2024. április 18., csütörtök
VÁLASZTÁSOK 2020

Együtt a családért

Burány Hajnalka a nők hatékonyabb közéleti szerepvállalását szorgalmazza

A családtámogatási politikát és a nők közéleti szerepvállalását szeretné erősíteni Burány Hajnalka, a Vajdasági Magyar Szövetség tartományi képviselőjelöltje. A politikust, aki tavaly óta a VMSZ Női Fórumának elnöke, emellett pedig magyar nyelvet és irodalmat tanít, arról kérdeztük, milyen terveket és célokat tűzött ki maga elé a tartományi választások kapcsán.

Tartományi képviselőként, milyen célok vezérlik a munkáját?
– A vajdasági magyar közösség érdekeit és igényeit felmérve, részleteiben szeretnénk megfogalmazni azokat a célokat, melyeket a Vajdasági Magyar Szövetség stratégiailag fontosnak tart a választási programunkban foglaltakkal összhangban. A közösség megmaradása és gyarapodása, a fejlesztések színvonalának megtartása és tartalmi erősítése szerepel a terveink között.

Milyen problémák megoldását tartja kiemelten fontosnak?
– Úgy gondoljuk, hogy a tartományi családtámogatási politika tartogat még ki nem aknázott területeket, amiket a közeljövőben jó lenne helyre hozni, természetesen a törvény adta lehetőségekkel összhangban. Fontosnak tartom a nők szerepvállalását a közéletben, gondolok itt a gazdaságban betöltött szerepre, a civil szférára, az oktatásra, a művelődésre és a tájékoztatásra. Nagyobb hangsúlyt kell fektetni a nők minőségi és tartalmi megjelenésére. A női szerepvállalás fontosságát nem tartom összeegyezhetetlennek a család és a karrier szempontjából. Jó lenne, ha egy egészséges családtámogatási rendszer kidolgozása segítené a nők hatékonyabb közéleti szerepvállalását. A jelenlegi törvénykezés már elegendő jogi alapot biztosít a további gondolatok kifejtéséhez.

Zentának mit hozhat az ön tartományi képviselői szerepvállalása?
– Tudni kell, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség úgy állítja össze jelöltlistáit, hogy maximálisan oda figyel a területi lefedettségre. A köztársasági listán az első öt jelölt között szerepel zentai, ezért én a tartományi listán a Tisza mente jelöltjei között a második öt között kaptam helyet. A választási programunkkal összhangban külön figyelmet fordítunk a szülészetek és az újszülöttrészlegek akkreditálására vonatkozó szabványok betartására, mivel ezzel a kismamák és az újszülöttek egészségügyi ellátásának színvonalát javíthatjuk. Támogatjuk az olyan intézkedések bevezetését és szabványok tiszteletben tartását, amelyek javítják a várandós nők, a kismamák és a szoptató anyák munkahelyi biztonságát és egészségét.

Tartományi képviselőként mindenféleképpen fontosnak tartom, hogy egy közösséget képviselnék. Ennek megfelelően és ezen elvek alapján képviselném a magyar közösséget. Mint szülővárosomnak, természetesen a megkezdett fejlesztések mentén, az oktatás, a művelődés és a családtámogatási témakörben tudnék tevékenykedni.

Fontosnak tartom, hogy Zenta több alkalommal is kiérdemelte a Családbarát Önkormányzat elismerést.

A VMSZ Női Fórumának elnökeként, illetve a magyartanárként szerzett tapasztalatai miként segíthetik a tartományi képviselői munkában?
– Pedagógusként naponta tapasztalom a családok, a diákok és a közösségem életszerű problémáit. Lehetőségem van bennük megerősíteni magyarságukat, identitásukat, nemzeti ünnepeinkhez fűződő ragaszkodásukat. Ehhez kell a nyitottság, a megértés, a tenni akarás. Talán ez az attitűd az, ami a Női Fórum elnökeként leginkább megérintett. A rendkívüli állapot elmúlt két hónapjában a Női Fórum ott volt a segítők első sorában. Aktivistaként a mindennapi élet nehézségeiben segítettük újraszervezni a szépkorúak életét, de nem elhanyagolható az a tény sem, hogy több ezer mosható, többször használatos maszk készült el a nők rátermettségének köszönhetően. Összefogásról, a közösségi szerepvállalás magas szintjéről tettünk tanúbizonyságot. Ez a fajta szociális érzékenység a nők természetéből fakad. Ezt szeretném érvényre juttatni és erényt kovácsolni belőle tartományi képviselőként.

Amikor a VMSZ Női Fórumának elnökévé választották, azt mondta, fontosnak tartja többek között a nők és a gyerekek társadalmi szerepének érvényesítését. Ezt mint tartományi képviselőjelölt is fontosnak látja?
– A már rendelkezésünkre álló eszközöket és törvényi rendelkezéseket még hatékonyabban tudjuk mi, nők felhasználni. Jelöltként fontosnak tartom a nők hangsúlyosabb, tömegesebb jelenlétét a politikai életben, hiszen így még inkább képviselhető társadalmunk egésze. A hölgyeket jellemző változatosság, sokszínűség új szemlélettel, új ötletekkel gazdagíthatja a politikát és a döntéshozatal lehetőségét is. Ez a fajta hozzáállás hajtóereje lehet az eszköze az egyébként érzékeny szociális folyamatok minél eredményesebb rendezésének.
Hatékonyabb és emberközelibb döntések születhetnek ezekben a kérdésekben, ha más-más élettapasztalattal és beállítottsággal rendelkező emberek képviselik érdekeinket.