A trianoni tragédia egyik szimbólumai a vagonlakók. 1918 novemberétől az 1920-as évek közepéig, mintegy 400 ezer magyar hagyta el a cseh, román és szerb megszállás alá kerülő szülőföldjét, és érkezett a trianoni Magyarországra. Sokakat kiutasítottak vagy elüldöztek az utódállamokból, míg mások azért hagyták el otthonukat, mert nem voltak hajlandóak kisebbségi sorban élni saját hazájukban. A menekültek elhelyezése és ellátása a magyar hatóságoknak sok problémát okozott. Így a hontalanokat jobb híján mellékvágányokra félretolt vasúti kocsikban szállásolták el. E vagonok lakói között szabadkaiak is voltak.
Szabadkáról menekültek nagyobb csoportjai az 1920. április 16-ai vasutassztrájk után érkeztek Magyarországra. A sztrájk letörése után vasutasok tömegeit bocsájtották el. Azoknak a vasutasoknak, akiket nem bocsájtottak el, esküt kellett tenniük a délszláv államra. Azokat, akik megtagadták az esküt, kiutasították az országból. A kiutasított szabadkai vasutasok egy részét a magyar hatóságok Kiskunhalason helyezték el. Róluk, a hetente kétszer megjelenő Halasi Újság május 26-ától háromrészes riportot jelentetett meg.
„Lapunk munkatársa a pünkösdi ünnepek alatt [1920-ban pünkösdvasárnap május 23-ára esett] a halasi pályaudvaron meglátogatta a Szabadkáról kiutasított magyar vasutasokat, akik tizennyolc teherkocsiban laknak. Huszonnyolc család, mintegy százhúsz személy van ott összezsúfolva. Hiába járják a várost, hiába könyörögnek, nem akarnak nekik lakást adni. Hej, pedig de sok családnak van felesleges szobája. De kevés a melegen érző szív. Élelmezésük is a legrosszabb, a gyermekek éheznek. Pünkösd napján éheztek! A város társadalma nem vett tudomást róluk. Még nem késő. Segítsünk a szegény hajléktalan üldözött magyarokon. Elsősorban adjunk nekik biztos födelet s legalább azt ne engedjük, hogy gyermekeik éhezzenek.
Ismeretes dolog, hogy Szabadka egyik legnagyobb gócpont. Most is 3500 vasutas szolgál ott: A szerbek felszólították őket, hogy tegyék le a hüségesküt. 3500 ember közül négy gyászmagyar akadt, aki hajlandó volt az esküt letenni. Nevük; Sipos, Terzin, Vlaskalics és Benke. Az utóbbi, volt magyar csendőr, halasi ember. Az eredménytelen felszólításra a szerbek egy ellenkező felhívást bocsájtottak ki; Jelentkezzenek azok, akik »nem« akarják a hüségesküt letenni. A magyar vasutasok nem ugrottak be ennek a komédiának és most már senki sem jelentkezett. Erre megkezdték a vasutasok kiutasítását” – olvashatjuk a riport első részében.
A riport második részét a kiskunhalasi lap május 29-ei számában közölték, amelyből a kiutasítások részleteiről tudhatunk meg több információt.
„Megkezdődött a vasutasok üldözése. Még azok voltak a legszerencsésebbek, akik mint kiutasítottak hamarább kerültek a kitelepítő vonatra. De a kiutasítás lassan megy, mert egyszerre 3500 vasutast nem tudnak nélkülözni a szabadkai pályaudvaron. Először a »gyanusabb« magyarokra került a sor. A kitelepítő vonatokat Szeged felé irányították. Bútoraikat elhozhatták magukkal, de tűzifát nem, élelmet pedig csak öt kilóig. Tizennyolc vagon kerülő uton jutott Halasra. Itt várják most be sorsuk fordulását, szolgálati beosztásukat a kiüldözött szabadkai magyar vasutasok.”
A harmadik rész két nappal a trianoni békeszerződés aláírása előtt, június 2-án jelent meg a lapban. Ebben Szabadka közállapotáról olvashatunk. E szerint a városban nem volt tanácsos este az utcán tartózkodni „mert lépten-nyomon megállítja az embert egy katonai vagy polgári őrjárat s nem kell arra semmi ok, hogy bevigyék a rendőrség börtönébe s ott össze-vissza verjék, elég, ha magyar az illető”. Hozzátették, hogy a rendőrség fogdái „hónapok óta olyan túlzsúfoltak, hogy az épület pincéi és padlása is tele van foglyokkal”.
