2024. április 20., szombat
ZOMBOR

Virágvásár, halfőzés, kirakodóvásár

A szervezőkkel egyetemben sok érdeklődő már lemondott róla, ám a legutóbbi bejelentés szerint mégis megrendezik a hagyományos nemzetközi virágvásárt, a XII. ilyen rendezvényt. Korábban mindig húsvét táján került rá sor, de az idén a vírusjárvány érdekében foganatosított óvintézkedések miatt nem lehetett megtartani. Az enyhítéseket követően a virágfesztivál alapító szervezője, Dušan Kontić vállalkozó nyomban meghirdette a vásár megtartását, amire az előírt óvintézkedések mellett június 3-a és 6-a között kerül sor a város sétálóutcáján. 

A Zombori bogrács a város halünnepe (Fekete J. József felvétele)

A Zombori bogrács a város halünnepe (Fekete J. József felvétele)

Megtartják a város egyik legnépszerűbb eseményét, a Zombori bogrács elnevezésű halfőző versenyt és népünnepélyt is. A 23. bográcsozásra június 20-án kerül sor a Szentháromság téren. A műsorra Halid Bešlić folkénekest kívánja szerződtetni a város Turisztikai Szervezete. Zombor hárommillió dinárt, vagyis 25000 euró körüli összeget hajlandó fizetni a választások előestéjén tartandó kétórás koncertért.

A halfőzés előtt, június 18-a és 20-a között kerül sor a Szent György téren a Mesterségek utcája elnevezésű kézműves kirakodóvásárra. Ezt a programot az idén rendezik meg tizenkettedik alkalommal.