2024. március 28., csütörtök

Többen juthatnak olcsó áramhoz

Az időben fizető, 65 évesnél idősebbek is kedvezményre számíthatnak

A Szerbiai Villanygazdaság új szabályzata szerint bővül azoknak a köre, akik jogosultak arra, hogy kevesebbet fizessenek a villanyáramért – jelentette be Aleksandar Antić energiaügyi miniszter, miután a közvállalat elfogadta a módosított dokumentumot. A gyakorlat szerint évente kétszer határozzák meg, hogy mekkorák lesznek az engedmények, figyelembe véve a lakosság bevételeinek és a kiskereskedelmi áraknak az alakulását.

Június 1-jétől több kiskeresetű jogosul kedvezményre, mint eddig: mindazok a hat- vagy többtagú családok kedvezményben részesülnek, melyeknek a havi bevétele 35.696 dinárig terjed. A nagycsaládokra vonatkozó felső határt tehát 670 dinárral megemelték. A többi háztartás számára 280–530 dinárral növelték a határértéket.

(Fotó: Dávid Csilla)

(Fotó: Dávid Csilla)

Eddig 75 ezer olyan háztartást érintettek a könnyítések, melyben havonta 250 kilowattóra alatt van a fogyasztás, illetve nem haladja meg a 75 köbméter gázt. Kedvezményt kapnak a szociális segélyre és gyermekpótlékra jogosultak, nekik külön nem is kell kérniük az engedményeket. Antić elmondta, hogy a Villanygazdaságnak ezeket az intézkedéseit csak néhány éve alkalmazzák, és nyilván sokat jelentenek a szegényebb körülmények között élő családok számára. Egyúttal arra kérte mindazokat, akik úgy látják, hogy a fent említett feltételeknek eleget tesznek, vagyis kedvezményre jogosultak, jelentkezzenek a helyi önkormányzatnál, pontosabban annak szociális központjában, ahova a közvállalat eljuttatta a pontos utasításokat. A szabályzat szerint egyébként egy naptári évben egy-egy fogyasztó csak egy energiaforrásra kaphat engedményt.

Az áramellátással kapcsolatos az az információ is, mely szerint a 65 évesnél idősebb szerbiai fogyasztók 5 százalékos engedményt kapnak a márciusi, áprilisi és májusi fogyasztásra, ha június 30-áig rendezik számlájukat. Az EPS a koronavírus-járvány következményeinek enyhítése végett arról is döntött, hogy a szóban forgó háromhavi fogyasztást kimutató számlákra június 30-ával bezárólag semmilyen kamatot nem számol fel. Ha valaki június 1-je előtt törleszti a tartozását, annak ugyanúgy jár az engedmény, mint eddig: 5 százalékkal csökkentik tartozását külön-külön mind a három hónapra.

A villanyszámlákat az előírásokkal, törvényekkel összhangban állítják ki, ezért az engedmény meghosszabbításáról és a kamatok elengedéséről az EPS felügyelőbizottságának külön határozatot kellett hoznia. Ez nem alkalmazható visszamenőleges hatállyal azokra a hónapokra, amikor még nem volt rendkívüli állapot, tehát a februári fogyasztást összegező számlán sem lehetett kimutatni.

„A rendkívüli állapot időszakát vettük figyelembe, beleértve a májust is. A fizetési határidőt június végéig toltuk ki, és ez minden fogyasztóra érvényes” – magyarázták az EPS illetékesei, akik a közvállalat nevében köszönetet mondtak a nehéz helyzetben is rendszeresen fizető polgároknak.