szemmel nézte az itt folyó, izzó magyar lelkületű közművelődési munkát, amelyet szűkebb hitbuzgalmi keretekbe igyekezett szorítani. Kishegyesen azonban 1934 ben Vondra Gyula plébános – a település papja 1933 és 1936 között – vette kezébe a mozgalom irányítását, és hamarosan 400 tagot számlált a kishegyesi Keresztes Egylet az akkor még hatezer lelket számláló faluban. A kishegyesi példán okulva hamarosan Bajmokon, Horgoson, Szabadkán, Csantavéren, Kúlán, Adán, Óbecsén és másutt is megindul a szervezkedés, 1935-ben Csantavéren már hatalmas ifjúsági seregszemlét tartanak.

A kommunista hatalomátvétel véget vetett a mozgalomnak. Mojzes Antal helytörténész írt tanulmányaiban a bajmoki Magyar Keresztes Egylet elnökének, Herczeg Ilonának a megkínzásáról és kivégzéséről 1944-ben.

A TANÚSÁGTEVŐ EGYHÁZ

Végezetül néhány mondat a magyar cserkészmozgalomról, amelynek a létrejöttében a Délvidék úttörő szerepet játszott. A mozgalom elindítása Králik László nagybecskereki tanár nevéhez fűződik, aki a helyi piarista gimnázium, 1909/1910-es értesítőjében hosszú összefoglalót közöl a cserkészet alapítójának, Robert Baden-Powell Scauting for Boys című könyvéből. Itt Nagybecskereken alakul meg a Trianon előtti Magyarország egyik első, ha nem legelső cserkészcsapata. Az impériumváltás szárnyát szegi a kezdeti lendületnek. Kelemen János azt írta, a hatóságok a Sokol-mozgalom vetélytársát látták benne, de ahol meg is tűrték, ott is csak államnyelven működhettek. (A szlávok körében testnevelői és nemzetnevelői céllal létrejött Sokol-mozgalom a két világháború között a délvidéki magyar falvakban is terjedni kezd.) Kamarás Mihály az újvidéki ferences rendházban eltöltött éveiről megemlékezve megjegyzi (Magyar Umbria ferences füzetek 17.), hogy a rövid életű magyar visszarendeződés idején Körösztös Krizosztom szervezi meg újból „rendkívül rövid idő alatt egész Délvidék cserkészetét, és lesz annak főparancsnoka”.

Dr. Hegedűs Antal és Bővíz László írja a vajdasági magyar cserkészetről szóló ismertetőjében, hogy a cserkészek a világháború idején a Bácskába telepített bukovinai székelyeknek segítettek az aratásban.

A berendezkedő szerb hatalom földbirtokreformja mintegy 192 ezer hold földet vett el az önkormányzatoktól, egyházaktól, földbirtokosoktól, ennek egy részét arra használták fel, hogy dobrovoljac (önkéntes) településeket létesítsenek a Délvidéken. 1940-ben a II. bécsi döntéssel Magyarország visszakapja Észak-Erdélyt, ekkor indul meg a bukovinai székelyek tömeges elvándorlása az akkori Magyarországra. Bácska visszafoglalása után lehetőséget lát a magyar kormány e helyzet rendezésére, a bukovinai székelyeket a dobrovoljac-településeken telepítik le a mai Újvidék, Kishegyes, Topolya és Szabadka községek területén. Az első vonatszerelvény a messzi földről ideköltözőkkel, akik a román állam parancsára magukon kívül semmit sem hozhattak el a „román földről”, még a katonai közigazgatás idején, 1941-ben megérkezik. Gombos György adata szerint (A visszatért Délvidék) összesen 13 200 személy települ át, akiknek ismét mindenüket odahagyva két-három év múlva újból menekülniük kell. Lelki gondozásukra itt tartózkodásuk két-három évére ferencesek érkeznek, köztük van a délvidéki cserkészet újraélesztésében is fontos szerepet játszó Körösztös Krizosztom, aki két társával 1942-ben megalapítja az újvidéki ferences rendházat.

BOLDOGGÁ AVATÁSOK

1944-ben Körösztös Krizosztom a rendház elöljárójaként a nyilvánvaló veszély ellenére sem hajlandó elhagyni Újvidéket, az év októberének végén másokkal együtt agyonverik a partizánok, később megkínozzák és megölik Kovács Kristóf atyát is, az akkor még fiatal, szintén összevert Kamarás Mihály atyának szerencsés módon sikerült megmenekülnie.

Ez a lapunk nyugalmazott újságírója, Matuska Márton által is közölt történet azért került a Trianon utáni délvidéki magyar vallási életről szóló ismertető végére, mert ha a koronavírus-járvány közbe nem szól, akkor az idén ősszel tartják meg a katolikus egyház legnagyobb rendezvényét Budapesten, az Eucharisztikus Világkongresszust, és a nagy esemény előre mozdíthatja a magyar boldoggá avatási eljárásokat. Folyik a kivizsgálás a hét, kommunisták által megölt ferences mártír ügyében, köztük vannak a Délvidéken vértanúhalált halt ferencesek, Körösztös Krizosztom és Kovács Kristóf is. Reménykedhetünk a Melencén született, majd Tordán és Nagybecskereken élő Bogner Mária Margit (1905–1933) vizitációs nővér (polgári nevén Bogner Etelka) boldoggá avatási eljárása mielőbbi sikeres lezárulásában is.