2024. április 18., csütörtök

Keresztény értékekre nevelnek

A szabadkai Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnázium és Kollégium várja a diákok jelentkezését

A szabadkai Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnázium és Kollégium 1962-ben kezdte meg működését. Az egyházi alapítású intézmény tanmenete az általános gimnáziumokét követi. Az intézmény egyedüli katolikus gimnáziumként működik az országban. Az iskola bentlakást biztosít a fiúk számára. Újdonságnak számít, hogy az előző tanév óta lányok is járhatnak az intézménybe. A Paulinum várja a jövendőbeli diákok jelentkezését. A részletekről msgr. Miocs József igazgatót kérdeztük.

– A Paulinum egyedülállónak számít, mert ez az egyetlen katolikus gimnázium Szerbiában. Alapítója a Szabadkai Egyházmegye, és a 2000-res évek óta az állam is jóváhagyta a működését, és támogatja is. A gimnáziumot 2004-ben akkreditálták, és ez azóta fel lett újítva. Az intézmény egy klasszikus irányzatú nyelvi gimnázium, ami annyit jelent, hogy a hangsúly az anyanyelven és az idegen nyelveken van. Az iskolánkban az oktatás két nyelven, magyarul és horvátul folyik. A fő tantárgyak az anyanyelv, a latin, a hittan és a történelem. Ezenkívül a diákok tanulnak még ógörög és német nyelvet is. A gimnázium elsősorban a klasszikus nyelvekre, a filozófiai és teológiai tanulmányokra készíti fel a tanulókat. Az iskolának jól képzett tanári kara van. Az oktatás mellett nevelnek is. A nevelés a keresztény értékekre épül. A tanítás délelőtt folyik. A fiúk számára biztosított a bentlakás. A közelmúlt óta a lányok is járhatnak az intézménybe. Ők délelőtt járnak be az iskolába, de odahaza vagy a diákotthonban tanulnak. A fiúknak ajánljuk, hogy lakjanak bent az iskolában, mert délután sok közös programot szervezünk nekik. Ilyenkor közösen készülnek az iskolai fellépésekre. Emellett szabadidejükben foglalkoznak sporttal, festészettel, kézművességgel és zenével is. Jól felszerelt tantermek, könyvtár, tanulószoba, konditerem és tornaterem is van az épületben – tudtuk meg az igazgatótól.

A Paulinumnak nagyon jó az együttműködése a többi szabadkai középiskolával. A diákjaik fellépnek a különböző kulturális eseményeken. A két katolikus lapban, a Hírvivőben és Zvonikban állandó rovatuk van.

Megkérdeztük a diákokat, hogy miért érdemes a Paulinumot választani. Ábel a harmadik évfolyamra jár, és azért választotta ezt az iskolát, mert egyházi pályára szeretne lépni.

– Papnak készülök, és ezt az iskolát találtam a legjobbnak. Többen mesélték, hogy az iskola nagyon jól felkészít a teológiai tanulmányokra. Ezt magam is megtapasztaltam. Nemcsak a papságra készít fel. Aki pszichológusnak vagy tanárnak készül, az is jó alapokat kap a továbbtanuláshoz. A tanárok és a diákok is nagyon jók – mondta Ábel.

Alen a gimnázium végzős diákja. Nyolcadikos korában hallott először a Paulinumról, és ekkor úgy döntött, hogy ide iratkozik.

– A hitoktatómtól, Hermina nővértől hallottam először az iskoláról. Most az a legfontosabb, hogy jól sikerüljön az érettségim. Amikor befejezem az iskolát, én is teológiai pályára szeretnék lépni. Hitoktatónak készülök. Ez az iskola nagyon sokat segített nekem. Arra buzdítanám a nyolcadikosokat, hogy válasszák ezt az iskolát, mert itt keresztény nevelést és egész életre szóló tudást kapnak. Itt nagy barátságokat lehet kötni – emelte ki a végzős diák.

Azok, akik érdeklődnek a Paulinum iránt, keressék fel az iskola honlapját a www.paulinum.edu.rs címen. Kérdéseikkel forduljanak a paulinum@tippnet.rs e-mail-címre vagy a 024/555-340-es telefonszámon érdeklődhetnek.