2024. március 29., péntek

Segítség a tanyán élőknek

Kisbosznia, Tavankút és Mišićevo települések körül még napjainkban is számos tanya áll, amelyekben aktív mezőgazdasági munka folyik. Mindezt megkönnyítendő, Szabadka Város önkormányzata saját pénzeszközeiből egy több mint 3,5 kilométer hosszú dűlőút rendezését támogatja Kisbosznia területén.

A munkálatokat hétfőn megtekintette Szabadka polgármestere, Bogdan Laban, valamint az Útgazdálkodási, Városrendezési és Lakásügyi Közvállalat igazgatója, Predrag Radivojević és Milutin Perunović, a munkálatok kivitelezője, az Extra-auto Transport vállalat igazgatója – olvasható a Szabadka Város Médiaközpontja által szerkesztőségünkbe eljuttatott tájékoztatóban.

– Ígéretünkhöz híven azon dolgozunk, hogy a falusi közösségeket és a mezőgazdaságot a lehető legnagyobb mértékben támogassuk. A város költségvetéséből dűlőutak rendezését is támogatjuk, aminek során elsőbbséget élveznek a működő tanyasi gazdaságok közelében húzódó utak, valamint a mezőgazdasági munkagépek által gyakran használt útszakaszok. Ez az útszakasz több gazdát összeköt. A helyi önkormányzat meghallgatta Kisbosznia, Tavankút és Mišićevo termelőit és lakosait, és ez a példa ékes bizonyítéka annak, hogy a helyi önkormányzat törődik minden polgárával – fogalmazott Bogdan Laban, aki azt is hozzátette, hogy az elmúlt időszakban több tíz kilométer határutat rendeztek.

A polgármester emellett azt is elmondta, hogy jelenleg 3600 méter hosszú és három méter széles szakaszon folynak munkálatok. A munkálatok május 23-án kezdődtek, és az utat zúzottkővel töltik fel. A munkálatok összértéke 7,5 millió dinár.

A polgármester útja során ellátogatott a horvát majorba, ahol a helybeli Zlatko Gabrić mesélt a beruházás fontosságáról. Mint hangsúlyozta, negyven éve ez az első olyan beruházás, ami összeköti Kisboszniát a horvát majorral, és a gyermekes családok számára is rendkívül nagy jelentőséggel bír.