2024. április 19., péntek

A legsikeresebb szezon?

Nyílt levelet írt az Euroliga szurkolóinak Jordi Bertomeu, a vállalat elnök-vezérigazgatója. A spanyol vezető hangsúlyozta, életében nem kellett még ilyen súlyos levelet írnia. „Mindannyian nehéz pillanatokat élünk meg, főleg annak fényében, hogy minden szempontból ez volt a legsikeresebb szezonunk. Hatalmas lelkesedést láthattunk a csarnokainkban, és láttuk, önök, szurkolók mennyire lelkesednek. Mindezért hálásak vagyunk – áll a levélben. – Az elkövetkező hónapokban minden erőnkkel azon dolgozunk, hogy a lehető legsikeresebb módon térjünk vissza a 2020/21-es idényre. Addig is tartalmas kínálatokkal igyekszünk szolgálni az összes kommunikációs platformunkon” – fejezte be Bertomeu. Az Euroliga következő szezonja október 1-jén rajtol.

Ezzel egy időben spanyol médiaértesülések szerint a Panathinaikosz vezetősége rendkívül elégedetlen az Euroliga döntésével, és állítólag fontolgatja a FIBA legmagasabb szintű sorozatába, a Bajnokok Ligájába való átszerződést. Hasonló forgatókönyvre van esély a Partizannál is, tekintve, hogy az Eurokupában idén szárnyaló belgrádiak elvárták volna a legrangosabb torna meghívóját. Ostoja Mijailović klubelnök mára jelentett be egy sajtótájékoztatót az Euroliga döntésével kapcsolatosan.

NBA

Lillard csak a playoffért játszik

Csak akkor lép pályára a szezon folytatásában Damian Lillard, ha csapatának esélye lesz kiharcolni a rájátszást. A klasszis irányító gárdája, a Portland a nyugati főcsoport kilencedik helyén áll, ám jelentősen rosszabb a mérlege (29/37), mint a jelenleg utolsó bejutó Memphisnek (32/33). Amennyiben egyfajta rövidített alapszakasz-befejezésre kerül sor, a TrailBlazersnek gyakorlatilag lehetősége sem lenne behozni lemaradását, vagyis csupán tét nélküli meccseket játszana. „Ha csak néhány fordulót játszunk az alapszakasz végéig, nem lépek pályára ezeken a jelentéktelen meccseken, mert nem lesz esélyünk kiharcolni a rájátszást. A társaimat azért biztatni fogom. Nyíltan kijelentem, nem fogok játszani, ha nem lesz esélyünk a playoffra” – magyarázta Lillard. Keleten a Washington van a Portlandéhoz hasonló helyzetben, a Wizards 24/40-nel kilencedik a nyolcadik Orlando (30/35) mögött.

Cuban: Lehetőséget mindenkinek!

Mark Cuban, a Dallas Mavericks tulajdonosa szerint mind a 30 csapatnak pályára kellene még lépnie, amennyiben folytatódik a szezon. Cuban álláspontja az, hogy minden együttes vívjon még legalább öt, de maximum hét alapszakasz-mérkőzést, mielőtt elkezdődne a rájátszás, amelyet a különleges helyzet miatt ezúttal nem 16, hanem 20 csapat részvételével rendezne. A dallasi tulajdonos az ESPN sportcsatornának felvázolt terve szerint így minden együttesnek meglenne a 70 alapszakasz-mérkőzése, ami – sajtóhírek szerint – szükséges a televíziós szerződések maximális összegének kifizetéséhez. Cuban tervezete alapján konferenciánként hét-hét csapat biztosan bejutna a playoffba, a 9–10. helyezettek először egymással csapnának össze, majd a párharc győztese játszana a 8. helyen végzőkkel az utolsó rájátszáshelyekért. „Ez fair és izgalmas lebonyolítás lenne, amely több playoffmérkőzést biztosítana, és kicsit felpezsdítené a ligát. Ráadásul majdnem minden csapatnak lenne még esélye a rájátszás kivívására” – utalt arra a sportvezető, hogy amennyiben a főcsoportok 10. helyezettje is lehetőséget kapna a folytatásra, úgy mindössze két csapat, a tavaly nagydöntős Golden State Warriors és a Minnesota Timberwolves kiesése lenne biztos már most. A 16 csapatos mezőny kialakulása után a szokásos mederben folyna tovább a küzdelem.