2024. április 18., csütörtök

A Zvezda elégedett, a Partizan csalódott

Komoly visszhangot keltett a szerb kosárlabdaberkekben az Euroliga vállalat hétfői döntése, miszerint az Euroliga és az Eurokupa versengését is véglegesen megszakítják. A szezon törlése azt is jelenti, hogy a következő idényben az első- és másodvonal mezőnyének összetételében nem lesz változás. A döntés legnagyobb vesztese a Partizan, amely az Eurokupa Top 16 fázisát a legjobb mérleggel, 5/1-gyel teljesítette, és az egyenes kieséses szakasz első számú favoritjának számított. Ostoja Mijailović klubelnök nemrég nyilvánvalóvá tette, hogy számítanak a legrangosabb viadal meghívójára, ezért a mostani döntés a törlésről, illetve a változatlan következő szezonról hatalmas csalódást keltett a fekete-fehérek táborában.

Az eset kapcsán Jordi Bertomeu, az Euroliga első embere is megszólalt, hangsúlyozva, a szezon megszakítása miatt senkit sem jutalmazhattak. Senkit sem léptethetünk feljebb, vagy dobhatunk ki, mert nem játszottuk végig az évet. Megértem a legjobb csapatokat, az Euroligában vezető gárda sem lett bajnok, és ugyanez érvényes az Eurokupára is. Következetesnek kell maradnunk. Tudom, hogy vannak klubok, amelyek szeretnének az Euroliga tagjai lenni, erre büszke is vagyok, de ezeknek a csapatoknak most meg kell érteniük a helyzet bonyolultságát – fogalmazott a vezető. A Partizan helyzetét az is komplikálja, hogy nemrég meghívót kapott a nemzetközi szövetség (FIBA) Euroligával párhuzamosan futó, de egyelőre lényegesen gyengébb európai topbajnokságától, a Bajnokok Ligájától.

Nebojša Čović, a Crvena zvezda elnöke érthetően jóval elégedettebb volt Bertomeuék határozatával. „Az objektív körülmények ezt a döntést követelték meg. Mi már március közepén azt képviseltük, hogy az egészséget kell az első helyre tenni. Bíztam az Euroliga vezetőiben, hogy a helyes döntést hozzák meg, és nem engednek a különböző lobbiérdekeknek, amelyek a veszély ellenére a folytatást akarták kiharcolni” – fogalmazott Čović.