2024. április 20., szombat
KORONAVÍRUS – MAGYARORSZÁG

Visszatérhetnek a nézők

A Magyar Közlöny szerdai számában megjelent rendelet szerint a kormány engedélyezi, hogy a szabadtéri rendezvényeken ezután a helyszínen tartózkodjanak az emberek, amennyiben az esemény szervezője biztosítja a járvány miatti óvintézkedéseket. Ez azt jelenti, hogy a sportrendezvényeken ezután a nézők is jelen lehetnek.

A rendelet értelmében a nézők csak minden negyedik ülőhelyet foglalhatják el, közvetlenül egymás mögött nem ülhetnek, és köztük legalább 1,5 méter távolságot kell biztosítani. Szabadtéri rendezvénynek minősül az olyan program, amely teljes időtartamában minden oldalról fallal körülhatárolt, fedett épületen kívül zajlik, vagy amely során a nézőket az időjárás miatt sátorral védik (például cirkuszsátor), illetve azok is, amelyek a rendezvény céljából épített fallal körülhatárolt, fedetlen vagy részben fedett létesítményben zajlanak (például stadion, uszoda, szabadtéri színpad, szabadtéri mozi). A rendelet a kihirdetést követő napon, azaz csütörtöktől lépett életbe.

Tegnapi számunkban már beszámoltunk róla, hogy Ana Brnabić kormányfő elnökletével a koronavírus elleni küzdelemmel megbízott szerbiai válságstáb ülésén is hasonló döntés született. Ennek értelmében Szerbiában június 1-jétől engedélyezik a legfeljebb 1000 fős tömegrendezvényeket, és arra is kitértek, hogy a mérkőzéseken már nézők is lehetnek, akiknek legalább egyméteres távolságra kell lenniük egymástól.