Adott ez a Simon Stålenhag nevű képzőművész, abból az új generációs fajtából, amely már az Instagramon szerzett hírnevet, aki retrofuturista témakörben követi el műveit – gyermekkora emlékeit és a svéd tájat rozsdás robotokkal és különös építményekkel ötvözi. Művei narratív album formájában is napvilágot láttak, amelyekben rajzaihoz különös rövid történetek is járnak: ezen könyvek egyike a magyarul is megjelent Mesék a Hurokból. Az Amazon le is csapott a kötetre, Svédország helyett Ohióra cserélte a helyszínt, meglovagolva a retró műfajok különös népszerűségét. Jól kimatekozott, okosan végigjátszott terv: egy remek vizuális alapanyag köré legendát szőni.
Ezt lehet istenigazából elbaltázni!
Jelentjük: Nathaniel Halpern adaptációja ízlésesen veszi az akadályt, visszacsenve valamit a klasszikus sci-fi értékeiből.
Egy Mercer nevű ohiói városka életének szerves része a földalatti üzem, a Hurok. A város lakói közül mindenki ott dolgozik, de ha nem, akkor sem tudja kivonni magát a bizarr építmény hulladékainak hatása alól. A Hurok titokzatos célja „lehetővé tenni a lehetetlent”. E vázra épül rá a nyolc epizód nyolc különálló meséje. Az üzemből kikerülő tárgyak és gépek minden részben más-más életébe avatkoznak bele, és a haladás nevében született masinériák új fénytörésbe helyezik az ember örök problémáit.
Az epizódok különálló történeteket dolgoznak fel, ám az alkotók egy-egy közös szereplővel, egy-egy történetszál felemlítésével eszünkbe idézik, hogy ezek egy helyen, egy időben játszódnak – bár az időrend gyanús egy eleme e sorozatnak. Ezzel az egymásmellettiséggel minden sztori tovább épít egy mítoszt egy kisvárosról, amelyben a hetvenes években létrejött minden, amiről a tudomány még most is csak álmodik. Ugyanakkor ez az egymásmellettiség érdekes dramaturgiai fordulatokat is eredményez: az ötödik rész egyik jelenetét nézve például mi már a második epizódból tudunk valamit, amiről a főszereplőnek fogalma sincs. (Bocsánat: az ember itt vagy rébuszokban ír, vagy szpojlerez.) A nyolcadik, utolsó rész pedig mintegy lezárja és összekapcsolja a történeteket és kerek egésszé kovácsolja a Hurok meséjét.
Bár a film elsősorban vizuális műfaj, mégsem elég pusztán festményeket adaptálni hozzá, úgyhogy az alkotók kénytelenek az alapművön kívül máshonnan is meríteni – és itt bukhatna el ez a sorozat. Nem bukik.
Az alapművön (ti. Simon Stålenhag könyvén) kívül a kreátorok keze abba az időbe nyúlnak vissza tapogatón, amikor a tudományos fantasztikum nem puszta spekulatív fikció, hanem a művészfilm egyik legmenőbb formája. A tisztánlátás érdekében: nézzük újra a 2001 Űrodüsszeiát vagy Tarkovszkij Szoláriszát (nem, még véletlenül se Steven Soderbergh ocsmány remake-jét, hanem az eredetit, amelyben költészetté lesz a súlytalanság).
E gyökerekből táplálkozva a kreátorok nem elégszenek meg azzal, hogy a tudomány morális kérdésein filozofálnak, nem! A legjobb klasszikus tudományos fantasztikum jegyében azt is meglépik, hogy majd’ minden epizódot a filmes költőiség magaslatára emelik egy-egy pillanatra. Házak szállnak el, apró darabjaik vitára kelnek Newtonnal, a háttérzenéből megelevenedett vonósnégyes kitekint egy ablakon, egy a halált megjósoló korhadt vasszerkezetben szentjánosbogarak táncolnak, egy tojás „visszatörik” és a magasba emelkedik, egy robot csónakba száll, a földben pedig torz világok nyílnak.
Van még valami, ami hajtóereje ennek a csinos és okos sorozatnak: a szívfacsaró hangulat, ami minden fakó filmkockát, minden zongorán leütött minimálmollt átitat (jut eszembe: utóbbiért nem kisebb legenda a felelős, mint Philip Glass). A történeteket szép szomorúság hatja át, amely pediglen abból adódik, hogy a masinák és titokzatos gépezetek ugyan arra születtek, hogy jobbá tegyék az életet, az élet azonban ellenáll ennek a szándéknak. Van itt elcserélt életmese, jó tanácsok, hogyan tarthat örökké a szerelem vagy hogy hogyan őrizzük az otthonunkat a betörőktől óriásrobottal, magányos gépek kószálnak lakatlan szigeteken, időutazás is akad dögivel. Ám hiába tudjuk megállítani az időt, a szerelem ettől még nem lesz örök. Hiába a magas technológiai fejlettség, a szociális viszonyok útvesztője még labirintus marad. És hiába a mélyben rejtőző, ezer darabkából álló, Isten helyében tetszelgő szív: nincs az a masina, ami megszünteti a halált.
Tales from the Loop, Amazon, 2020. Simon Stålenhag könyve alapján a sorozatot kreálta: Nathaniel Halpern. A főbb szerepekben: Daniel Zolghadri, Rebecca Hall, Paul Schneider, Jonathan Price.
