2024. április 18., csütörtök

Elfogadta a kínai parlament a Hongkongra vonatkozó nemzetbiztonsági törvénytervezetet

A várakozásoknak megfelelően elfogadta a kínai parlament a múlt pénteken ismertetett, Hongkongra vonatkozó nemzetbiztonsági törvénytervezetet csütörtökön.

A hongkongi demokráciapárti politikusok és aktivisták aggodalmai szerint a hongkongi szabadságjogokat korlátozó törvénytervezet betiltja a lázadást, az elszakadási törekvések hangoztatását, és a kínai központi kormányzat ellen irányuló, felforgatónak minősített cselekményeket. A hongkongi kormányzat számára pedig előírja, hogy új intézményeket hozzon létre a szuverenitás védelme céljából, valamint engedélyezze a pekingi ügynökségeknek, hogy belátásuk szerint járjanak el a városban. A törvénytervezet ellen, amelynek fényében az Egyesült Államok többé nem tekinti Hongkongot autonóm területnek, ezrek vonultak utcára vasárnap az egy ország, két rendszer elve alapján különleges közigazgatási státusszal rendelkező városban.