2024. március 28., csütörtök
SZENTTAMÁS

Június elsejétől egész nap nyitva tart az iskola

A 2019/2020-as tanév minden diák számára május 31-én véget ér, június 1-jétől a nyolcadikosok, később pedig az ötödik, hatodik és hetedik osztályos diákok jöhetnek be az iskolába, a végzősök a próbateszt, valamint a dokumentáció miatt, a fiatalabbak pedig abban az esetben, ha egyes tantárgyakból javítani szeretnék az osztályzatot – hallottuk Munjin Szokola Erikától, a szenttamási Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola igazgatójától.

Munjin Szokola Erika (Paraczky László felvétele)

Munjin Szokola Erika (Paraczky László felvétele)

− Az elmúlt két hónapban, azaz a járvány idején, iskolánk diákok nélkül működött, de a helyzet június 1-jétől változni fog. Azok a tanulók, akik valamelyik tantárgyból szeretnének javítani az év végére ajánlott osztályzaton, ezt jelezniük kell az osztályfőnöknek, akitől minden további utasítást megkapnak ezzel kapcsolatban. Az iskola teljes körű fertőtlenítése megtörtént, s jelenleg is rendelkezünk minden olyan védőeszközzel, amit megkövetelnek a rendkívüli helyzet idején bevezetett előírások, és ugyanezt várjuk el a tanulóktól is: a védőmaszk és a kesztyű használata kötelező. A nyolcadikosoknak tehát június 1-jétől 5-éig lesz lehetőségük az osztályzatok javítására, a tanárokkal és az osztályfőnökkel egyeztetett időpontban. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy számukra június 5-én zárják le az osztályzatokat. Az összes többi évfolyam diákjai számára az év végi osztályzat javítására június 8-a és 15-e között nyílik lehetőség – magyarázta az igazgatónő, és kiemelte, hogy az iskola egész nap nyitva tart az említett időszakban.

− Visszatérve a nyolcadikosokhoz, különböző időközökben ugyan, de mind a hatvannyolcuknak be kell jönni június 1-jén az iskolába. Elkapják a kombinált tesztet és anyanyelvből a próbateszteket, amiket hazavisznek. Ezt másnap visszahozzák, majd matematikából írnak próbatesztet, amit nem osztályoznak. Tíz tantermet irányoztunk elő számukra, mert a rendelet szerint legfeljebb nyolc diák tartózkodhat egy-egy tanteremben. A védőfelszerelés (maszk és kesztyű) használata kötelező, a tesztírás 9 és 11 óra között zajlik. A diákok hozhatnak magukkal a matematikai feladatok megoldásához szükséges felszerelést (vonalzó, körző, törlőgumi stb). A végzősök számára június 3-ától a jegyek javításával párhuzamosan csoportokban folynak az előkészületi órák a záróvizsgákra – ezekből tesztenként 10-10 órát terveztünk. A záróvizsgára az iskolanaptár szerint június 17-e és 19-e között kerül sor. Erről bővebb információt a jövő hétre ígért az illetékes titkárság, de már most biztos, hogy nem az iskola előcsarnokában bonyolítjuk le, hanem külön tantermekben, és kisebb csoportokban, és kötelező lesz a védőfelszerelés használata – magyarázta Munjin Szokola Erika.

Elmondta még, hogy a ballagásról egyelőre nincs hivatalos információ, csupán annyi, hogy valamilyen formában meg lehet szervezni. A diákok és szüleik a további részletekről szerdától (június 27-étől) az iskola honlapján és Facebook-oldalán tájékozódhatnak.