2024. április 20., szombat

Módosították a községi költségvetést

Színháztermi ülés egészségvédelmi előírásokkal Topolyán

Az eddigi összetételében feltehetően utolsó alkalommal ülésezett tegnap a községi képviselő-testület Topolyán. A 31. összejövetelt ezúttal a Művelődési Ház színháztermében tartották meg, a gyülekezési alkalmakra javasolt egészségvédelmi előírásokat, a távolságtartást figyelembe véve, a régi, kézfeltartással történő szavazást alkalmazva.

Szokatlan helyszínen, ebben az összetételben utoljára ülésezett a topolyai képviselő-testület (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)

Szokatlan helyszínen, ebben az összetételben utoljára ülésezett a topolyai képviselő-testület (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)

Az ülés elején a teremben levők egyperces néma csenddel adóztak a koronavírusban elhunytak emlékének. A napirenden 12 pont szerepelt, a leghosszabb ideig a községi költségvetés módosításáról vitáztak a képviselők, amit 27 igen, és 5 tartózkodás mellett szavaztak meg. Fekete Ildikó, a pénzügyi osztály vezetője ismertetőjében közzé tette, hogy a bevételek lényegesen nem csökkentek a járvány miatti korlátozások idején sem. A község bevételei 7 millió dinárral maradtak el a várttól, ami azt jelenti, hogy a költségvetés jelenleg közel 1,9 milliárd dinárt tesz ki.

Kislinder Gábor községi elnök a témával kapcsolatban a sajtónak tett nyilatkozatában elmondta, hogy a tartományi támogatással zajló befektetések, fejlesztések egyebek mellett a szennyvíztisztító, a szennyvízhálózat fővezetéke, a medence kiépítése a már előirányozott ütemben haladnak tovább, a rendkívüli állapot idején sem álltak le.

– A költségvetést két részre bontottuk fel. Az egyikhez nem nyúltunk, a másik esetében pedig mérlegeltük, hogy mi az, amit halasztani, módosítani lehetne. Például az óvodákra, iskolákra, az utaztatás költségeire szánt eszközöket át tudtuk csoportosítani, hiszen azok nem működtek. A hétmillió dináros költségvetési hiány a járvánnyal járó kiadások mellett a bérbe adható földterületek csökkenésével járó bevételkiesés miatt keletkezett – ismertette Kislinder, akitől az iránt is érdeklődtünk, hogy a rendkívüli állapot milyen anyagi vonzattal járt a község számára.

– A járvány idején közel 18 millió dinárt fordítottunk védekezési és más célokra, illetve 13 ezer háztartásba juttattunk el fertőtlenítő szert, és fertőtlenítettük a köztereket Topolyán és a falvakban. A Dr. Hadzsy János Egészségház részére több mint 500 ezer dinár értékben vásároltunk maszkot, a kisnyugdíjasoknak pedig 5100 csomagot állítottunk össze 13 millió dinár értékben. A tanintézmények munkájának indulásával, az érettségi és pótvizsgák idejére szintén költségek elé néz a község, hiszen a fertőtlenítések mellett az utaztatást, a buszok fertőtlenítését is biztosítanunk kell – nyilatkozta a községi elnök, aki rámutatott arra is, hogy a járványhelyzet végére még nem lehet pontot tenni, és számolni kell az esetleges további költségekkel is.

ÉVES BESZÁMOLÓK

Az ülés további részében több községi alapítású közvállalat vezetője számolt be az intézmények múlt évi tevékenységéről. Elsőként Dudás Domány Diana, a Komgrad Kommunális Közvállalat igazgatónője ismertette a cég tevékenységére vonatkozó információkat, beszámolójában elmondta, hogy a cég a feladatai elvégzésével járó számos kiadása ellenére nyereséggel zárta a múlt évet, és igyekezett az internetes felületen a felhasználók felé közelebb hozni a tevékenységét. Az ellenzék a megfogalmazott kritikák mellett elismeréssel is szólt a Komgrad munkájáról. Penovác Náray Éva, a Juhász Erzsébet Könyvtár igazgatónője beszámolójában egyebek mellett szólt arról, hogy 2019-ben ismét megnyílt a pannóniai fiókkönyvtár, reményeik szerint az idén pedig a bácskossuthfalvi is ismét megkezdheti a munkát. Továbbá 2200 új könyvvel gyarapodott az intézmény, az olvasók pedig több mint 173 ezer alkalommal kölcsönöztek ki könyvet. Csípe Tímea a Művelődési Ház programjait, működését, Vastag Gazsó Hargita pedig a Község Múzeumának múlt évi működését, az épületen végzett felújítást ismertette. Jasmina Zimonjić, Topolya Község Szociális Központjának igazgatónője számolt be arról, hogy milyen jellegű tevékenység folyt az intézményben a múlt évben, hogy pénzügyileg nem zárták veszteséggel az évet, és milyen tervek elé néznek. A szociális központ igazgatónője elmondta azt is, hogy jogilag még nem sikerült teljesen pontot tenni a kishegyesi társintézménnyel történő szétválásra. A képviselők szavaztak még Topolya Község Közigazgatási Hivatalának munkájáról, és a község területén levő, három kategóriába sorolt közterületek használati díjairól szóló határozat módosításáról is.